Sütő Fanni: Éjfél

Vörös Eszter Anna: Csillagokat kapok el a puszta kezemmel
Vörös Eszter Anna: Csillagokat kapok el a puszta kezemmel

A lány léptei ütemesen kopogtak az utcán, mint a múló másodpercek. A házak diszkréten elfordították a szemüket, a csillagok pedig a felhők sötét selymébe rejtették arcukat. Éjfél összehúzta magán bánat-vörös köpenyét, és megszaporázta a lépteit a kastély irányába, ahol a nővére, Príma, már a kapuban türelmetlenkedve várta visszatértét. Éjfélnek nem akaródzott hazamenni, a szive üres harangként kongott a mellkasában, és a szája sarkában egy bizonytalan csók emléke ült. Az álarcos bálon találkozott a fiúval, akin ezüstszürke mellény feszült, és akinek arcát sötétkék maszk fedte. Olyan könnyedén fogta át a derekát keringő közben, mintha az ujjai csak kósza gondolatok lennének, és amikor a forgásnál közelebb léptek egymáshoz, Éjfél érezte a fiú ruhájából áradó nyári hajnal illatát. Már akkor sejtette, hogy soha nem lehet több köztük egy zongoradallammal teli éjszakánál. A cselló sírt, ahogy a kezük elszakadt egymástól, és a lány csak akkor vette észre, hogy a táncpartnere kesztyűje a kezében maradt, amikor az már rég eltűnt a párok forgatagában. Éjfél az arcához szorította a reménynél is foszlékonyabb anyagból készült kesztyűt, és kisietett a teremből. Amikor a lámpák rebegő bűvkörébe ért, ráébredt, hogy a fiú a Reggel legidősebb fia, Pirkadat, akiről úgy hírlett, rengeteg szívet tört már össze. Talán Éjfélé is erre a sorsra fog jutni, de a lányt nem érdekelte a jövő, csak a pár perc, amiben saját maga lehetett. A macskakövek együttérzően doromboltak körülötte, nővére pedig megkönnyebbülten sóhajtott, amikor végre tizenkettőt ütött a toronyóra. Éjfél hazaért, és Príma elindulhatott élvezni azt a hatvan percet, ami neki járt a napból, az álmokkal teli egy órát, amit a nap hátralevő huszonhárom órájában gyászolhat majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *