Feketéné Bencsik Julianna: Poszeidón haragja

Fekete József_026. A tenger zúgása (Adriai-tenger, 1979) 40x30 cm
Fekete József: A tenger zúgása

A görög mitológiában sok isten van. Az ókorban áldozatokat mutattak be nekik, így kérték segítségüket. A mai kor embere már nem olyan hiszékeny, sokan tagadják az istenek létezését is.

 

Pedig az istenek nem haltak meg, ők halhatatlanok.

A Krisztina névre keresztelt kirándulóhajó csendesen szelte a Jón-tenger vizét Korfu partjainál. Paxosra vitte a turistákat, hogy megcsodálják a Kék Barlangot, amely valamikor még a sziget része volt. A monda szerint Poszeidón, a tengerek istene egyszer haragjában úgy elhajította a szigonyát, hogy az egy darabot kiszakított Korfu déli csücskéből, ami a szigettől messzire úszott el. Később e kis szigeten lévő Kék Barlang lett Poszeidón búvóhelye – itt találkozgatott és szerelmeskedett Amphitrivel –, hiszen a felesége mit sem sejtett a sziget létezéséről.

A turisták először kívülről nézték meg a barlang bejáratát. Amikor a hajót a kapitány benavigálta, az nekiütközött a barlang falának, és egy darabot le is tört belőle. A tenger mozgása megváltozott, háborogva tajtékozni kezdett. A turisták oda se figyeltek erre, mintha nem észlelnék a hajó imbolygását, csak csodálták és fényképezték ezt a különleges természeti szépséget.

Mire a csoport a sziget kikötőjébe, Pragába ért, már délután volt, és sokan megéheztek. Szét sem néztek a kis városkában, hanem betértek a legközelebbi étterembe és jól belaktak a tenger gyümölcseivel, amit hideg sörrel le is öblítettek. Mindössze két rövid óra állt a rendelkezésükre, így alig fejezték be a gasztronómiai tobzódást, a hajó kürtje megszólalt, és sietniük kellett a beszállással.

Az öblön kívül a tenger vize mozgásba lendült, egyre nagyobb hullámok verődtek a hajó oldalához. A fedélzeten napozó és sziesztázó turisták arca rövid időn belül elkomorodott. A hullámok pedig csak jöttek, jöttek, s mindegyik nagyobb volt az előbbinél. Időnként a hajó is megbillent, a hullámok felcsaptak a fedélzetre, és sós permettel borították be azt.

Ekkor már többen felálltak, kezüket a szájukra szorítva igyekeztek a hajó alagsorába. Sokan várakoztak az illemhely előtt, de egyesek sorban állás nélkül rontottak be a mosdóba, és a kint levők, mielőtt kérdőre vonhatták volna őket, szokatlan hangokat hallottak. Voltak, akik másodszor is megjelentek, és visszaadták a tengernek azt, amit megettek belőle.

Amikor elérték Korfu partjait, a hullámok megszelídültek, és a hajó már stabilan úszott a vízen. A tenger lágyan hullámzott, de hangja figyelmeztető volt, mintha ezt mondogatta volna:

– A világban vannak még Istenek! A világban vannak még Istenek!

Igen! Poszeidón isten is él, és haragra gerjed, ha megzavarják szerelmi románcát. Felkorbácsolja a tenger vizét, és akkor – Isten irgalmazzon az embereknek!

5 hozzászólás a(z) “Feketéné Bencsik Julianna: Poszeidón haragja” bejegyzéshez

  1. Most ebédeltem,és nagy megkönnyebbülés, hogy Gödöllőn nem vívhatom ki Poszeidón isten haragját 🙂

    Örülök, hogy az írásoddal eszünkbe juttatod, hogy keressük a hétköznapi jelenségek mögött a titkokat.
    Zeuszra mondom, tetszett!

    1. Elfelejtettem mondani, hogy a festmény tökéletesen illeszkedik a novelládhoz.
      A festő nevét én odaírnám.

  2. A kép szerzőjének neve mindig a kis kép alatt látható.
    Talán kissé megbújt az írás árnyékában 🙂

  3. A festő neve ott van!
    Ez az írás mindig egy kicsit másik arcát mutatja…. mint a tenger… (?)
    Grat. Julika!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *