Nem én öregszem.

Csak a takarítás egyre nehezebb.

Pókhálózni, fel-, lemosni, porszívózni. Mindehhez van

Francos mai eszközöm, zsíroldó, alkoholos Clean,

Önjáró porszívó, mely a sarkokban is tisztít.

De az a régi padlóviasz, melyet parkettára kenve,

Kefével oly fényesre csiszoltam,

Hogy még a légy is korcsolyázhatott rajta,

Hiányzik.

Az illata! Ha azok újra meglennének,

Talán a kedvem is visszatérne.

 

Nem is öregszem.

Nordic walking botommal egyre gyorsabban megyek,

Végig szaladok a kiserdő útjain,

Ahol a fák összehajló ágai napernyőt fonnak fölém.

Utamat a madarak sokszínű trillája kíséri,

Csak a karmestert nem látom, aki levezényeli a szimfóniát.

A levelek között beszűrődik a napfény,

Áttöri a levegőt és aranysárgára festi.

Vajon meddig élvezhetem még?

 

Nem én öregszem. Gondolataim csapongva görgetik

Életem emlékeit. Fürgén fára mászok, viaskodom a tenger hullámaival,

Átölelem az unokám, a temetőbe sietek.

Öröm és bánat, siker és kudarc úgy kergeti egymást,

Mintha Az ember tragédiájának színhelyei lennének.

Küzdök az árral, bízom a szebb napokban.

Remélem, mielőtt köddé válok, még kisüt a nap.

 

*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.