Feketéné Bencsik Julianna: Karácsony fürdőruhában

illusztráció: pixabay.com

Kislány koromban az ünnepek közül a karácsonyt szerettem a legjobban. Szentestén a terített asztalt mindig sokan ültük körbe, és az Anyukám főzte töltött káposzta volt az ünnepi menü. Evés közben a felnőttek az újbort kóstolgatták, mi, gyerekek meg málnaszörpöt kaptunk. A mákos, diós bejgli elfogyasztása közben már nagyon vártam, hogy megszólaljon a Jézuska csengője, jelezvén, hogy megérkezett. Ilyenkor a karácsonyfán világító gyertyák, a fa tetejére helyezett Jézuska, és a színes gömbök látványa mindig elvarázsolt. A Mennyből az angyal eléneklése után áldott karácsonyi ünnepeket kívántunk egymásnak, és kibontottuk az ajándékokat.

Ezek megható pillanatok voltak, hiszen ekkor az adventi várakozás beteljesülése, és a szeretet jegyében gyűltünk össze, és köszöntöttük egymást.

Évek múltán, amikor már anya lettem, elhatároztam, én is úgy fogom előkészíteni és megünnepelni a szentestét, ahogyan azt a szüleimtől láttam. A fiam négyéves koráig nem is volt ezzel semmi probléma. De az ötödik karácsonyunk egészen másként alakult.

Fiatalok voltunk, és kalandvágyók, ezért elfogadtuk azt a felajánlott lehetőséget, hogy négy évig egy másik országban, egy másik földrészen éljünk.

Október elsején léptünk Kuba földjére, szinte semmit sem tudva az ottani körülményekről, szokásokról és lehetőségekről. Spanyolul sem tudtunk, de a férjem munkahelyén volt egy kubai, aki korábban a Szovjetunióban tanult, így átmenetileg ő lett az orosz nyelvű tolmácsunk. Esténként a magunkkal vitt spanyol nyelvkönyvből szorgalmasan tanultunk, így december elejére már sok mindent megértettünk.

A rádiót minden reggel bekapcsoltam, hallgattam a spanyol nyelv dallamosságát, sőt időnként már egy-két szót, később mondatot is megértettem. December tizedikén azt hallottam, megérkeztek a játékokat szállító hajók Kínából.

– Miért hír ez? – méltatlankodtam, vagy talán valamit nem jól értettem?

Amikor a fiunk hazajött a kubai óvodából, ő is ugyanezt újságolta, hogy ott is mindenki erről beszélt, és hogy rövidesen lehet majd játékot vásárolni.

Az itt töltött két hónap alatt már megtanultuk, hogy itt mindent jegyre lehet kapni, és csak abban a boltban, amelyikhez tartozunk. Mi ekkor vidéken, San Miguel de los Bañosban laktunk, de a tőlünk százötven kilométerre levő Havannában a külföldieknek kijelölt bolthoz taroztunk, ahova kéthetente, a környezetünkben lakó bulgárokkal külön autóbusszal mentünk vásárolni.

Még nem telt le a két hét, amikor váratlanul felkeresett a vásárlásainkat szervező Martin, és közölte, megérkeztek a játékok, és holnap reggel megyünk Havannába.

Nem értettem, ez miért olyan fontos, hiszen a következő vásárlással is egybe lehetne ezt kötni. Miért kell ezért külön elutazni?

Ő csak ingatta a fejét, hogy nem, nem, ezekért most kell menni.

– Kubában nincs játékgyár, sem játékbolt – mondta. – Ezért ezeket Kínából importálják, és tizennégy éves koráig minden gyereknek egy évre három játék jár. Egy nagy, tíz peso érték feletti és két kicsi, tíz peso érték alatti. Azért kell holnap elmenni, hogy még legyen választékunk. A fiát is hozza magával! – tette hozzá nyomatékosan.

– Ha ő választja ki a játékokat, akkor mi lesz karácsonykor a fa alatt? – kérdeztem Martint.

– Semmi! Kubában nincs karácsony – mondta határozottan. – A játékokat a három királyok hozzák, de most hamarabb érkeztek meg a hajók.

Megint azt gondoltam, biztosan nem jól értettem Martint, mert, hogy itt nincs karácsony, azt hinni sem akartam.

Pedig jól értettem. Másnap a férjem munkahelyén elmagyarázták, hogy itt sosem volt olyan ünnep a karácsony, mint Európában. A forradalom győzelme előtt december 24-én délután itt is összejött a család, malacot sütöttek nyárson, amit fekete babbal, rizzsel és sült banánnal tálaltak fel, s közben latin dalokat énekeltek, és táncoltak. Egzotikus gyümölcs itt az alma és a szőlő volt, amit csak ekkor lehetett kapni.

Karácsonyi dalokat a családban nem énekeltek, de aki vallásos volt, az este elment az éjféli misére, s ezzel véget is ért az ünneplés. A karácsonyi ajándékozás sosem volt divat. A gyerekek január 6-án kaptak egy kis ajándékot a három királyoktól. A forradalom győzelme után, gazdasági okokra hivatkozva, Fidel Castro hivatalosan eltörölte a karácsonyt, mert ekkoriban van a cukornád aratásának ideje.

A hír letaglózott. Nos, ezután mi hogy fogunk ünnepelni? Még szerencse, hogy kiutazásunkkor a kanadai repülőtéren vettem egy játékkamiont, amelyről a fiunk nem tudott. Mintha megéreztem volna, hogy erre még szükségem lehet. Ezt hozza majd neki a Jézuska, és akkor talán elhiszi még a karácsonyi csodát.

Szaloncukorról nem is hallottak, sőt rendes cukorkát is csak évente egyszer, a születésük napján kaptak csak a gyerekek. Örültem, hogy Anyukám szaloncukor receptjét megtanultam, ezért esténként, amikor a fiunk már aludt, megfőztem a masszát, és apróra feldaraboltam. A férjem, a munkahelyétől kapott fényes papírba csomagolta őket, és ollóval felvágta a széleit. Úgy nézett ki, mint az igazi szaloncukor.

Kubában a növények is mások, mint nálunk. A kertünkben decemberben érett a banán, a narancs és a mangó. Lucfenyő itt nem volt, csak nagy tűlevelű trópusi fenyő, ami olyan kopasz, hogy szinte alig van rajta tűlevél, de legalább fenyő és örökzöld. Kérésünkre a férjem egyik munkatársa hozott egyet, és azt díszítettem fel december 24-én délután, a harminckét fokos melegben, fürdőruhában, amíg a fiunk óvodában volt. A fa alá tettem a repülőtéren vásárolt játékot, a férjemnek és nekem egy-egy spanyol nyelvű könyvet, melyet az egyik bevásárlási utunkon tudtam venni.

Az ünnepi vacsora is más volt, mint az otthoni megszokott. Csirkét sütöttem krumplipürével, mert savanyú káposzta és disznóhús itt nincs. A mákos és diós bejgli is elmaradt, mert mák és dió sincs, és hó sincs, csak párás meleg. Nem volt karácsonyi hangulatunk, de a fiunknak igyekeztünk ezt megteremteni. Amikor lement a nap, könnyű nyári ruhába öltöztünk, és miután elfogyasztottuk a húst, és ettünk a csokoládétortából, bementünk a fiam szobájába, ahol a karácsonyfának tűnő fenyőn már égtek az otthonról hozott gyertyák, és csillogtak a saját készítésű szaloncukrok. Elénekeltük a Mennyből az angyalt, és áldott karácsonyt kívántunk egymásnak. Templomba nem mehettünk, mert be volt zárva. Pap sem volt, ezért az éjféli mise is elmaradt.

Csalódottak voltunk. Ez a karácsony más volt, mint a korábbiak. Itt idegenben, nem tudtunk igazán ünnepelni. Hiába igyekeztem, készülődtem, hiányoztak a szülők, testvérek, barátok, de a fiunk szemében öröm csillant, és ez melegséggel töltött el minket.

Másnap reggel a férjem nem ment dolgozni, a külföldieknek ezt megengedték, hanem elutaztunk Varadéróba, Kuba legszebb tengerpartjára, és karácsony szent napján megmártóztunk a tenger üde vizében.

 

 

2 hozzászólás a(z) “Feketéné Bencsik Julianna: Karácsony fürdőruhában” bejegyzéshez

  1. Kedves Julika ! örülök, hogy rátaláltam erre az ÍRÁSODRA…. Ismerős volt, hiszen már olvastam , ( Almásiné Ibolyától kaptuk a könyvedet…) Szívesen elolvasnám, esetleg megvenném, vagy ha a Könyvtárban megtalálható kikölcsönözném….. Kívánok további biztos, nyugodt DE sikeres életet. Legyen öröm minden perced,hogy szívednek kedves elfoglaltságoddal sokáig foglalatoskodhass. Különösen mélyen megérintett a Fiad őszinte vallomása, a: Plusz végtelen , mínusz végtelen című önéletrajzi vallomása..Köszönöm, hogy végre 2 év után eljött az alkalom, hogy személyesen is találkoztunk megismerhettelek ( őszinte meghatottságomban ) Ujjné Betti

    1. Köszönöm, a könyv meg van a könyvtárban, ki lehet kölcsönözni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *