Eddig is itt ültél közöttünk minden IRKA találkozón. De most ez az este a könyvtárban csak rólad szólt – ezt bírtad, ugye?
Az igazgatónő köszöntött először, még a színes sapidat is megdicsérte. Tényleg jól állt neked. De jól áll a parókád is, a konyakszínű. Legközelebb nyugodtan jöhetsz abban, vagy akár kopaszon is, ha úgy kényelmesebb.
Aztán Julika, Irma, Panni olvasták fel rólad szóló írásaikat. Na, mit szólsz, rólad írnak az irkások, nem semmi.
Aztán meg beszélgettünk a könyvedről Pannival. Hogy mekkora élmény volt azt a majd háromszáz írásodat elolvasni. Melyik a fő kedvenc, a Nelli néni temetése, vagy a Tükörcsók? A szonettek vagy a pajzán verseid? Akadt jó pár, amit nem is ismertünk eddig. Persze, te mindig fel akartad őket olvasni – de mire elég az a két óra, péntek esténként, hattól nyolcig?!
A könyvbe is csak nyolcvan írásod fért bele. A válogatás miatt kicsit morogtál, miért nem lehetett mindet belevenni? Az már jobban tetszett, mikor Kenéz Árpi, Márta és János olvasta fel a verseidet. Örültél, ugye, hogy a tisztelt publikum nevet – azt meg elviselted, hogy voltak, akik a szemüket törölgették. Sokan eljöttek, akiknek hiányzol. Volt kolléganőid mondták, hogy használják még a gyerekeknek készített rajzaid.
Remélem, elégedett voltál velünk, végig vidámak maradtunk. De azt nézd el nekünk, hogy még mindig keressük a válaszokat a miértekre. Azt mondod, nem figyelünk eléggé? Te megírtad nekünk? Például a Négy életemben, amit a négy lányod olvasott fel? Nagyon büszke voltál rájuk, láttam az arcodon.
Mint mindig, most is alig bírtad kivárni, hogy végre rád kerüljön a sor a felolvasással. Mekkora ötlet volt ez már megint Erikától, hogy elhozta azt a videót, amin mind ott vagytok, régi irkások!
Na, és mit szóltál azokhoz a borsókrémmel megkent, vadítóan zöld szendvicsekhez? Elkérted a receptet Anikótól? Hogy mindenkitől kéred? Jó, igazad van. Ki kell próbálni mindent, nem csak az írásnak élünk.
Bár ezen az estén ez volt a legfontosabb. A könyved, a Katus-tervezte, enidesen színes borítós könyved, amit hazavihettünk mindannyian magunkkal. Amiben megmutathatod végre százféle önmagad.
Kuncogsz, hogy maradt még így is meglepetésed számunkra? Látom. Most kaptam Árpitól ezt a két verset, amiben párbajoztok egymással. Ragyogó csörték, mindkét oldalon.

Kenéz Árpád: Impressziók egy boszorkányról

Az álombéli tünemények harca kifárasztott
egy cserzett arcát bámuló parasztot.
Reggeli teaillat száguld keresztül a koponyán,
megcsúszott a tekintet egy járdán átbillenő pocsolyán.

A borosüveg lencséjén keresztül bókol a rizs bugája,
Mérgezett szag esik le az erkély mélyén a Dunára.
Egymáshoz csattogva érnek a pálcikák fa ajkai,
Porhangú éneket árasztanak az öreg komód fiókjai.

Pacsirtafű dalolászik talán száraz koporsójában néha?
Vagy a magány költötte verseket sóhajtja egy léha,
mahagóni Piperedoboz púdernélküli csontváza?
Vagy egy ártatlan sósrúd zörög zacskójába zárva?

Megvakult, gágogó háziszárnyasok törnek a felszínre,
Kávéképű, elolvadt csészefülek vágynak a tejszínre.
Mágnespántlikák díszítik az idegből szőtt takarót,
Macskaléptek verik tarkón a szívre irányított fakarót.

Gödöllő, 2008. október.

Emericzy Enid: Impressziók egy Kenéz Árpádról

Semmi álom és semmi fáradtság,
Testén észrevenni a fák zöld lombozatát,
Teaillatú csak, ha igazán szomjas,
Éppen átgázolt egy-két pocsolyán.

Bort, ha inna, rizsre gondol közbe’
Gondolatában mérgek szállnak,
Ajkai csattogva keresik élelmüket,
Régi komódok titkai emésztik szívét.

Pacsirták dalolnak emlékeiben,
Magányát szítva; piperedobozok között
elveszett lelkének csontváza jajgat,
Ropogós rágcsálás körülötte zörög.

Még nem vak, látja a libák szárnyalását,
Még tudja, az igazi kávéhoz a tejszín se rossz,
Mágnesként önmaga déli sarkába,
Macskák döfik majd az északi fakarót.

2009.06.13.

“…nagy kegyelem az, ha az embernek nemcsak képessége, hanem lehetősége is van arra, hogy megmutassa, mi minden lakozik benne…”