Sepi a családi ház öreg cirokseprője volt. Mi tagadás, korához képest elég jól tartotta magát. Azért lehetett így, mert őt még abban a korban készítette egy seprőkészítő, amikor az emberek még nem dobálták ki a tárgyaikat egyszeri használat után. Most értetlenül nézte, ahogy a lomtalanító kocsira került, egy törött lábú fotel, egy rossz mosógép és egy lyukas papírkosár mellé. A kiszolgált seprű nem értett semmit és végtelen szomorúságot érzett. Azt kívánta bárcsak történne valami csoda, hogy életének ne ilyen befejezése legyen.

Sepi gazdáékkal érkezett ide, még hosszú évekkel ezelőtt. Ők akkor cserélték le a negyedik emeleti lakást, a mostani kedves kertvárosi házikóra. Abban az időben persze, még ifjúnak számított. Nyele nyers és kissé szálkás, cirokszoknyája tökéletesen szabályos, de merev, amelyet nehéz volt munkára szoktatni. Tapasztalatlanságát mi sem bizonyította jobban, mint, hogy a szemét egy részét folyton a sarokban hagyta. Azonban lassan, hosszú évek alatt a szálkás nyél, dolgos kezek alá simult, s bár a cirokszoknya gyér lett és itt-ott hiányos, de tökéletesen munkához idomult. Seperte a padlót, a konyha kövét. Portól, sártól szabadította meg az erkélyt, a teraszt és nélkülözhetetlen volt a járdák takarításánál is.

Teltek múltak az évek. Gazdáék a szoba régi padlóját, parkettára cserélték, melynek takarítását Szoba Rollerre bízták. Sepi nem féltékenykedett, elfogadta a változást. Később a konyhafelújításnál az új gránitlapokról is lemaradt, mert a konyhakő portalanítását,egy német származású dolgozó, Bart Visch végezte ez után. De a cirokseprő mégis harmóniában tevékenykedett, mert az erkély, a terasz és a járdák mellett, két új feladata is akadt. Először gépkocsi beállót betonoztak az udvarra. Ez jó sok munkát jelentett neki egész évben, mert az autó, amivel gazdáék közlekedtek ettől kezdve, beporolta, összesározta a bejárót. Majd később is, mikor gazdáéknak fiaik születtek és a kicsiknek homokozót építettek. A homokozó környékének takarítása sem volt kis feladat. Sepi mégis örömmel csinálta, mert amíg dolgozott, mindig gyerekzsivajt, kacagást hallott és minden ilyen szép nap, boldogsággal töltötte el. Sokat fáradtsággal, de megbirkózott homokkal, sárral, őszi levéllel és hóval is. Tette a dolgát elégedetten.

Az idő gyorsan telt, s megint változások jöttek. A gyerekek felnőttek, elhagyták a házat. Gazda és gazdasszony megöregedtek, az autót is eladták, mert a nyugdíjból nehéz volt fenntartani. Nem koszolta már össze senki, a homokozó környékét. A kocsi beálló is érintetlen volt, csak a moha lepte be, mert soha nem takarították. Gazdáék bizony, a házban töltötték az idő nagy részét, mert még az udvarra is nehezükre esett kimenni. Csak a teraszon levegőztek, két kényelmes, öreg karosszékben és legfeljebb az ablakban lévő muskátlikat gondozták. Ma a lomtalanítás napján, a munkások segítettek kivinni a két öregnek néhány felesleges holmit, háromlábú hokedlit, csorba cserepeket, törött szemétlapátot, s így történt, hogy a lapáttal, Czirok Sepi is a kacatokat szállító autóra került.

A vén cirokseprűt kizökkentette szomorúságából egy fura dolog, ami ekkor történt. Erős szél süvített át az udvaron, átvágtatott a teraszon is. A hirtelen jött szélroham levert egy nemrég megöntözött muskátlit. A virág cserepe eltörött, az összes föld kiömlött a teraszra. Fel kellett takarítani. Szoba Roller nem vállalta, Bart Visch puha bajsza is csak besározódott volna a vizes földtől. Ekkor gazdasszony kiáltott egyet, s Czirok Sepit leemelték a kocsiról, pont mielőtt az elindult volna. Szorgosan összeseperte a kiömlött földet, majd a gazdasszony a terasz sarkába állította. Sepi boldog volt, nem is tudta kinek köszönje szerencséjét, jó sorsának, a szélnek, vagy gazdasszonyának. Maradhatott a házban, dolga is akadt benne, s együtt emlékezhetett az öregekkel a teraszon, a régi, szép, szorgos időkre. Ennél többet nem is kívánhatott.