Sütő Fanni: Rend a lelke

Vörös Eszter Anna_Az ezerszemű kastély
Vörös Eszter Anna: Az ezerszemű kastély

 

 

 

 

 

 

 

 

A csend finom porrétegként ült a lakáson, és ahogy elfordítottam a kulcsot a zárban, rögtön megcsapott a bútorápoló jellegzetes és régen érzett szaga. Ez csak egyet jelenthetett: anyám itt járt, amíg dolgoztam.

A tehetetlen pánik úgy csúszott le a gyomromba, mint valami rosszul megsütött tintahal darab. Nem azért költöztem el, hogy még egyszer megismétlődjön a tavalyi baleset. Akkor is minden a bútorápolóval kezdődött, és majdnem vége lett a világnak.

Valami szisszent mögöttem, amitől majdnem kiköptem az amúgy is nyugtalan szívem. Nagy levegőt véve fordultam meg, hogy szembenézzek az automatikus légfrissítő-adagolóval, ami reggel még egészen biztos, hogy nem volt ott. Megráztam magam, muszáj volt utánajárnom a dolgoknak, és kárfelmérést csinálnom. Talán még nem volt túl késő.

Térdre rogytam a szobám küszöbén. A mesterien berendezett káosz helyett az együgyű rend várt. Tudtam, hogy minden elveszett. Az olló, a fonál, a legyező és az orsó – mind egy kis varrókosárban csücsültek, ahelyett, hogy a megszokott őrhelyükön vigyáznák az univerzum békéjét. Szinte hallottam a Sötétség röhögését a dobhártyám mögött.

Az olló eredetileg az ágy alatt hevert, hogy elvágja az átjárót a rossz lelkek elől, akik szerettek a fénytelen és elhagyatott helyeken gyülekezni. A süllyedő nap fényében már láttam is a hemzsegésüket. A fonál a szekrényajtót volt hivatott őrizni, a fehér gyapjúszálak elkötötték a rossz emlékek útját, akik legszívesebben a szekrény mélyén felhalmozott dobozokban lapultak, és minden szekrénynyitásnál igyekeztek kiugrálni. A legyező az íróasztalom közepén járőrözött, hogy elhessentse a kételyt és az önmagamba vetett hit hiányát, de most összehajtott szárnyaival a kosár mélyére lapult. Csoda, hogy még állt a világ! Az orsót pedig a szoba közepéről szedték össze a kotnyeles ujjak, megállítva őt abban, hogy pörgesse az idő tengelyét.

Sikítva szaladtam be, és próbáltam visszadobálni mindent a helyére, de az elmémben sűrűsödő árnyak visszafordíthatatlan pusztulásról sugdolóztak.

(Az írás megjelent a Kis Lant folyóiratban)

4 hozzászólás a(z) “Sütő Fanni: Rend a lelke” bejegyzéshez

  1. Két távoli világ összekoccanása, mely – bár jószándákkal indult, a részletesen ecsetelt “kárfermérés” eredménye, – végzetes lett. “Visszafordíthatatlan”. 🙂
    Gratulálok a ragyogó íráshoz s a hozzácsatolt találó képhez!!!

  2. Haha 🙂
    Az olvasó magára ismerhet az egyik vagy a másik félben, illetve a grafika házisárkányában 🙂

Hozzászólás a(z) Pávai Tamara bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *