Lakodalomban vagyunk egész családommal egy helyi rendezvényteremben. Olyan előkelő puccba vágtuk magunkat, hogy ha összetalálkozunk a mosdóba menet, nem ismerjük fel egymást az első pillanatban. Apám jól vágott fehér frizurával az idős Tony Curtisre hajaz, bár a sört hidegen, s forrón csak a húslevest szereti. Most elég langyosan kísérgeti a frissen dauerolt, büszke tartású anyámat. Szegény fejének az egész hacuka és hacacáré módfelett terhére van. Alig várja, hogy engedélyt kapjon hazamenni.
Sepi a családi ház öreg cirokseprője volt. Mi tagadás, korához képest elég jól tartotta magát. Azért lehetett így, mert őt még abban a korban készítette egy seprőkészítő, amikor az emberek még nem dobálták ki a tárgyaikat egyszeri használat után. Most értetlenül nézte, ahogy a lomtalanító kocsira került, egy törött lábú fotel, egy rossz mosógép és egy lyukas papírkosár mellé. A kiszolgált seprű nem értett semmit és végtelen szomorúságot érzett. Azt kívánta bárcsak történne valami csoda, hogy életének ne ilyen befejezése legyen. Rébb Teri: Czirok Sepi visszatér bővebben…
Méz, méz, méz, termett méz, termett méznek áldottsága… Ez a gyerekdal motoszkál a fejemben, iskolai énekkarban azt hiszem én is énekeltem, de hiába erőltetem az agyam, a mézről egyetlen történet sem jut eszembe.
Mit is írhatnék róla? Mi a méz?