Azok a régi nyarak! Ezzel az aránylag könnyű feladattal indult az idei Irka tábor, augusztus 15-én, rendhagyó módon itt helyben, Gödöllőn. Istók Anna, Panni, magára vállalta a házigazda szerepét a napsütötte, hortenziákkal övezett teraszán, aminek egyik sarkában jakuzzi lapult. Aznap (is) tombolt a kánikula. Ez nem rettentette el a találkozástól a számos új taggal bővült Irka csapatot. Mire megkóstoltuk a padlizsánkrémet, a házi sütiket, iszogattunk a finom sörökből, már csak egy óra maradt a fent említett feladatra. A teraszi hőségből többen bemenekültünk a hűs szobába. Vigyázzatok a macskára, nem szabad kimennie! figyelmeztetett Panni a féltve őrzött, nagy testű szobacicájára. Ahogy elnéztem Kókuszt, elhittem a neten írottakat erről a fajtáról: a szibériai macska egy nagyon egyszerű karakterű és jó ösztönökkel rendelkező macska. Különösen kíváncsi természetűek, okosak és kalandvágyóak. Sok szibériai cica már fiatal korában megtanulja, hogyan kell az ajtó kilincsét használni. Fontos a jó nevelés, ugyanis elég önfejű fajta, vigyázni kell, nehogy a gazdi fejére nőjön!

Ennyi kitérő után éppen ideje volt felidéznem a régi, szép időket. Kavarogtam bennem gyerekkorom nagymamánál töltött nyarai, amikor az unokatestvéreimmel a góréból egy spárgára kötött kampóval próbáltuk felhúzogatni a paraszti udvar tárgyait, vagy amikor a nagymamával talicskával vittük a ruhákat a patakra mosni, vagy hetente egyszer, az otthon kelesztett kenyeret a pékségbe kisütni. Eszembe jutott a bolgár augusztusi nyár is, amikor tizenhat éves vággyal, hímzett virágos kárminvörös szoknyában néztem a Guantanamérára táncoló párokat a bárban, és egy kis üvegben hazavittem a tenger vizét emlékül. Annyira zúdultak rám az emlékek, hogy a látszatra könnyű téma ellenére a novellát még csak elkezdenem se sikerült. Ilona már két oldalt írt volna, gondoltam, és láttam őt tizenöt évesen, amint a szív alakú vázába szálanként tuszkolja bele a hóvirágokat, miközben magányosnak érzi magát. A fájdalom, hogy Ilona már egy éve nincs közöttünk, segített. Felvillant egy kikötő, Punta Sabbioni, és újra a hajón ültem huszonegy évesen, felfokozott izgalommal a szívemben, hogy mindjárt megpillantom Velencét úgy, ahogyan a legszebb, a tengerről közeledve. Velencében ettem életem első bolognai spagettijét, először ittam Chiantit, a leghíresebb olasz vörösbort, először láttam az utcán békésen vonuló tüntetőket, és először éltem át a szabadság életérzését.

A nem szűnő meleg ellenére boldogan nosztalgiáztunk. Volt, aki az Utasellátó csokira emlékezett, volt aki a nagymama kaszáspókjaira. Felejthetetlen vagy felejthető családi nyaralások, busz utazások, de még családi tragédiák is felidéződtek. (ezek majd folyamatosan olvashatóak lesznek a blogban)

Íme, ahogy mondani szoktuk, a fotók önmagukért beszélnek a tizenegyedik Irka tábor első napjáról.

a szerző fotói