Kolozs Kitti: Áramszünet

illusztráció: pixabay.com

Csend. Erre ébredsz reggel. A televízió feketén dereng, kikapcsolt. Csak azért hagytad éjszaka bekapcsolva, hogy ne érezd magad egyedül, hogy elűzd vele a magányt. Reflexből a lámpa kapcsolójáért nyúlsz, halkan kattan, de nem történik semmi. Áramszünet van. Semmi sem működik. Felhúzod a redőnyöket, hogy legyen egy kis fény. Az egész házban szürkeség van, úgy, ahogy az egész utcában. Mindenhol csend. Nem félsz, de kellemetlen érzés lesz úrrá rajtad. Lerázod magadról és felöltözöl.
Automatikusan a konyhába mész, csak hogy belásd, hogy felesleges, mert áram nélkül nem tudsz kávét főzni. A régi kotyogós rég elfeledve hever valahol, emlékét is belepte már a rozsda és a por. Gondolkozol, hogy mitévő lehetnél, de aztán belátod, hogy nem lenne értelme megkeresni, a tűzhely elektromos gyújtója sem működik. Tejet sem tudnál melegíteni. Nem iszod olyan sötéten a kávét, amilyen sötétnek érzed most a lelked. Már gyufát sem keresel, mert reménytelennek látod a helyzeted. Hiába nézel a mikrohullámú sütőre, az is tanácstalanul mered rád vissza. Hosszú idő után ez az első reggeled, amit kávé nélkül kell átvészelned.
A mobiltelefonod is az utolsókat rúgja. Úgy voltál vele, hogy amikor felkelsz, majd feltöltöd. Ha most használod, akkor lemerül, mire beérsz. Így nincs internet-használat. A Facebook enélkül nem létezik, és úgy érzed, hogy ez által te sem. Senkinek sem tudsz írni, senkinek nem látod az üzenőfalát, nem vagy képes elterelni a figyelmed az internetes társadalmi élet drámáival. Youtube-on szoktál zenét hallgatni, most ezt sem lehet. Pedig az véget vethetne a csendnek.

A fürdőbe mész fogat mosni, a felkelő nap fényében alig látsz valamit, de mégis megbirkózol a feladattal. Megmosod az arcod, hát ha az felébreszt, de úgy érzed, hogy most ez sem úgy hat rád, ahogy szokott. Csak egy jó tejeskávé segíthetne. Instant kávé nincs, számodra az amúgy sem megoldás. Útközben megállhatsz majd valahol venni egyet, de addig ki kell bírnod nélküle.
A csend és a társaság hiánya egyre jobban rád nehezedik. Belegondolsz, hogy a modern társadalomban, mennyi minden függ az elektromosságtól. Lassan már a társadalmi életünk is. Legalábbis annak az érzete, hogy nem vagy teljesen elszigetelve a külvilágtól. Pedig csak ki kellene lépned az ajtón… Ezt is fogod tenni, miután eljön az idő, hogy elindulj a buszhoz. Addig pedig még elcsodálkozol azon, hogy az áram talán fontosabb az életedben, mint eddig hitted. Annyira természetesnek vetted, pedig egyáltalán nem az. Annyi minden jár a fejedben, miközben készülődsz. Megannyi filmbe illő jelenet, hogy te mit tennél, ha ez a modern társadalom hirtelen megszűnne ebben a formájában.
Aztán a gondolataid szertefoszlanak, rádöbbensz, hogy rohannod kell a buszhoz. Zsebre teszed a mobiltelefonod és kilépsz az ajtón, aztán a kapun. Semmi hang nincs, még a madarak sem csicseregnek. Nincs időd ezen elmélkedni. A hajnali hideg csípi az arcod, de még az sem tud felébreszteni. A jövőbeli kávédra gondolsz, miközben szeded a lábad. Aztán a következő sarkon megtorpansz, a hangok, a zajok, az élet, hirtelen lecsapnak rád a mérhetetlen csend után. Mély levegőt veszel, megnyugszol, hogy a világ még itt van és te annak a részese vagy.

2 hozzászólás a(z) “Kolozs Kitti: Áramszünet” bejegyzéshez

  1. Korrekt. Örülök, hogy nem akartál valami szívfacsaró drámát csinálni (adta volna magát) ezért is ilyen sima, zökkenőmentes, új gondolatokra rácsodálkoztató, valósághű pillanatképe a szép új világ gyermekkorának.

  2. Köszönöm! Amikor megírtam szerencsére nem voltam olyan hangulatban, hogy egy szívfacsaró történet legyen belőle (szerintem mélyen legbelül nem is szeretem volna, hogy az legyen). Örülök, hogy ezt sugallja a rövid kis történetem. Pont ezt szeretem volna elérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *