23. Önszerveződő társadalom. „… nem hiszek a hivatásos forradalmárságban. Ha szervezethez elsődleges egzisztenciális érdekkel kapcsolódnak emberek, azok érdeke szükségszerűen tér el az önkéntes aktivistákétól, az egyszerű tagokétól. Egy (tömeg)szervezet nem válhat intézménnyé (egy párt sem!), ha azzá válik, megszűnt eredeti funkciójában létezni. A civil társadalom önszerveződő képessége az a talaj, amit meg kell teremteni, hogy abból kisarjadzhassanak, ill. esetleg abba beültethetők legyenek a társadalom szerves intézményei.” … „Az államnak és intézményeinek működnie kell, ez ma mindenkinek érdeke. De a hatalom gyakorlásának új módjait kell kialakítani, a saját képünkre formálva azt, de nem vágyaink, hanem a valóság alapján. A mindenkori hatalom ellenőrzését, korrigálását erős civil társadalom, és annak a hatalom gyakorlóitól független, szabadon szerveződő szervezetei kell végezzék, teret adva azoknak a gondolatoknak is, melyekből a jövő új lehetőségei kialakulhatnak.” … „Ma minden öntevékeny és a társadalmat erősíteni, szervezni képes erőre szükség van, mert hiányzik a bizalom abban, hogy másokkal együttműködve többet lehet tenni magunkért is. Közös forrásaink végesek, de nekünk itt kell egymás mellett és egymással boldogulnunk.” … „A helyi társadalmi intézmények hiányoznak, újjá és újra kell építeni őket.”

(Gödöllői Mindenes, 1989/5 szám, Ujj Béla: Az egyén, a szervezet és a társadalom – Miért kell nekünk önszerveződő társadalom?)

24. Városi tanács. A Népköztársaságban, 1985-től kezdve, a helyhatósági választáson már kötelező kettős jelölés volt. Akkor először, és még senki által nem sejtetten utoljára, minden tanácstagi pozícióra legalább két jelöltet kellett találni. Engem is, aki aktív voltam a helyi közügyekben, megkerestek, hogy vállaljam a tanácstag jelöltséget, a város egyik viszonylag új lakótelepén. Nyugodtan mondtam igent, mert a másik jelölt egy olyan tapasztalt elvtársnő volt, akinek komoly múltja volt már a közéletben. Eljött a választás ideje és kiderült, hogy rám szavaztak többen. Még nem volt olyan kampány, mint mostanában, csak néhány alkalom, amelyeken a jelöltek megjelentek és elmondták elképzeléseiket. Így lettem „önhibámon kívül” a városi tanács tagja. Nem számoltam azzal, hogy ahol egy nő és egy férfi indult, országosan, szinte mindenhol a férfi nyert. Ez a “szabályszerűség” utólag derült ki, a szavazatok adatait elemezve. De, ha már úgy alakult, igyekeztem jól végezni a feladatot, már csak azért is, mert a saját lakókörnyezetemről volt szó. A képviseletet társadalmi munkában, értsd anyagi díjazás nélkül láttam el. Annyi kedvezmény járt, hogy ha az ülések munkaidőben voltak, elengedtek a munkahelyemről. A tanács rendszeresen ülésezett, és a körülményekhez képest valamennyi nyilvánosságot azért biztosított a helyi közügyeknek. A tanácstagság, mint a képviselt lakótelepi lakosság hétköznapi ügyes-bajos dolgainak ügylefolyója, jó iskola volt az emberi természet megismeréséhez.