Tényleg nem viccelünk, jövőre a tizedik lesz, és mivel már pár éve csak egynapos Irka tábort tudtunk szervezni, biztosra ígérjük, hogy 2023-ban legalább 2, de inkább 3 napos jubileumi eseményre készüljetek!
Na de előtte még ejtsünk szót az ideiről is, melyet hosszas vívódás után, hétköznap tartottunk Béla hangulatos kertjében, és nem is tudott mindenki eljönni, úgyhogy elsősorban nekik küldjük az élménybeszámolót, aztán majd folyamatosan érkeznek a blogra a tábori írások is.
Egyszóval, a szokásos Well, come! Drink! programpont teljesítése után Béla betartotta a hívogatóban írtakat: hűvös árnyék várt bennünket a diófa alatti nyárikonyha előtetője alatt, és a rotyogó 16+-os zöldségleves. (A 16+ itt nem korhatárt jelent, hanem a levesben fövő zöldségek számát).
Ezután némileg késve kezdődött a szakmai program Bettivel és Peer Krisztiánnal. Főként a 42 című kötettel foglalkoztunk, melynek lapjait – kicsit közhelyesen, állapítottuk meg közösen – fel kell szakítani, akárcsak a régi sebeket. A bevallottan alkoholista Peer munkássága némileg megosztó volt, akárcsak néhány verse. A feladat ez volt: írjunk egy erős hangú alanyi lírai verset. Mielőtt elvonultunk volna az udvar szegleteibe alkotni, parázs vita alakult ki arról, vajon a mai (vagy mindenkori?) lírában miért a letaglózóan sötét hang a domináns, igényli-e, elviseli-e ezt az olvasó. Divat-e ez vagy belső késztetés? A felolvasott saját szövegek aztán meg is válaszolták a függőben maradt kérdést: megírni való traumája mindenkinek akadt.
Ennyi (Mersdorf Ilona)
Ne legyen muszáj emlékezni –
akkor inkább a semmi.
Búcsúznak, visszasírom –
ragozom a halált, de hiába,
nem lehet egyes szám
második személybe tenni.
(A többi szöveget később közöljük a blogon!)
A ránk telepedett szomorúságot egy játékos feladattal oldottuk fel: halandzsa szöveget kellett írni öt megadott szó felhasználásával: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors. Már a szavakat leírni is kihívás és élvezet volt, a színes megoldásokon aztán nagyokat nevettünk. Hogy mi mindent bele lehet néhány szóba vetíteni?! Igazából ezek a szövegek mind remekművek lettek, ezért ezek közlése egyesével várható a blogon a nyár folyamán! Addig is lehet gondolkozni, kinek mit jelentenek ezek a szavak 😊
Harmadik témánkról Béla beszélt. Friss könyvélményét, Nádas Péter Rémtörténetét boncolgatta, közben kifejtve, hogy ez az igazi próza: nem kell a történet, a mozaikszerű jelenetekből, párbeszédekből, a szereplők egymáshoz való viszonyából összeáll egy sajátos világ. Ezen természetesen megint hosszasan elvitatkoztunk, de mindig akadt köztünk time-keeper, (köszi Szandra!) aki visszaterelt bennünket a feladatainkhoz.
Ezen a ponton már néhányan passzoltunk, mert a hőség, az elfogyasztott ételek, és nem utolsó sorban a román konyakok beható ismertetése (Béla ebben is szakértőnek bizonyult) némileg lefárasztotta az agyunkat. Így néhányan csak házi feladat keretében vállaltuk a feladatmegoldást, bár Béla nagylelkűen két lehetőséget is felajánlott: találjunk ki egy történetet a komódon kiállított installációról (háttérben zöld tájkép, előtte két „szobor”: egy falloszánál alig nagyobb hímnemű lény és egy magát kellető nő), vagy írjunk le egy hétköznapi párbeszédet – akár a jelenlevőkről –, és a szereplők mögöttes belső monológjait. Bettina frappáns megoldásán könnyesre kacagtuk magunkat.
Akasztják a hóhért (Szabados Bettina)
A levegő megült a műanyag tető alatt, kövér legyek kergetőztek. Röptüket néha egy-egy hessentő mozdulat zavarta csak meg. Nádas ismertetője egyre bonyolódott:
„Hiába a szex, a gyilkosság és még Kierkegaard is, ezeket nem lehet feltüzelni!” – dohogott magában Béla. – „Hogyan lehetne elérni a metafizikait, átadni ezt az abszolút élvezetet, amit Nádas olvasása okozott?”
Béla elbizonytalanodott, tekintete segélykérőn kereste Panniét.
„Talán, ha alternatívaként felajánlom egy fallosz műleírását, megmenthetem a helyzetet!” – villant fel agyában a gondolat.
Negyedik, egyben utolsó témánkról, Krusovszky Dénes költészetéről Panni beszélt. (A szerzővel személyesen is megismerkedhettünk az elmúlt évben a gödöllői könyvtárban). A feladat ismét választható volt, a felolvasott versekhez kapcsolódott. Mi kit vinnénk magunkkal Noé bárkáján? Folytassuk Krusovszky felsorolását a Te partod felé című vers alapján. Vagy írjunk verset a Beszédzavarról, a kommunikáció ellehetetlenüléséről, Krusovszky kedvenc verstémájáról.
A hidak középen nem találkoznak (Karsai Gizella) Már nem beszélek. Némán tátog a szám. Hanghullámoktól lobog, csapkod a hajam, indulatoktól rongyos, szakadt a lelkem. Már nem beszélek. Szavaim kifordított szennyes ruhák. Hazugság áradat mossa el, amit igaznak éltem meg. Már nem beszélek. Értelmetlen zagyvasággá ütik-verik tiszta, egyenes gondolataimat, lopott, hatásvadász, silány szónoklatok. Már nem beszélek. Kérdésre választ úgysem kapok. Tőlem nem kérdez senki sem. Nem a szavaim fontosak. Nem is én. Már nem beszélek. De némán ordítanak mozdulataim, üvöltenek és dübörögve robbannak sejtjeim, hömpölyögnek a hídon át, feléd… …s te észre sem veszed.
A felolvasott alkotások utáni szomorkás-töprengő hangulatnak az vetett véget, hogy játszani kezdtünk. Sajnos a felhalmozott játékok közül csak egy került sorra, mert kilenc óra volt már, többen távoztak is, köztük Hadnagy, a kutya, aki addig mindent értő szemekkel ült közöttünk. Az Imagine társasjáték, aminek rejtelmeibe Eszter vezetett be bennünket, ráébresztett, hogy maradt bennünk még kreativitás a hosszú forró nap után is és az utolsó musványló franyudlik kitartottak egészen fél 11-ig.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatjuk, hogy egy igazán jól sikerült tábort zártunk idén is, és jövőre most már ha törik, ha szelehallik, 3 napos lesz!
Istók Panni és Mersdorf Ilona
Köszönöm a beszámolót, sajnálom, hogy nem tudtam menni. Fontos családi esemény előkészületei miatt.