In memoriam

“Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges ahhoz, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot.” (Márai: A gyertyák csonkig égnek )

247283_205307142844341_5812041_n (3)

257218_1788496956471_7552019_o (3)

fénylő gyertyáink

értetek égnek sajgó

könnycseppjeinkben

5 hozzászólás a(z) “In memoriam” bejegyzéshez

  1. Gyönyörű megemlékezés Zsuzsa! Köszönöm.

    Katira így gondolok:
    Már nincsenek szavak, csak sóhajok! Gondolatban gyakran itt vagy velem, és én könnyes szemmel hálát mormolok: Köszönöm, hogy ismerhettelek, hogy a barátod lehettem, pici, kis darabja életednek! Köszönöm! (Irma)

  2. Méltó megemlékezés. Jó fényképeket választottál, Zsuzsa. Szinte várom, hogy megszólaljanak, hallom a hangjukat.
    Műveikben, emlékeinkben élnek velünk…

  3. Ha kimondod a nevüket, ha nem felejted el, még élhetnek egy kicsit, itt közöttünk.

  4. Zsuzsa, nagyon jó, hogy te nem csak emlékezel, hanem emlékeztetsz is az eltávozottakra.
    Nagyon sokat gondoltam rájuk, főleg Enidre, most, hogy az írásait olvastam a héten. Van köztük néhány, amin sírnom kellett, bár nem vagyok az a borzasztó szentimentális alak (legalábbis azt hiszem). De mindig szíven üt az, ahogy a szeretetről, a magányról, a veszteségről tud írni. Csak az vígasztal, hogy ezt írta rólunk, egy rövid – valamelyik antológiához írt – bemutatkozásában:
    “Néhány szó magamról.
    Én most nem magamról, inkább az íráshoz való viszonyomról szeretnék néhány szót mondani. Mindig szerettem írni. De amióta az Irkával megtaláltuk egymást – az Irkát a hasonszőrűek baráti társaságának tekintvén – sokkal többet írok és mégis, valahogy egyre több lesz az írnivalóm. Sőt, már olyan érzésem is volt, hogy a végén még kiderül, hogy TUDOK is írni…
    Mi ebből a tanulság? Hogy csodálatosan inspiráló hatása van annak, ha az embernek hasonló érdeklődésű barátai vannak, mi több, ha egyáltalán vannak barátai.
    Másrészt pedig, nagy kegyelem az, ha az embernek nemcsak képessége, hanem lehetősége is van arra, hogy megmutassa, mi minden lakozik benne…”

    Vegyük ezt útmutatásnak…

  5. “Ha meghalt is, élni fog.” Nem tudom, hogy az eredeti arámi lejegyzésben van-e értelmet pontosbító igekötő. De magyarban igen. Meggyőződése mondja: nem meg- hanem át-. Ám a hiány most mégis fájdalmas.

Hozzászólás a(z) Nádaspéter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *