Feketéné Bencsik Julianna: Emlékek

Fekete József_Békésszentandrás

Fekete József: Békésszentandrás

Emlékek

Régen, még a szülői házban,

a Holt Körös melletti síkságon laktam.

Konyhánk ablakából a piacra láttam,

a szobából a folyóhoz vezető útra.

Kertünkben szőlőlugas követte a ház falát,

a kapu mellett az egynyári virágok ölelésében

anyám rózsái bontották szirmukat,

s illatfelhőjük az utcát is belengte,

ott játszottam önfeledten.

 

A veteményes kertben gyümölcsfák voltak.

Felmásztam rájuk, onnan szemléltem a világot,

mely kihívónak tűnt, és nagynak.

Ábrándoztam, ha majd felnövök:

mi legyek, merre menjek.

Amikor megkondult a templom harangja,

amely csak két háznyira volt,

a gyomrom már korgott, ebédelni mentem.

A terített asztalon rántott leves és grízes tészta várt,

hús nem volt, de ez véremmé vált.

 

Gyakran kimentem a Körös partra.

Néztem, amint a parti fűzfák

ölelő karokként hajoltak a víz tükre felé.

Naplementekor tükörképük árnyéka

megnyúlva pihent a csendes vízen.

Nyáron fürödtem, csónakáztam,

átúsztam a Füzes nevű szigetre,

ahol gyümölcsöt loptam, és kicseleztem a csőszt.

Télen korcsolyáztam

több kilométert bejártam a kanyargós folyón,

ha hó esett, elsepertem,

ha olvadt a jég féltem, beszakad,

akkor mát ismét vártam a nyarat.

 

Azóta hatvan év telt el. Máshol lakom.

Itt nincs folyó csak csörgedező patak,

fürdésre, korcsolyázásra nem alkalmas,

de van kicsi kertem és illatos rózsám,

közelben erdő és rengeteg madár.

Régi családom helyett van új

de a feltörő emlék sokszor visszahúz

oda, hol gyermekként éltem

szép életem lesz, azt reméltem.

 

(Kemény István: Tíz csillag című verse nyomán)

4 hozzászólás a(z) “Feketéné Bencsik Julianna: Emlékek” bejegyzéshez

  1. De gyönyörű ez a kép!!!!!!!!!!!! Gratulálok Józsefnek!!!!!!!!!!! S mennyire talál a versedhez, Julika!!!

    “… a feltörő emlék sokszor visszahúz
    oda, hol gyermekként éltem…”
    Ezt én is érzem. Egyre inkább érzem.

  2. Köszönöm Piroska! Igen, a férjem festményei gyönyörűek, és a régi emlékek az idő múlásával egyre többször törnek fel.

  3. Sokszor hallottam: előre nézz, mindíg csak előre. Dehát nem vagyok mazohista, inkább révedezek abba a megcsúfolt régmultba. Nem volt tökéletes de mégis csak az enyém volt. És ne hányjátok a szememre, hogy lám mit hagytam rátok. Nem én akartam, nem így akartam. De emlékszem a kert rózsáira, a májusi éjszakák bolyongásaira, a Duna hullámaira amit az evező lapátja felkavart, emlékszem egy kedves arcra, a kimondott szavakra és eltitkolt gondolatokra, emlékszem a barátok ugratására és segítő kézfogására, mindenre emlékszem. És ti mire fogtok? Lesz mire emlékeznetek? Persze, tudom, lesz. És nektek az lesz a szép a kedves és csodálkoztok majd az unokáitokon, miért nem értik, és te miért nem őket? Ez az élet, a földi lét és nincs más, nincs több. Gazdálkodjatok vele okosan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *