11. Megfigyelés. Végzettségem szerint informatikus vagyok. Meglehetősen korán, még az internet elterjedése előtt, igaz először csak ösztönösen, tisztába lettem azzal a ténnyel, hogy az elektronizált információk nem, vagy csak rendkívüli erőfeszítésekkel – ha ugyan egyáltalán – titkolhatók el. Ezt a tényt, különösen a humán értelmiségiek, mai napig nem igazán fogták fel. Annak, hogy soha nem lettem „fészbukos” ez is oka, de nem ez a fő. A fő az, hogy nem gondolom, hogy el lehet tekinteni kapcsolatok azon antropomorf sajátosságától, hogy az ember véges számú kapcsolat kezelésére képes. Az afeletti interakció kezelés puszta látszat, vagy ha úgy tetszik, a viszonyok marketingje. A megfigyelés, legyen a megfigyelő akár személy vagy szervezet, mindenképpen koncepcionális, vagyis célirányos. Bár technikailag, ma már, totálissá tehető, ezen a területen nehezen értelmezhető a teljesség. A tudomány a gondolatok fürkészése felé halad. Nekem, mint egyénnek, nem marad más, mit tudomásul vennem ezt az átvilágíthatóságot. Tudatában vagyok, hogy megfigyeltek és megfigyelnek. Azt elvárom, hogy megfigyelőim velem is tudassák, ha megértettek.

12. Szigorúan titkos-2. „Az MDF gödöllői szervezete a közgyűlés (aug. 25.) során olyan határozatot hozott, hogy az MDF-hez tartozás politikailag ellentétes bizonyos pártok, szervezetek vezetőségében vállalt funkcióval (MSZMP, HNF, SZOT). Ezért azok a személyek, akik ilyen funkciót betöltenek, választani kell, hogy az MDF tagjai kívánnak-e maradni.”

„A Gödöllői Ellenzéki Klub 1989. szept. 22-én 18 h-kor megtartott rendezvény keretén belül előadást tartott Roszik Gábor lelkész. Elmondta, hogy a szept. 26-án kezdődő országgyűlésen Király Zoltánnal közösen fognak interpellálni a pártvagyon ügyében. Követelni fogják a pártvagyon azonnali zárolását, ill. a magyar nép felé történő elszámolását.”

„1989. szeptember 25-én tudomásunkra jutott, hogy az elmúlt hetekben a gödöllői MDF, SZDSZ és FIDESZ tagjai ún. „Ellenzéki Klubbot” hoztak létre, amelynek otthont a művelődési központ ad. Ennek létrehozásával lehetőségük nyílt arra, hogy a Soros Alapítványtól anyagi támogatást kapjanak a klub működéséhez. Megbízható adataink szerint a már így befolyt, illetve a jövőben átutalásra kerülő összegeket saját céljaik: pl. választási előkészületek stb. megvalósítására fordítják.”

9. Írásmesterségem. Felmerülhet a kérdés, hogy az íráshoz magához „honnan veszem a kopasz bátorságot”. Azt tudom, legalább magamnak, rögzíteni, hogy az elmúlt tizenöt évben, igaz meglett korban kezdve, megfelelő mennyiségben és időfelhasználással tanulmányoztam és állítottam elő szövegeket ahhoz, hogy legalább annyira „felsőfokú végzettségű szöveggyártónak” nevezhessem magam, mint ahogy egy huszonéves hívja magát bármilyen területen „diplomásnak”. Igaznak tűnik a vélekedés, hogy egy átlagos műveltségű és képességű ember tízezer óra – ezerkétszázötven munkanap –, vagyis öt munkaév alatt bármilyen szükséges emberi feladatra való képességet felsőfokon el tud sajátítani. Nem lesz zseni, csak profi, ami elég akár életcélnak is. Nem tudom, mi az „írástudók felelőssége”, sőt már az is nehezen megfogható, mit jelent és mit nem ma az írástudás. Azzal is tisztában vagyok, hogy ma több az író, mint az olvasó. Mint ahogy azzal is, hogy az olvasók többsége nő, aminek örülök. Egyébként: az író a tejföl köpülésekor, a vaj kiválása után visszamaradó savanyú folyadék. Hommage à EP – hogy még jobban elássam magam egyeseknél.

10. Kettős tagság. A gödöllői pártalakulás egyik sajátossága, hogy voltak olyanok, akik több párt alapításában is szerepet vállaltak. Ezt akkoriban még nem tartottam furcsának. Azt a tényt, hogy lehetőség nyílt a többpártrendszer kialakulására, egyértelműen szabadságom növekedéseként éltem meg. Számos próbálkozás kellhet, hogy megtalálja valaki az igazit. Szomorú tény, hogy a lehetőségek mellett is, mára sokan maradtak- és vannak ma is egyedül. Én magam, aki az akkor uralkodónak nevezett MSZMP tagja voltam, az MDF tagkönyvére is korán szert tettem. Olyan volt a helyzet, hogy még egyik szervezet sem zárta ki a másik tagságát. Kettős tagságom időszakában sokféle hatás ért. Sokakkal találkoztam, akik MDF alapítónak mondták magukat. Tanulságos élményekkel gazdagodtam. Ez vezetett oda, hogy úgy döntöttem, abból a szervezetből lépek ki, amelyik először kifogásolja, hogy a másikban is tag vagyok. Ez az MDF volt, ahol – talán – én voltam az első, aki ellen etikai vizsgálat indult a nyilvánosan vállalt kettős tagság miatt. Így már szabadon, a közben megalakult MSZP-t választottam.

7. Világlátásom. Életemben elég sok időt töltöttem külföldön ahhoz, hogy legyen tapasztalatom a népek és országok különbözőségéről. Tudom mit jelent az idegenség, és tisztában vagyok vele, hogy létezik megváltoztathatatlan másság. Saját fejem épsége bánta, amikor megtapasztaltam az alkalmazkodás lehetőségeinek határán álló falakat. Ma már azt is tudom, hogy – bár már egyáltalán nem gondolom, hogy az „osztályhelyzet” determináló – viszonyulásaimat befolyásolják felmenőim. Bár érdekes módon éppen az ettől a determinációtól való megszabadulás ígérete volt a szocializmus egyik vonzóereje számomra, mégis érzem református jobbágyparaszt anyai és polgárosodott ács mesterember apai felmenőim bennem maradt hatását. Talán ez az, ami alapvetően plebejussá teszi világlátásomat. A plebejusok harcok árán lettek szabad emberek, akik rendelkeznek polgárjogokkal, anélkül hogy előkelő születési kiváltságokkal bírnának. Egyik legfontosabb értéknek ezt az egyenlőséget tartom. Plebejus az, aki nem is akar megkülönböztetést. Vonz a kívülállás, de nem vagyok kívülálló

8. Szigorúan titkos-1. Már jóval később, előkerültek a titkos iratok. „A Gödöllői Ellenzéki Kör 1989. szept. 2-án és 3-án konferenciát rendez: „Politikai stratégia – választási taktika” címmel a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. A konferencián előadást tartanak: Roszik Gábor országgyűlési képviselő és az MDF, az SZDSZ, valamint a FIDESZ felkért előadói. A szept. 2-i program szerint Roszik Gábor nyitó előadása után plenáris ülésen a választási stratégia és taktika, valamint a választójog témakörben terveznek előadásokat. Szept. 3-án három szekcióban üléseznek a résztvevők. „A” szekció témája: választási stratégia és taktika. „B” szekció témája: kampányszervezés- és menedzselés. „C” szekció témája: a választások jogi kérdései, kampányetika. A Gödöllői Ellenzéki Kör vezetői szept. 3-án beszámolnak a gödöllői választási tapasztalatokról, valamint dr. Raffay Ernő és dr. Debreczeni József országgyűlési képviselők is felszólalnak. Az információ forrása által részünkre továbbított fénymásolat szerint 125 db névre szóló meghívót készített a Gödöllői Ellenzéki Kör, amelyeket az MDF gödöllői szervezetének bélyegzőjével adtak postára.”

5. Kétségeim. Sokáig hezitáltam, hogy belefogjak-e az alábbiakban publikálandó szöveg megalkotásába. Azért nevezem szövegnek, mert tulajdonképpen se nem történet, se nem történelmi munka – itt rögtön jelzem, „miheztartás végett”, hogy szerintem a „történelem” az élet butító mestere –, de még csak nem is visszaemlékezés. Gödöllő, mint helyszín, korántsem egyetlen, de ható színtere életemnek. De azért is érdekes lehet, mert ez a város adta az első „szabadon választott képviselőt”. Ami következik, az bekezdések egyfajta gyűjteménye – igény esetén rendezhető halmaza –, azoknak a gondolatoknak írásba foglalása, amelyek a rendszerváltással kapcsolatban most vagy már régebben, de máig maradandóan megfogalmazódtak bennem. Itt, joggal, mondhatná bárki, „ki nem szarja le”, mit gondolok én, a szerző, a címben megjelölt tárgyról. Például én nem ezt gondolom, és remélem az sem, aki legalább beleolvas írásaimba. Ez nem érvénytelenít fikarcnyit sem abból az igazságból, hogy a vélemény, az enyém is, olyan, mint a széklet, valamilyen mindenkinek van. A tények azok, amikért meg kell küzdeni.

6. Rendszerváltás. A rendszerváltás (rendszerváltozás, vagy rendszerváltoztatás) azon korszak, amikor a magyar állam a szocialistának nevezett berendezkedéssel kulturális és ideológiai értelemben is szakítva, újra kapitalista állammá vált, s felszámolva az egypártrendszert, békés úton próbált demokratikus, pluralista, európai köztársasággá válni. A rendszerváltás – én ezt a terminológiát részesítem előnyben – évének az 1989-es évet szokták nevezni, amikor újratemették Nagy Imrét, meghalt Kádár János, időközi választáson ellenzéki képviselőt választottak Gödöllőn, kikiáltották a Magyar Köztársaságot. De az előző és következő években is történtek jelentős események. A rendszerváltás szükségessége akkoriban elég pontosan megfogalmazódott:„Többpártrendszeren alapuló parlamentáris demokrácia és a magántulajdonra épülő, a tulajdonformák szabadságát biztosító gazdasági rendszer megteremtéséhez ugyanis nem elegendő a jelenlegi viszonyok »megújítása«.” Az persze nem volt még világos, hogy ez hogyan lehetséges, ha egyáltalán az most, és volt bármikor.

3. Indíttatásom. Nyilvánvaló a felelősségem azért, ami ma itt van. Nem azért, mert hibáztam, hiba nélkül nincs élet, hanem azért, mert többnyire kényelmességből tudomásul vettem mások elkövetett hibáit, anélkül hogy megfelelően reagáltam volna. Így válhattak a hibák bűnökké. Nem új dilemma a vétkesek közötti hallgatás értelmezése. Én magam szándékosan nem követtem el erkölcsi bűnöket, és az írott törvényeket is igyekeztem megtartani. Biztos, hogy az én etikámat nem mindenki fogadja el, ahogy sajnos az is, hogy születtek és érvényesek betarthatatlan törvények. Már nem gondolom, hogy mindenkinek azonosan kellene működnie, és azt sem, hogy a cselekvés mindenképpen haladás. Rengeteg gond és baj oka a meggondolatlan tett. Most, hogy már tudjuk, hogy tetteink nagy része ösztönös, még nagyobb a tudatosság fontossága saját magunk irányításában. Felelősségemet a mostért abban érzem, hogy nem voltam elég aktív – bár volt idő, amikor igyekeztem – a bűnök megakadályozásában. A megbocsátásban nem hiszek, csak a felejtésben. De elfelejteni csak azt szabad, ami elmúlt, azt nem, ami van.

4. Beszervezési kísérlet. Még bőven a „szocializmusban” éltünk, amikor a művelődési központban az előző igazgatóhelyettes a helyi múzeum első számú vezetőjévé lépett elő. Úgy alakult, hogy informatikus mérnök létemre elvállaltam ezt a pozíciót. Akkor már több éve dolgoztam ott mellékállásban, szakköröket és tehetséggondozó alapítványt vezettem, de a fő ok, amiért vállaltam, az igazgató személye volt, aki egy rendkívüli ember. Nagyon rövid ideje voltam a pozícióban, amikor találkozóra hívott egy elvtárs a szomszédos presszóba. Azt ajánlotta, hogy legyek informátor. Mikor azt kérdeztem tőle, miért tenném ezt, azzal győzködött, hogy ugyan, most már!, nem tudnak fizetni, de olyan idők jönnek, amikor a jól informáltság nagyon jelentős előnyökkel fog majd járni. Gondolkodás nélkül azt válaszoltam neki, hogy köszönöm nem, azt is hozzátéve, hogy már az a mennyiségű információ is sok nekem, amit magamtól megtudok. Nem kerestek meg többet. Igaz később, már az „új rendszerben”, amikor néhányszor lehetőség adódott, sem kaptam jelentősebb állami megbízást. Akkor bosszantott, de ma már örülök ennek.

Ujj Béla: Kirajzás- mínusz-plussz

1.Bekezdésértelmezésem. A bekezdések önálló gondolati egységek, amelyek összességükkel közelítik a felvázolni kívánt, teljességre nem törekvő rendszerváltás képemet. A szövegek folyamatosan születnek és tetszőleges sorrendben olvashatók. A szövegekben nincsenek tulajdonnevek. Ez alól a szabály alól csak bizonyos helynevek, szervezetek, intézmények, és az országos ismertségű politikusok nevei kapnak felmentést, őket néha szándékom ellenére néven nevezem. Az ő nevüket az érthetőség és az időbeli tájékozódás miatt használom, vállalva az egyébként kézenfekvő látszatot, hogy a névteleneket nem tartom megnevezendőnek. Ez azért van/lesz így, mert a személyek – a szerzőt is beleértve – egy tömegtársadalomban lényegtelenek. A bekezdések hossza ezer karakter körüli, ennek oka egyrészt az, hogy ennyi egyszerre elolvasható, másrészt az, hogy a szerző ezt a hosszat kedveli. Miután, nagy igyekezettel, kellő mértékben beloptam magam az olvasó szívébe, bele is kezdek. Sorjázhatnak, mostantól kezdve az időben előre haladva, gyarapodó számban a bekezdések.

2. Létező szocializmus. A magyarországi szocialista berendezkedés még üzemeltetői számára sem volt „minden világok legjobbika”. Erre az a legfőbb bizonyíték, hogy állandóan reformálni akarták. Arról nem is beszélve, hogy csak átmeneti megoldásnak szánták, amíg meg nem valósul a „kommunizmus”. Amikor én friss diplomásként dolgozni kezdtem, a rendszer már több mint féltucat évvel idősebb volt nálam. Az csak érdekesség, hogy az ötvenhatos „rendszermódosítási kísérlet” alig több mint egy tucat napjának egyikén születtem. Nem azért nem lázadoztam a rendszer ellen, mert megfelelőnek találtam, hanem azért, mert azt gondoltam, hogy nekem jobban megfelel, mint az előző rendszerek, amelyekről korántsem annyi információm volt csak, amennyit az iskolában tanultam. Akkori változtató szándékomnak az is megfelelt, hogy úgy tűnt, a reformálásban nekem is lehet szerepem. A szocializmust működtető egypártrendszer vezetője, Kádár János, nem volt hős. Mivel nekem nem igényem az „államférfi”, csak az engem szolgáló, feltételbiztosító állam, nem érdekel, az volt-e. Egy biztos, nem volt büszke arra, hogy „suttyó”, sőt támogatta, hogy mások se legyenek azok.