2022. decemberében jelenik meg a gödöllői írókör kilencedik antológiája, melynek illusztrálására Szinvai Dánielt kértük fel. A Csodák és egyéb hétköznapi dolgok kötet illusztrátora a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szakán végzett 2019-ben, 2021-ben pedig a MOME IMAGE PRO tanfolyam keretein belül fejlesztette tovább az illusztrációs képességeit.

Jelenleg szabadúszóként tevékenykedik, illetve tervezőgrafikát tanít a Corvin Rajziskolában.
Rendszeresen készít editorial illusztrációkat a 168 Órának, illetve nem rég jelent meg egy általa illusztrált novellás kötet a Pagony kiadónál, a Tilos Az Á könyvek között. Több könyvborító is a keze munkáját dicséri, és 2021-ben a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon megkapta a Silent book kategória díját, és a Legjobb pályakezdő illusztrátor különdíjat.

Az új Irka kötet illusztrációiból 2022. december 1-jén nyílik meg Szinvai Dániel kiállítása a Gödöllői Városi Könyvtár Infoterében. A megnyitóra rendhagyó módon a kiállítás legvégén kerül sor: 2022. december 20-án, kedden 18 órakor a helyszínen. Ennek oka, hogy a könyv bemutatója a karácsony előtti utolsó nagy programja lesz a könyvtárnak, ezen az alkalmon számos részletet megtudhatnak az érdeklődők a kötetről, valamint az illusztrátor munkásságáról is. A bemutatón nem csak megcsodálhatjuk a képeket, de könyv formájában megvásárolhatjuk és haza is vihetjük, kiváló karácsonyi ajándékötlet a szeretteinknek.

Szinvai Dániel kiállítása tehát 2022. december 1-20-ig látogatható a gödöllői városi könyvtárban, annak nyitvatartási idejében. Végezetül álljon itt egy rövid bemutatkozás, magától Danitól:

“A grafika számos területével foglalkozom, különös tekintettel a narratív és illusztratív médiumokra. A hagyományos technikák vizualitásának és a modern digitális technikák sajátosságainak ötvözése éppen úgy érdekel, mint az illusztratív és tipográfiai megoldások egységbe foglalása, a funkció ás az esztétika egyenrangúsága. Számomra egy projekt mindig egy történet, egy komplex kis világ. Igyekszem, hogy amivel foglalkozom, az túlmutasson önmagán, és akár rajtam is. Minden projektnek a saját hangját keresem, a hozzá leginkább passzoló, legkifejezőbb stílust. De közben mindig én is teljes egészében benne vagyok egy-egy munkában, alkotásban. Így mindegyik alkotói folyamat egyben a saját hangommal való kísérletezés is.“

https://www.facebook.com/szinvai.daniel.illustration

Az Irka újabb antológiával készül a karácsonyi ünnepekre. A gödöllői irodalmi műhely tagjai egy gyönyörű kötetet állítottak össze Szinvai Dániel illusztrátor segítségével. A könyv bemutatójára egy hangulatos ünnepségen kerül sor, mely egyben a gödöllői városi könyvtár utolsó idei programja is. December 20-án, kedd délután érdemes a könyvtárba ellátogatni, az Irka vidám, játékos könyvbemutatója mellett megtekinthető az illusztrátor kiállítása is, valamint színpadra lép némi forralt bor társaságában a Könyvtár angyalai kórus is. Ízelítőül álljon itt az új kötet fülszövege, melyet az esten természetesen meg is lehet majd vásárolni.

Az ember évezredek óta keresi, kutatja a csodákat. Kultúránk alapja a hit a természetfelettiben. A szentek tisztelete, a varázslattól való félelem, a mágia ambivalenciája jelen van minden nép történelmében. Azt is mondhatjuk, hogy a csoda teljesen hétköznapi dolog életünkben, minden nap megtörténik, a legváratlanabb helyzetekben.
A csoda természete változó. Van csoda, mely sokáig megfejthetetlen marad, titkát megőrzi a modern korban is. És vannak csodák, melyek idővel megkopnak, tudományos magyarázatban lelepleződnek. Gondoljunk csak a leghétköznapibb varázslatra: a tűzgyújtásra és eszközére, a gyufára, mely az emberiség történelme során bejárta a maga fejlődési útvonalát.
Az Irka kilencedik antológiájában tizenhét szerző vall a csodához való viszonyáról, feltárva az olvasó számára a jelenség változatosságát, a természetfölöttivel való összefüggéseit és hétköznapiságát. Ne csodálkozzanak hát, ha egy-egy történet elvarázsolja majd Önöket!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt december 20-án, kedden 18 órakor a gödöllői városi könyvtárba!

Még nyers, de friss színházi recenzió a Víg’ Kastélyáról

Most sem vettem előre jegyet. A Vígszínház jegypénztárában, kezdés előtt fél órával, sorban állás nélkül, kiváló helyre, a földszinten középre kaptam jegyet, négy és fél sós perec áráért. Ezt azért említem, mert a darab szórólapján azt olvastam: "elkafkásodás egy részben álszünettel". Ebből az információból adódóan még a kezdés előtt megettem az elmaradhatatlan perecet a büfében. Finom volt. Jól esett.
Tele voltam megfogalmazatlan irányú várakozásokkal. Kafka sokkal inkább megkerülhetetlen, mint szerethető. A szorongó tömeg nem keresi a szorongás ábrázolását, de én már nem szorongok.

A mű "története" nem bonyolult. A Kastély melletti faluba megérkezik Josef K, aki azért jött, mert földmérőként kívánják alkalmazni. (Érdemes tudni, hogy privát leveleit Kafka egy K betűvel szignálta.) Az érkező azt tapasztalja, hogy bár ide hívták, akadályok sora tornyosul elé, meggátolva, hogy munkájába belekezdhessen. Nem nyugszik, küzd, hogy feljuthasson a Kastélyba a tényleges megbízásért. De hiába próbálkozik, helyzete folyamatosan bonyolódik és egyre reménytelenebbé válik. Nyilvánvalóvá lesz, hogy nincs esélye elérni célját, ami ittléte jogosságának igazolásával - folyamatosan éreztetett - idegensége felszámolása.

Számomra a legalapvetőbb kérdés az, lehet-e egyáltalán mindezt színre vinni. Egy biztos, sokan próbálkoztak már vele, most éppen Bodó Viktor tette. Kafkát nem kell aktualizálni, mert a művei (sajnos a mai napig) fájdalmasan aktuálisak. A dologról az jut eszembe, amikor a hegymászót megkérdezik, miért akar felmenni a csúcsra, azt feleli, mert ott van. Ez a magyarázat esetünkben is elégséges. A világba érkezés által keltett szorongás nagyon sokak mindennapi valósága. Ez elég alap arra, hogy az (újra)értelmezésére - akár színpadon is - bárki kísérletet tegyen. A Bodó féle "abszurd fantázia és groteszk humor" lehetséges eszközöknek tűnnek. A létrehozott előadás (térben mindenképpen) legalább háromdimenziós, ami a díszlettervező Schnábel Zitát dicséri. Tagadhatatlanul van mit bejátszani. Az előadás "forma kitöltő képessége" azonban (sajnos) elmaradt a kulisszák által biztosított lehetőségektől.
Kafkának nem erőssége a női figurák árnyalt megjelenítése. Ez nem teszi könnyűvé eljátszásukat. A nőiség megírt, korlátozott jellemzőit a megformálók: Radnay Csilla (Kocsmárosné, Bürgel), Bach Kata (Frida), Varga-Járó Sára (Pepi) és Kovács Patrícia (Mizzi, Olga) szerepeikben százszázalékosan alakítják. Többet is tudtak volna, ha lett volna mit.

Az árnyaltabbra sikerült férfi szerepek eljátszása már bonyolultabb feladat. Az jó hír, hogy senki játéka nem akadályozta a hatást. Az azonban már kevésbé jó, hogy több figura is mintha a megformáló saját értelmezésében jelent volna meg, függetlenül a (vélt) rendezői (fő)szándéktól. Ez az összecsiszolatlanság talán betudható annak, hogy az előadás még "friss", de lehet hogy az egyébként látványos "térbeli koreográfia" elsajátítása elvonta az "erőket" az egységes színészi játék kimódolásától. Ezzel együtt is Méhes László (Schwarzer, tanító, Oswald, Orosz Ákos (művezető, titkár), Bölkény Balázs (munkás, Barnabás, Momus), Zoltán Áron (Artúr), Karácsonyi Zoltán (Jeremiás) és végül, és nem utolsó sorban Borbiczki Ferenc (takarító, liftkezelő) játéka sem hagyott maga után kívánnivalót.

A fő tényező, ami miatt minden döcögés ellenére maradandó élményt adott a színházi este, Hegedűs D. Géza (elöljáró, irodavezető, Erlanger) "játéka" volt. Nem tudom - csak sejtem - hogy csinálja. Számtalan darabban láttam mostanában, de még az összhatásában gyengébb előadásokat is (inkább nem hozok példát) képes volt feldobni. Most különösen remekelt. Az említett sejtésem egyébként az, hogy csak testhez álló feladatokat vállal és azokban érvényesíti saját értelmezését, ami - talán a korosztályi azonosságunk miatt - közel áll az enyémhez. Tisztelettel (nincs jobb jelzőm) adózok a főszereplő K-t alakító ifj. Vidnyánszky Attila előtt is, aki már sokadik általam megtekintett előadásban dolgozott keményen, egyenletesen magas színvonalon. Erre csak nagyon kevesen képesek. Hegedűs D.-vel együtt megjelenve - például a kicsit túlrendezett zárójelenetben - (majdnem) remekelt.
A zene: Klaus von Heydenaber, a videók: Varga Vince, hangeffektusok: Keresztes Gábor és a fények: Csontos Balázs szervesen járultak hozzá ahhoz, hogy az előadás élményt nyújthasson. Mert az előadás (minden zökkenője ellenére) az volt.

Bár közhelyes a megállapítás, hogy "Kafka K. figurájában egy olyan embertípust mutat be, aki reménytelen helyzete ellenére sem alázkodik meg, és a végsőkig küzd még azért is, amit lehetetlen elérnie", fontos ezt felidézni. Mert igaz, hogy a (kis)ember és a hatalom viszonya olyan meghatározó tényezője a mai társadalmi létezésnek, amit nem lehet elégszer "emlegetni".

Összességében szeretem a "Vígszínházat", de nem csak ezért, hanem az átélt konkrét benyomások és hatások miatt is jó döntés volt, hogy a vasárnap estémet erre az előadásra szántam. Amit láttam, lekötött és egy pillanatig sem unatkoztam. De talán az sem véletlen, hogy hazafelé a kocsiban az átélt élmény summázata egy mondatban úgy fogalmazódott meg bennem, hogy "akinek van egy ifj. Vidnyánszky Attilája, annak minden akrobatikus mozgásszínház". A késő esti forgalomban magam választotta, nyugodt tempóban haladtam hazafelé. Arra a kérdésre azonban, hogy tényleg ilyen-e a mai "kastély világának" hiteles ábrázolása, nem volt és azóta sincs kész válaszom.

Kreatív kamasztábort szerveztünk fiataljainknak június 23-25 között. A tábor során előkerültek a könyvek, a rendhagyó irodalmi szerelmek, számos kreatív írásgyakorlat és vendég is várta a diákíró és olvasókörös fiataljainkat, akikhez néhány új tag is csatlakozott. A tábor kreatív része kiegészült egy kis környezetvédelmi programmal is.

A kreatív írást elsősorban a tudatfolyam technika megismertetésére alapoztam, mivel egész tanévben a prózaírás szabályait nyűttük a táborozók egy részével, úgy gondoltam, itt az ideje egy kis szárnyalásnak. Először irányítottan dolgoztak, mindenkinek hoznia kellett egy személyes tárgyat, és a feladat a tárgy leírásával indult. Majd 5 percenként szóltam, és kértem, mi jusson eszükbe írás közben a tárgyról, így jutottunk el egy emberhez, egy emlékhez, egy helyhez, majd egy újabb tárgyhoz. Bensőséges alkotások születtek, volt, aki egészen mélyre ásott önmagában, volt aki humorral oldotta meg, csak ámultunk a sok jó szövegen.

Második nap Totth Benedek, a Holtverseny szerzője volt a vendégünk, akinek egy nehéz feladattal készültünk, a diákok egy mai szlengkvízt készítettek neki, amit elismerésre méltón oldott meg, nem jelentett gondot neki sem a crush, sem a flex, sem a laterális, talán a shippelés okozott némi fejtörést. Utána egy jót beszélgettünk a regényéről és a regényírás titkairól is, megtudtuk, hogy a szabályok csak gúzsba kötik az embert, és ő például a kreatív regényírásban hisz, nem tervez meg előre semmit. (Még jó, hogy a tudatfolyam technikát választottam a diákoknak a táborra.) A végén ünnepélyesen olvasónkká avattuk Benedeket, és még egy kreatív feladattal is ellátta a csapatot: írj egy rövid szöveget, aminek az a vége, hogy “A kulcsot pedig a folyóba dobta.”

Fischer Panni már át is küldte az ő megoldását, szeretettel küldjük Benedeknek:

A lányt érdekelte, a fiút nem. A lány szerelmes volt, a fiú nem. A fiú él még, a lány… Mikor a lány lenézett, végiggondolta, mit veszített. Őt. Mindent. Nem volt semmije, miért akart volna maradni? A titkait, bánatát egy ládába sűrítette, a ládát pedig életével zárta le. Milyen egyszerű volt így. Csak egy mozdulat, és nem kell többé őriznie a ládát. Csak egy apró mozdulat és a láda örökké zárva marad. Elhatározta magát, nem akart tovább várni. A kulcsot pedig a folyóba dobta. (Fischer Panni)

Az est folyamán még számos program várta a kamaszainkat, még egy beszélgetés egy fiatal íróval, (Könyves Karolina), majd gyilkosoztunk, társasoztunk, volt gótikus kvíz fantasztikus nyereményekkel, végül mozizás. Nagyjából hajnal háromig bírták energiával, majd aludni tértek a könyvtárnyi könyv között, hogy másnap délután, a Múzeumok éjszakáján folytassák a tábort.

Az utolsó nap a Vászonzsákoslánnyal indult, majd jött a könyvtári szabadulószoba és végül a kreatív írás. Mivel Totth Benedek regénye kapcsán előkerült a bántalmazás, mint fontos regénytéma, ezért szerettem volna, ha egy kicsit foglalkozunk az írásgyakorlatokban is ezzel. A komoly témát humorral oldottam fel, rengeteget nevettünk, és ez volt az a pont, amikor a polgármesteri különítmény is ránk talált 🙂

Az utolsó kreatív feladat Marcel Proust és madeleine süteményének ismertetésével indult. Minden fiatal feltankolt a büfében, és beleszagolt az előtte heverő limonádéba, kávéba, muffinba, és gondolkodás nélkül írta, ami az eszébe jutott, és ahogy azt az igazi tudatfolyam-technika megköveteli. Hogy mennyire tetszett ez a gyerekeknek? Kivétel nélkül mindenki remekművet alkotott, nagyon büszke vagyok rájuk. Sajnos eddig csak Király Dorottya küldte el a szövegét, de ígérem, amint megkapom a többit, máris töltöm fel a blogba.

A végén egy kis társasozással zártuk a vidám 3 napot. Jövőre ismét kamasztábor, de addig is szeptembertől folytatjuk a kreatív írást!