Szegény Dzsoni még egy ideig tovább fütyörészett az ezerszínű kerek erdő közepén, de a füttyszó visszapattant a bádog edényekről, a gyerekágy rácsairól, Árnika kacsazsíros kötényéről. A családot el kellett tartania valamiből. A Százarcú Boszorka is rajtuk maradt, mint egy levakarhatatlan mamajegy, akit lézerrel sem lehet eltávolítani. Így hát mit volt mit tenni, el kellett hagynia a vidám erdőjárást, a gondtalan naplemente nézegetést, a zavarosban halászást. Senki nem volt már kíváncsi a szalmakalapjába tűzött búzavirágra. Abból ugyan nem lehetett kifizetni a gyerek menzáját, különóráit, és Árnika csillámló iPad tokját. Szegény Dzsoniból Dzsoki Ewing lett, aki saját vállalkozásba kezdett. Először erdei szafarikat szervezett medv-betekintéssel, de a medve hol a barlangban aludt, hol túl közelre tekintett be valakinek a belsejébe. A vállalkozás hamar megszűnt. A Százarcú Boszorkával, – hogy valami hasznát vegye –, pálinkafőzésbe kezdtek, de annak csak az lett a vége, hogy mamika túl sokat hallucinált, és szerette volna kondérban megfőzni Dzsoni és Árnika gyerekeit: Jancsikát és Juliskát. Végül a napraforgóolaj iparba fektetett be, ami olyan jól kezdett jövedelmezni, hogy kis kerti házikójukhoz szaunát és medencét is építettek. Árnika is unta már a csipkebogyót az erdőben, így hát szarvasgomba keresésbe fogott a kacsájával, ami szintén hozott pár garast a konyhára. A Százarcú Boszorkát beutalták a Svábhegyre, ahol jókat beszélgetett egy Kautzky Armand nevű vándorszínésszel az erdő ezerarcú szépségéről. Miután meggyógyult, Gyere a Kondérba névvel családi napközit üzemeltetett. Dzsokiék inkább a helyi óvodába járatták a gyerekeket, ahová a jó útra tért Ipiapacs kölykei is jártak. Minden a maga erdőszéli patakmedrébe kezdett serényen és fenntarthatóan folyni, csak Árnika nem tudta eldönteni, hogy miért hívják az erdő borzát Kispálnak. Itt a vége, hidd el, végre!

Az Irka “mesehős utóélete” sorozatból

kiemelt kép illusztráció: pixabay.com