Istók Anna: Ottlik Géza autója

lfsBizonyára minden emberi közösségben, legyen szó akár családról, baráti társaságról, munkahelyi, iskolai csoportról, netalán az internetről – kialakulnak olyan kifejezések, gesztusok, mozdulatok, melyeket csak az adott csoport használ és ismeri pontos, helyzethez kötött jelentését. Nevezhetjük ezt szlengnek, de mémnek is, mivelhogy ezek a jelentéstöredékek fontos részét képezik kultúránknak, és bár adott időben és közegben keletkeznek, az igazi mémek genetikusan öröklődnek.

Vannak politikai, közéleti mémek: ki ne tudná ma, mit jelent a „Sieg Heil!” karlendítése, vagy magyar példát hozva a „Miazhogy? Nagyonis!” kifejezés.

Vannak irodalmi mémek is, kamaszkoromban a barátnőmmel mi is kialakítottuk a saját csakmiértjük nyelvünket, melyet mémekből, zeneszövegekből, irodalmi idézetekből építettünk fel. Kedvenc olvasmányainkból sokat merítettünk, így a Szinuhe „Ő, aki Magányos” mintájára neveztük el közös ismerőseinket, és született meg többek között: „Ő, aki Zsiráfnak néz ki” (202 centi volt az illető), „Ő, aki Hozzánk hasonlít” (a srác ezzel a dumával bódított anno mindkettőnket) és „Ő, aki Hármatbaszikegyszerre” (azt hiszem, ez nem szorul külön magyarázatra).

Irodalmi nyelvezetünket nagyban befolyásolta Ottlik Géza Iskola a határon című regénye, mely 17 évesen kötelező olvasmány volt és melyet kivételesen el is olvastunk. Innen aztán rengeteg mémet meríthettünk, a durva káromkodásokat az író humoros formában rövidítetten írta le: nyasgem, hogyappi és társai mellett a kedvencünk mégiscsak az elefes volt.

Éppen ezért olyan megrázó számomra, amikor manapság úton-útfélen LFS rendszámú autókba botlok. A hatóság ugyanis szabályozza a kiadható rendszámok betűit, így nem jöhetnek szóba azon hátombetűs variációk, melyek obszcenitást sugallanak (FAS, FOS), mozaikszóként túlságosan is hírhedtté váltak (AVH, AVO, CPG), illetve reklámtartalmuk miatt megvásárolták különböző intézmények, szervezetek, cégek.

Csodálkozom, hogy sem a hatóságok között, sem pedig az érintett autótulajdonosok között nem akadt senki, aki felemelte volna szavát az LFS trágár üzenete miatt. Vagy ennyire műveletlen ország lennénk?

Tisztelt Audi, Toyota, Opel, stb. tulajdonosok! Önök, akiknek LFS-sel kezdődő rendszámtáblájuk van, még csak véletlenül se higgyék azt, hogy a mozaikszó a Life for Speedre utal! Netalán arra, hogy Legyenek Fényes Sikereid!

5 hozzászólás a(z) “Istók Anna: Ottlik Géza autója” bejegyzéshez

  1. Vannak hamvaslelkű olvasók, meg azok, akiknek 17 évesen nem Ottlik Géza volt a kötelező, illetve kedvenc olvasmányuk, hanem például Thomas Mann: A Buddenbrook ház c. regénye.
    Az ő kedvükért lehetne kérni valamilyen szalonképes magyarázatot?
    Az autók hárombetűjét mi is játékra használjuk.
    Olyan szót kell belőle alkotni, ahol a megadott betűk közé minél kevesebb pótbetűt kell beszúrni.
    Az LFS esetében magas pontszámúnak számít pl. az, hogy “előfészer”, de kevesebbet ér az, hogy “alig fő szét”.
    Khm 🙂

  2. Óh, van ártatlanabb lehetőség is, noha akár ugyanide vezethet. J.Lucáéhoz hasonlót magam is játszom. Egyik unokámat is “megfertőztem” vele. Pl. az LRG betűcsoport “LóRaGu” lett. Kár,
    hogy a főzőcske kötetünkben nem merült föl ilyen írás… Más: német rendszám így kezdődik: LEO-KJ. Persze, a tulajt becézi.

  3. Nemrég az utcánkba költözött egy idősebb házaspár. A kölcsönös bemutatkozás után, mivel nekem már az egyszeri névváltás kevés a rögzüléshez, jobban meg tudtam jegyezni kocsijuknak a rendszámát (ezért most is az elnézésüket kérem), amit azóta is az azonosításukra használok, azaz az LSL-t (ELESEL). Javaslom a hasonló problémával küszködő embertársaimnak, ha megtehető az MLM, MSE, AKV,stb használatát.

Hozzászólás a(z) Nádaspéter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *