Óda a turbulenciához
Mi lehet ez széles föld felett szebb dolog nálad,
drága turbulenciám?
a két órás fásult reptér-rutin után,
szekjuriti, csekin, s a fapados tehénkarám,
ahol túlsúlyos bőröndöm bújtatom sután,
„Tele van könyvvel!” sápadt el anyám,
„ez lesz a veszted.” És tessék, megint igaza van,
az egek téged küldtek büntiként.
De hát nem adhatok mást, mint lényegem,
és hát ez az esszenciám,
mint neked az, hogy a reggelit belőlem jól kirázod,
lesben állsz, a pillanatot kivárod, aztán lecsapsz.
Erről nem nyitok vitát.
Jobban térítesz, mint a jezsuiták.
Szalad a stewardess, lába remegő,
a gép hátuljában felbőg egy csecsemő,
mellettem a srác békésen szendereg,
míg lábát diszkréten rám tolja,
amott egy néni, szemében rettenet,
rózsafüzért morzsolva mormog egy imát,
bennem is spirituális reflexiót ébresztesz, nahát.
Huppanunk, s rögvest eszembe jut Ikarusz,
na nem a busz,
bár az is hasonlóan rázós lehetett.
Szó bennszakad, a szív félreketyeg,
ebben senki sem konkurenciád,
tubicám, mucikám, turbulenciám,
azért áj lávjú mégis,
hisz Magyarország felett kátyús még az ég is.
Hupppsz,- újabb meglepetés!!!
Éppen kávémat kortyolgattam… 🙂