Mersdorf Ilona: A szokás hatalma

Horváth Piroska Tovább!

Horváth Piroska: Tovább!

Mersdorf Ilona: A szokás hatalma

Mióta az eszemet tudom, rossz volt a csaptelep a fürdőkád fölött. Pontosabban olyan volt, mint minden régi szerkezet: érezni és érteni kellett a lelkét, hogy együtt tudjál élni vele.
A háziaknak engedelmeskedett. Igaz, finoman kellett vele bánni. Megvolt pontosan az a vízsugár, amelynél átkapcsolt zuhanyra. És az az erő, amivel fel szabadott húzni a csappantyúját ennél a műveletnél. Ha túl gyenge volt a vízsugár, kiakadt a csap, és visszament csurgó üzemmódba. Ha túl erősen rántottad fel az átváltó gombot, akkor levált a zuhany gégecsöve. És lehetett megint javítani… Egyedül a férjem értett hozzá. Ez a kettőjük titka volt.
Mi többiek csak passzív élvezői voltunk a jótékony zuhanyzásnak.
Ezzel a szereposztással amúgy együtt tudtam élni…
Gond akkor volt, ha vendég jött a házhoz. Hiába tartottam eligazítást zuhanyhasználatból, ez rendszerint kevésnek bizonyult. A férjemnek újra és újra meg kellett javítania a zuhanyt. Én újra és újra pampogtam rajta, hogy ez nem egy állapot, vehetne már egy új csaptelepet.
Mindig volt rá magyarázat, hogy ez miért lehetetlen. Jó ez a masszív öntöttvas csaptelep, sokkal jobb, mint azok, amiket mostanság Kínában műanyagból csinálnak… Hát igen, vannak jobbak is, de azok harmincezer forintba kerülnek… Pont ezt a keverős típust nem is gyártják már… Kaptam hozzá új tömítéseket… új gégecsövet vettem hozzá…
Én minden alkalommal kifejtettem kissé elavult gazdasági elveimet, hogy „az a legdrágább, ami olcsó”, vagy éppen a fogyasztói társadalom szócsöveként azt, hogy „minden tönkremegy egyszer, nem az örökkévalóságnak tervezték ezeket a dolgokat”.
De minden maradt a régiben.
Míg aztán tavaly júliusban egyedül hagytuk két hétre a házban nyolcvan éves anyámat, és két hasonló korú vendégét. Mondanom sem kell, a zuhany az első nap felmondta a szolgálatot. Mikor hazajöttünk, azzal fogadtak, hogy abban a rekkenő hőségben csak lavórban tudtak mosdani.
Ekkor a sarkamra álltam, és határozottan követeltem, hogy legyen új csaptelep! A férjem ezúttal nem ellenkezett. Havonta rákérdeztem, hol tart az ügy. Jár utána, intézi, mondta. Ilyenkor be-bement egy barkácsboltba, és felmérte a kínálatot. De hiába, nem volt ideális cseredarab!
A régi csap meg persze működött. Várta az újabb szezont, a gyanútlan nyári vendégeket.
A múlt héten rémülten vettem észre, hogy nyakunkon a szünidő! Talán kicsit morcosabban tettem szóvá az új csaptelep ügyét…
Elég az hozzá, hogy tegnap este arra mentem haza, hogy egy új csaptelep csillog-villog a régi helyén. Nem csak szép volt, hanem egyenesen tökéletes! Szolid, terhelhető, megbízható. Mégis, volt benne valami visszatetsző. Abban, ahogy olyan visszavonhatatlanul és magától értetődően elfoglalta a régi helyét…
Reggel a zuhanyzás sem volt az igazi. Nem kellett érzéssel, gyöngéden nyúlni a csaphoz, megkeresni a tökéletes összhangot ahhoz, hogy átváltson zuhanyra. Megnyomtad a gombot, átkapcsolt. Lelketlenül, mint egy robot.
Miközben törölköztem, rájöttem, hogy határozottan hiányzik a régi csaptelep. Elveszett vele egy újabb darabja az életemnek. A mindennapos kihívás, a sikerek és kudarcok, az emlékezés a közös kalandokra.
Frusztrált vagyok. Nem is tudom, mivel fogom ezt a sok élményt pótolni?

2 hozzászólás a(z) “Mersdorf Ilona: A szokás hatalma” bejegyzéshez

  1. Jaj, hogyan is lesz tovább? Mivel is fogod pótolni a sok élményt? Üressé vált az életed. Szegény fejed! Azt hiszem unatkozni fogsz ezután. 😉 🙂
    Nagyon hangulatos írás! 🙂

Hozzászólás a(z) Horváth Piroska bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *