összetapogatott pillanat a múltból
dühvel gurított jelenbe
elszomorodtam az eltorzult léttől
üvölteni kívántam, de nemet intett
Anyám
sírva és vinnyogva rothadok
Tovább.

Végignéztem az összetapogatott tapétán és arra gondoltam, hogy vajon a tapéta tapogatásra való felület-e? Hogy eleve arra találták-e ki, vagy van valami mélyebb értelme, mint rétegnek. Dehogy erre gondoltam, hiszen még csak öt éves voltam. Nem gondoltam semmi másra mint a pillanatra. A jelenben élés e csodás állapotában csak csokit akartam enni, pontosabban „csokát”, ahogy akkor becéztem az édes barna falatokat. És rögtön utána dühbe is gurultam, mert nemet intett anyám, aki nem adott. Elszomorodtam és a hangom is eltorzult. A még ki nem fejlődött homloklebenyű agyam azt ordította:„Adjál csokát! Különben, nem leszek a barátod!” De a hamar érkező válasz, emigyen hangzott: „Kész a húsleves, ne vinnyogj már egész nap! Menj kezet mosni.” Én leültem a karcos parkettára, úgy ahogy voltam, félig felöltözve és kócosan, és hasra is estem, mert a könnyeim összeértek a taknyommal és nem láttam a gumicukorszerű zöldessárga függönytől. Csak sírtam és ordítottam. Persze belefeküdtem a földön felejtett, rothadásba hajló, barna illatú banánhéjba és végighemperegtem rajta, amit belepasszíroztam a rojtos perzsaszőnyegbe is. A kedvenc nadrágom volt rajtam, amit még babakoromban használtam és nemrég túrtam elő az ódon virágmintás kanapé mögül, ezért újra üvölteni kezdtem. Mi sem természetesebb, minthogy a testvérem éppen akkor zuhant át rajtam, hogy a következő pillanatban a parkettát érintse orrával és összevérezze az új ülőgarnitúrát.

A fikciós írás egy irka műhelyfeladatként készült, melynek fantázianeve: A feszültség pillanatai és Lily King: Írók és szerelmek könyve alapján találtuk ki. A feladat lényege:

Rajzolj egy alaprajzot arról a lakásról, melyben emlékeid szerint először éltél. A szobákat, a szekrényeket, a kanapét, a bárszekrényt, a hűtőt, az íróasztalt, a lyukat a falon, a hibákat, mindent, amire emlékszel. Ha megvan minden lényeges dolog, válassz ki egyet, és írj róla. Nem mondatokban, hanem érzelemrohamokban, mondattöredékekben, szavakban, mindegy, csak jöjjön ki, okádjuk ki az emlékeket. Ha kész vagy, keresd meg az írásodban a feszültség pillanatait, karikázd be őket, majd ezekből a szavakból írj egy verset. Azt lehet megtanulni a feladatból, hogyan lehet az intenzív totalitást megvalósítani a szabadon áramló gondolatokból.