Tanulni a könyvtárban szeretett. Levette a polcokról a témájához szükséges könyveket, majd az olvasóterem utolsó sorában ült le, hogy távol legyen a jövő-menő emberektől. Olvasott, jegyzetelt, szinte fel sem nézett. Egyik nap hatalmas csattanás zökkentette ki a tanulásból. Összerezzent és szétnézett. Pár méterre tőle egy magas fiú dobhatta le könyveit az asztalra, mert sokan fejcsóválva néztek rá.
– Bunkó! – mondta ki halkan, és gyorsan a szájára tette a kezét.
Azóta többször látta őt, aki már nem keltett feltűnést a viselkedésével. Lassan felfigyelt arra is, hogy az a lezsernek látszó fiú mindig a közelében ült le. Azt is észrevette, hogy időnként fürkésző tekintettel pillantott felé.
– Nocsak, nocsak! Felkeltettem az érdeklődését? – gondolta magában.
Amikor befejezte a tanulást, a kijárat felé indult. Félúton megtorpant, s meglátta, hogy a fiú is felállt és mágnesként követte őt. Szinte egyszerre léptek ki az utcára, majd a fiú elébe állt és fürkészve az arcába nézett
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte tőle tanácstalanul.
– Szeretném látni a mosolyod – válaszolt az nevetve, fülig érő szájjal, összehúzott szemöldökkel.
A novella folytatását az Álarcaink, jubileumi Irka kötetben találjátok. A kötet megvásárolható és kikölcsönözhető a gödöllői városi könyvtárban. Kötetbemutató: 2024. december 20. péntek 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár. Mindenkit szeretettel várunk!
Feketéné Bencsik Julianna
Életem folyamán, és a fél évszázados könyvtárosi munkám során számtalan embert ismertem meg. Beszélgetéseink során megjegyeztem történeteiket, kutattam arcvonásaikat, és beleképzeltem magam a helyzetükbe. Azon is elgondolkoztam, helyükben én mit tennék, miként oldanám meg problémájukat. Írni a hatvanas éveim végén kezdtem el. Először a családunk történetét vetettem papírra, majd novellákat, verseket és regényeket írtam. Tartalmukban az írói fantázia mellett visszaköszöntek a korábban elraktározott emlékek, történetek és arcok.