Eljön az a pillanat, amikor az Élet nagy kérdését
szeretnéd megosztani Vele
de épp pezsgő Aperol a kezedben
az övében párásodó úszószemüveg
arról beszél, mekkora élmény a tengeri sünt széttörni a mélyben
mert arra jönnek a halak, szebbnél szebbek.
A fiaid a sup-on próbálgatják az áramlást,
a lányod a mélybe csobban.
Ez ismétlődik ritmusosan.
Nagy zenekar vagyunk, köröttünk és bennünk zajok
több szólamban…
É.n is néha széttöredezem
jönnek rám a szólamok
mind megenni akar, egy darabot belőlem
nekem meg már nem szúrnak a tüskéim,
meglehet sosem szúrtak
Közben fut a szimfónia:
a Duolingo az I. tétel, a sup felfújás a II.
a sörnyitás a sherzo, a finálén csapódsz a jelenbe.
Mindfullnes meg ilyesmi, tudod már
de hát nem tehetsz róla, a tenger mindig kihozza belőled a mélységet.
Nem vágytok az Élet nagy kérdéseiről beszélgetni
itt a szelfi, a tengerbe napfürdőző naplemente,
a vízen úszó álmok, mint elhagyott nejlon.
Miért kell folyton mély eszméket felhozni a felszínre?
Szebbnél szebbeket?
Éjjel csak azt kérdezed az ágyazásnál:
Hogyan kell a gumis lepedőt összehajtani? Tudod már?

Az Irkatábor „Azok a régi nyarak!” feladatára íródott

kiemelt kép: pixabay