Emberi létezésünk lényegi sajátossága a kommunikáció. Egymással kapcsolatban lenni nem csak a gazdaság és a társadalom működéséhez szükséges, hanem testi és szellemi jólétünkhöz is.

A technológia fejlődése minden emberi tartalmat, viszonyt – és ezen keresztül a mindennapi életünk gyakorlatát is megváltoztatja. Ez alól nem kivétel az érintkezés sem, ami a közvetlen személyes beszélgetésből mára eljutott az életvitelszerű fészbukolásig. A legújabb, viharos gyorsasággal elterjedt mód a személyközi kapcsolat minden elemét, időbeliségét, tartalmát, irányát, módját felügyeli. Használja a virtualitás és a műértelem (mesterséges intelligencia) teljes elérhető eszköztárát. Hatékonyságot és üzleti megközelítést visz olyan helyre, ahol az addig nem volt értelmezett.

A mindennapi létezésünk alapvető dimenziója az idővel való gazdálkodás. Nincs fontosabb döntésünk, mint az, hogy mire szánunk időt. A fészbukolás, egyebek mellett, igénybejelentés mások figyelmére, vagyis idejére. Minden emberi közlés, sőt annak legmagasabb foka: a művészet, mindig is bírt ezzel a jelleggel. Bár a valódi művészi megnyilvánulás oka nem a tetszés, hanem a teremtés, és olykor a megosztás vágya maga. A gond nem is a közlési, önkifejezési vággyal van, hanem a kommunikáció céljának értelmezésével, az üzleti hatékonyság jelleggel.

Az embernek nem csak az ideje véges, hanem ergonómiai tere is. Korlátozott számú kapcsolatot, véges mennyiségű viszonyt képes kezelni mind más személyekkel, mind tárgyakkal. Ezen képessége feletti világba kiterjeszkedési hübrisze beláthatóan káros, környezetszennyező, akár a szellemi, akár az anyagi térben történik. Birtokolni egy kapcsolatot, amire nem jut idő, vagy egy tárgyat, amit nem használunk, nemkívánatos, kerülendő pazarlás. Egy ember maximum néhány tucat valódi kapcsolat fenntartására képes. Ezért a „szociális média”, mint kapcsolatkezelő, túlméretezett.

Nem az eszközzel van probléma, az ember által alkotott dolgok nem bírnak önálló értéktartalommal, használatuk teszi őket értékhordozóvá. Triviális igazság, hogy egy késsel lehet répát szeletelni, de lehet ölni is. A kard azonban nyilvánvalóan nem répaszeletelésre készül. Nagyon úgy tűnik, hogy a fészbuk, már mai állapotában sem elsősorban az emberek közötti természetes közlekedést szolgálja, már inkább manipulációs kard, mint konyhakés.

Valakit, aki egy étteremben végig akarja enni a teljes étlapot, joggal tartunk idiótának – azt is annak kell tartanunk, aki azt hiszi, hogy lehet több száz olyan ismerőse, akinek tényleg köze van hozzá.

A szociális média személyessége manipulált illúzió, álvalóság. Egy író nem lesz ismerőse olvasóinak, a mű értékéhez semmit nem tesz hozzá a technikailag akár minden olvasóval lehetséges közvetlen kapcsolat. A szellemi tér önálló dimenzió, semmi köze nincs az egyéni személyes léttérhez. A fészbuk nem kapcsolati eszköz, hanem médium, annak minden elidegenedett sajátosságával együtt. Egy kapcsolat szemtől szemben egymásnak szánt idő, ami igazán csak akkor teljes, ha biztosítja az érintés lehetőségét is. Ahogy levélben, telefonon, mobilon, képtelefonon, rádióban, tévében, úgy fészbukon is lehet kommunikálni, de rászánt személyes idő nélkül nem lehetséges igazi kapcsolat.

A valódi emberi kapcsolatokban, ahogy a szépség esetében is, nem értelmezhető a hatékonyság, amit a fészbuk és a többi hasonló eszköz kínál. Egyediségünk másokkal való megosztásához nincs szükség tömegmarketingre. A társadalmi kommunikáció a különbözőségek harmonikus együttélését, nem azok megszüntetését szolgálja. Összegyűjteni a hozzánk hasonlókat és csak rájuk korlátozni a kommunikációnkat társadalmilag veszélyes idiotizmus. Az önkény manipulációja számára a lájkfan fészbukidiótánál nincs ideálisabb közeg érdekei érvényesítésére. Ezt az elmúlt időszak világban lezajlott történései fényesen igazolják. Ha a fészbukkal répát szeletelünk, rendben van, de ne akarjunk harcolni vele, mert kardként a markolata nem a mi kezünkben van.

Azzal tehetnénk a legtöbbet magunkért, ha a fészbukolással töltött időnek legalább a felében inkább beszélgetnénk, barátainkkal és idegenekkel egyaránt. Egymás egyéni ízeit keressük, ne az arctalan tömeg lájkjait gyűjtsük.