A Református Líceum rendhagyó irodalomóráján Heltai Zsófia tanárnő Kiss Judit Ágnes személyében könnyű beszélgetőtársra lelt. A költőnő, aki mindkét keresztnevét szereti, és hallgat a Juditágnesre is, kérdések nélkül is lelkesen mesélt életéről, költővé válásáról, és az írás öröméről. Első verseskötete viszonylag későn, harmincon túl jelent meg. Ennek az volt az oka, hogy nem merte elhinni, a versei jók, félt attól, hogy nem felelnek meg a 90-es évek irodalmi divatjának. Mígnem egyszer tíz év anyagából az általa legjobbnak tartott 10 versét elküldte 10 folyóiratnak. Legnagyobb büszkeségére több szerkesztő azt hitte, hogy valaki álnéven írt, mert nem jelenhet meg kezdő ennyire kialakult hanggal. Első verseskötetének érdekes címet adott, Irgalmasvérnő, mely 2007-ben elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat, de ez miatt veszítette el az állását.
Judit szerint versben és imádságban mindent szabad, nincs nyelvi tabu, a szavak stílusértéke fontos. Ahogy ír, sok irodalomszerető gyereknek ráirányította a figyelmét arra, hogy a magyar irodalom aktív, élő dolog, a kortárs szövegek ugyanazon a nyelven szólnak, mint amin a kamaszok beszélnek. Versei szerinte nem csak erotikusak, inkább szókimondóak. Az írás szerepjátszás is, és nagyon kellemes bújócska. Sokszor érzi, hogy nem úgy történt, ahogy a versben van, nem is úgy gondolja, de egyszerűen a sorok hívják egymást, és utána ő is rácsodálkozik, hogy mi lett belőle. Ezért szeret írni, mert nemcsak vérkomoly dolog, hanem nagy játék is.  A beszélgetés végén kiemelte a mesterségbeli tudás fontosságát, számára az alkaioszi strófa a maga többezer éves hagyományával hihetetlenül élő és hétköznapi.
A felolvasott versei tükrözték az elmondottakat. Az első egy erős társadalomkritika. Íme:

Ballada a kettős erkölcsről

Ha kisfiúnak buzog túl a nedve,
mely testdúló szeretkezésre vár,
„a kis kakas” ­ mondják rá kedveskedve ­
„no lám, miből lesz a cserebogár”.
Ám, bakfislány, ha ágyba hajszol véred ­
(megbocsáss, most csúf lesz a szavam) ­
„a kis lotyó” ­ zuhan rád az ítélet ­
„mi lesz, ha máris baszhatnékja van?”

Dicső macsó nevet nyer el a férfi,
ha kétértelmű minden mondata,
s a rossz nyelvektől akkor sincs mit félni,
ha minden éjjel más nőt visz haza.
De hogyha nő mer szabadosan élni,
s nem csak célozgat arra, mit akar:
„akármit el tud csípőn alul érni,
vagy egyszerűen baszhatnékja van.”

Ha öregembert űz a gerjedelme:
„Istennek hála, jól tartja magát!”
Ha vénasszonyt: „na nézd, a csúf cemende,
ha nem vigyázol, becsusszan alád!”
S ha egy vers feszül az erotikától:
„Beh költői, és milyen férfias!
Hogy nő írta?… hát… hümm… igazán bátor
kimondani, hogy baszhatnékja van.”

Felség, megadom magam kényre-kegyre,
vétesd fejem, ha nincsen igazam:
a férfi vágyik testi szerelemre,
a nőnek meg csak baszhatnékja van.

Intim idill

Esténként levetem holmijaim. Bugyim
Gombóccá tekerem vagy kisimítgatom.
Szék karján, fotelon s a szoba szőnyegén
Gyűlik lassan a szennyesem.

Még bánt egy kicsikét, hogy nagy a kupleráj,
Ám aztán leszarom: nagy, de kit érdekel!
Vendéget fogadok, még le is ültetem
Izzadt zoknijaim közé.

Épp így, nap nap után gyűlnek a bűneim,
Bűzük megszokom, és rántok a vállamon:
„Egyszer majd kimosok!” – Még ma is elhiszem,
Bár majdnem beborít a szag.

Szóval hogyha szeretsz, ülj le az udvaron,
várj még addig, amíg centrifugál a gép,
aztán hogyha leállt, nyiss be, ne is kopogj,
szó nélkül teregess velem!

Szétesett

Az ágy, min szeretkeztünk, szétesett.
Nem akkor, hanem csak most,
évek múlva.
Nem a lökések,
nem a testünk súlya alatt,
egyszerűen beléevett a szú
évente egy-egy millimétert,
amíg az anyag
megadta magát.
Tűzifának még jó lesz legalább,
ha nem bír már el több súlyt,
több emléket.

Hát így múlnak el tárgyak és szerelmek,
így gyengül végleg el,
mi összetart.
Az utcán úgy megyünk el
egymás mellett,
hogy egyikünkben sem kavar vihart.
A régi sebről,
újat úgysem ejtek,
nem fog vérezni,
kapard le a vart.

http://kissjuditagnes.hu/cv.htm