Ha kék fehér és lila színekre gondolok,
úgy érzem, visszatért gyermekkorom:
mikor kéklő, fehér tarajos vízben úsztam
a túlparton lila virág van, súgta
az enyhén fuvolázó szellő
a kék égen kószált egy fehér felhő
rám mosolygott és tele volt a zsákja
éltemet adó reményteli lánggal.
A túlparton egy ifjú várt reám
illatfelhőben úszott kezében a virág,
szeme kékje olyan volt, mint tavasszal az ég
szikrázó mosollyal tekintett felém,
mikor partot értem, odajött hozzám
felettünk átsuhant egy fehér fényfoszlány
Ő rám nézett, de csak ennyi hangzott el:
Neked szedtem és egy köszönet.
Köszönöm kedves Julika, képemmel együtt a szép, gyermekkori élményedet felidéző versedet, melyben oly csodásan játszol a színekkel…
Ez volt számomra az est meglepetése! Mert véletlenül láttam meg az előbb.
Gyorsan beteszem a linket a blogomba is, hogy mások is olvassák el, s gyönyörködjenek benne.
Mind kerestem a gödöllői képsorban az általad “megénekelt” miniatürt, de nem sikerült megtalálnom. Újra láttam viszont a sok mosolygó arcot s most is feltöltödtem örömmel, mint azon a felejthetetlen márciusi találkozón…
https://picasaweb.google.com/piroskaho/GodolloiTalalkozo
Kedves Piroska!
Festményed visszafogott színvilága ihlette soraimat: gyermekkorom nyári fürdőzését a Körös vizében, a szikrázó kék égbolton átsuhanó fehér felhők emlékeit, és a túlparton lévő illatos virág varázsát. Köszönöm a képet.
Julika