Galló Kovács Zsuzsanna: IRKA 2008 – 2018

Irka 10 születésnapi buli

2018.10.09. 18 óra

Izgatottan, büszkén és meghatottan készültünk a 10 éves születésnapunk megünneplésére. Kriszti precízen, táblázatban követte a tervezett sós és édes harapnivalók arányának változását, s mindenről kétnaponta tájékoztatott minket. Mindenki beleadta szívét-lelkét a sütésbe-főzésbe, és amikor a várva várt napon, október 9-én délután a könyvtár kistárgyalójában megláttam a szendvicsektől, több kilónyi pogácsáktól és ínycsiklandozó süteményektől roskadozó asztalokat, a „Lakodalom van a mi utcánkban…” magyar nóta jutott eszembe, gyermekkorom falusi lakodalmaira emlékeztetve.

A könyvtár rendezvény terme, mint az eddigi Irka könyvbemutatókon, most is megtelt, köszönet az érdeklődőknek. Fóthy Zsuzsa, a könyvtár igazgatónője és Istók Anna, az Irka vezetője rövid köszöntője után Dr. Gémesi György Polgármester Úr megnyitó beszéde következett, melyben kiemelte, hogy egy kisváros kulturális életében nagy dolog egy olyan közösség, ami immár tíz éve töretlenül működik. Ritka kiváltság az írás tehetsége, meg kell becsülni és kell tudni értékelni.

Az elmúlt tíz év eseményeinek videója következett vicces fotókra fókuszálva. Ezek alapján sokaknak úgy tűnhetett, hogy a nyári táborok pár napja csupa móka és kacagás volt, eszem-iszom, dínom-dánom. Szerencsére pár feladat felolvasása következett, melyek bebizonyították, hogy Siófokon és Mátrakeresztesen az Irka egyik mentora, Kabai Lóránt költő segítségével „komoly” munka folyt. A műsor szerkesztője a témák sokszínűségét igyekezett bemutatni a különleges, netán meghökkentő – urambocsá! pajzán – témájú feladatmegoldásokkal. (Ez utóbbiaknál aranyosan felemelve a korhatáros táblát).

Többek között megtudhattuk, „Hogyan hagyjuk életben rokonainkat”, milyen ”A focimeccs utáni seggbelövés”, és mennyire volt érdekes nagymamának lenni Réunion szigeten.

L. Péterfi Csaba kommunikációs igazgató és Panni beszélgetésére a totót helyesen kitölteni vágyóknak érdemes volt odafigyelni, hiszen elhangzott többek között az Irka megalakulásának pontos dátuma (2008. 10.12.), az első kötet címe (A parkon át), az eddig megjelent antológiák száma (6), és  az Álmok hajótöröttje kötet művészeti stílusa (szecesszió).

– Mindenről lehet írni? Mindenki tud írni? Fejleszthető, tanulható az írás? – érdeklődött Csaba általánosságban, majd kissé provokatívan: – Jó írók lettetek? – nézett Pannira, akinek szeme sem rebbent amikor Igen!!! – nel válaszolt. (Köszönjük a bizalmat).

A 2015. augusztusi siófoki tábor beszámolón – humoros hangvétele ellenére – meghatódtunk, hiszen a pár éve elhunyt két társunk, Emericzy Enid és Erdélyi Józsefné (Kati) hangján íródott. Nagyon sajnáljuk, hogy már nem lehetnek velünk. Ezután a címadás nehézségeit ecsetelte Panni. Az eddigi kötetek névadó ötletbörzéin javasolt címeket tizenöt oldalon gyűjtötte egybe. Játékos feladatként a közönség tippelhetett, hogy melyik felolvasott cím melyik antológia címe akart lenni.

A műsor második részében az Irka diáktagozata mutatkozott be „Világuralom vagy pedofília” címmel. Majd saját előadásában a Slam poetry rejtelmeibe avatott be az Irka doyenje, az örökifjú János, és megismerhettük az idei nyári tábor jambikus és adoniszi sorait, a feladatot adó költőnő, Kiss Judit Ágnes szókimondó stílusában megírva.

A jubileumi kötetben 46 szerző szerepel. Jól mutogattak az aktivitizők, a kihúzott novellacímeket: Szafari, A Hold és a tenger, Lányarc, Őszi szerelem könnyedén kitalálta a közönség, s eljött a várva várt pillanat: megérkezett a „lakodalmi” torta. Az Irka Panni köré rendeződött, s együttes erővel elfújtuk a 10-es gyertyát. Tíz év múlva veletek ugyanitt!

Ahogy mondani szokás: a fotók önmagukért beszélnek. Köszönet a szervezőknek, a könyvtárnak – és mindenkinek, aki velünk együtt ünnepelt ezen a születésnapi bulin!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *