Sissel-Jo Gazan: A dinoszaurusz tolla

A dán írónő Tintagomba regénye számomra hatalmas olvasási élmény volt, így tervbe vettem, hogy az összes magyarul fellelhető könyvét végigolvasom. Bevallom, olvasás előtt mindig megnézem a molyos könyvajánlókat, értékeléseket, és az esetek többségében nem szoktam csalódni az ottani véleményekben. Így volt ez A dinoszaurusz tollával is, ami 76%-on áll, szemben a másik két regény 90-92%-ával. Nem voltak hát illúzióim, és így kellemes csalódás ért.
A könyv egy skandináv krimisorozat első része, és aki kedveli ezt a műfajt, annak nem ismeretlen az, hogy ezekben a krimiszál mellett nagy hangsúlyt kap a detektív magánélete is. Így van ez A dinoszaurusz tollában is, ahol nem csak a nyomozó, de a másik főszereplő, Anna Bella élete is legalább olyan fontos, mint az, hogy megtudjuk, hogyan halt meg Helland professzor, majd Johannes, Anna munkatársa. Én kedvelem az ilyen szépen csordogáló, szépirodalmi stílusú krimiket, de ami leginkább megfogott a történetben, az a dán írónő védjegye: a tudományos igénnyel feldolgozott, számomra ismeretlen szubkultúra, vagy ismeretanyag feldolgozása. Ahogy a Tintagombában tökéletes képet kaphattunk a graffiti világáról, úgy ebben a regényben a dinoszauruszok és madarak evolúciós kapcsolatába ássuk bele magunkat. És akkor jöjjön egy kis spoiler: bár ötéves agráregyetemi képzésem során tanultam erről is, de már régen elfelejtettem, most viszont annyira izgalmas volt újraolvasni a galandférgek természetrajzát, hogy mindjárt született is erről egy vers tőlem, melynek poénja a címe, így ezt a végére tettem:
 
A közhiedelemmel ellentétben ahhoz
hogy férgek telepedjenek meg a beledben
nem elég ha lenyeled a hosszú, undorító állatot.
Számtalan köztes eseményre és
élőlényre van szükséged.
A petét először egy köztigazdának kell megtalálnia
majd ha megette
a peték a véráram útján szétszóródnak
kikelnek a testében és
befurakodnak az izomszövetbe
szerencsés esetben az idegszövetbe.
A lárvák betokozódnak az agyban
és arra várnak
hogy valaki megegye őket is
és eljussanak végső helyükre
a gazdaállat belébe.
Itt a már kifejlett féreg hosszú csápjaival
belepi az egész testet
éveken keresztül észrevétlen ürítve
salakanyagát a gazdaállatba.
 
(Az ihlet ontogenezise)
 
És, hogy mi köze a galandférgeknek a dinoszauruszokhoz? Hát ehhez, el kell olvasni a könyvet. Érdemes!

4 hozzászólás a(z) “Sissel-Jo Gazan: A dinoszaurusz tolla” bejegyzéshez

  1. Érdekfeszítő felkonferálás🙂
    El fogom olvasni, ez eddig lemaradt a skandináv krimik palettájáról.

    1. csak ne skandináv krimiként olvasd, hanem szépirodalomként, úgy tetszeni fog!

  2. Izgalmas ajánló. Szeretem a skandináv krimiket, meg a szépirodalmat. Múltkor is ráleltem egy ilyenre a könyvtárban, és nem csalódtam. Arne Dahl: Valaki figyel.
    Következő olvasmányom Sissel Jo Kazantól lesz. Már neve is költői.

  3. Azokat a krimiket szeretem én is legjobban, amikben a sztorin túl a szövegnek is van irodalmi értéke, illetve sajátos világuk van. Tulajdonképpen a krimi elég tág fogalom.
    Henning Mankell nagy kedvencem, ő ma már klasszikusnak számít. Nem írt csak vagy tíz könyvet, és sajnos már meg is halt.

Hozzászólás a(z) Mersdorf Ilona bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *