27. Ügyes. Ez az egyik olyan fogalom, aminek a “rendszerváltás” új értelmet adott. Valamikor az olyan tudású emberre használták, aki képes két kézzel három- vagy több labdát dobálni, vagy legyet puszta kézzel elkapni. Ma elsődleges értelmében már olyan személyt jelöl, aki tud magának olyan előnyöket szerezni, amik mások fölé helyezik, elsősorban anyagi javak birtoklása által. Hogy a kiváltságos helyzet miképpen jön létre, kívül esik a megítélésen. Azt, aki erőt feszítve, munkával, tehetséggel teremt magának előnyöket, manapság már nem nevezik ügyesnek. Az új értelmezés lényegéhez tartozik, hogy ügyes bárki lehet, nem erőfeszítés kell hozzá, elég jó időben jó helyen lenni. Nem volt szükségszerű, hogy ez az állapot váljon vágyottá, de a lezajlott átalakulás módjából szervesen következett. Legjobb példa a jelenségre a megtörtént privatizáció tényleges módja. A rendszerváltás lehetőségének megnyílásától kezdve mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy a megcélzott piaci kapitalizmushoz magántulajdonra van szükség, ami az akkori helyzetben nem volt adott. Csak a köztulajdonból lehetett létrehozni. Elkerülhetetlen volt, hogy valamilyen módon és arányban magánosítva legyen a “közös”. A hogyanról nem alakult ki kellő mértékű nyilvános vita, közben a háttérben zajlott a spontán privatizáció, ami kész helyzeteket teremtve, megakadályozta bármilyen tudatosabb megoldás kialakítását, és újfajta ügyessé tette azokat, akiknek sikerült ebbe bekapcsolódniuk.

28. Szociális piacgazdaság. Szinte nem volt olyan változást akaró szereplő, aki nyilvánosan beszélve, ne jóléti államot kívánt volna létrehozni a létező szocializmusból. Még azok is erre hivatkoztak, akik közben valójában már a köztulajdon kisajátítására törekedtek. A szociális piacgazdaság magántulajdonon alapuló rendszer, ami teljesítmények versenyét támogatja. Értéknek tekinti a szabad versenyt és a piacon kialakuló árakat. Nem tervgazdaság, de a monopóliumok ellenőrzésére törekszik, és a pénzügyeket központilag felügyeli. A vállalkozás szabadságának védelmére törekszik, de a gazdaságilag gyengék szociális biztonságára is ügyel. A munkabéke eszközeként a munkaadók és a munkavállalók bérmegállapodásait támogatja. A második világháború utáni Nyugat-Németországban a szociális piacgazdaságra törekvés teremtette meg a gazdasági újjáépítés és fellendülés, a társadalmi béke alapvető feltételeit. Az 1989-es magyar gazdasági csődhelyzet és társadalmi megrekedtség kezelésére hasonló kaliberű, aktualizált politikai programra lett volna szükség. De Magyarországon nem volt sem megfelelő “elit”, sem Adenauerhez mérhető politikus, aki ezt végig vihette volna. A felmerült harmadik utas megoldások helyett, a szociális piacgazdaság adaptálása biztosíthatta volna, hogy a lakosság az áldozatokkal járó “reformokat” ne csak mint csapásokat érzékelje, hanem átfogó, új lehetőségeket is adó társadalmi és politikai szemléletváltás részeként lássa. Azt is megkönnyítette volna, hogy az ország szervesebben tudjon integrálódni Európába.