Igyekszem korlátozni a mozgásomat, megfogadva a már klasszikus “maradjon otthon” szlogent. Nem bátorodtam fel azon, hogy már rendelkezek védettségi igazolvánnyal. Mondhatja valaki, hogy nekem könnyű, mert munkámat, ha éppen a kovid miatt nem szünetel, korábban is nagyrészt távmunkában végeztem. Igazolványra általában akkor van szükség, ha olyan dolgot bizonyít, ami nem nyilvánvaló. Akinek nincs lába, annak egy normális országban ennek igazolására nincs szüksége bizonyító okiratra. Ha mégis, sokat elárul a helyi hatóságok polgárbarátiságáról. A védettségi igazolványnak nem lehet más célja, mint tulajdonosa védettségének igazolása, mert a védettség nem látszik úgy, mint a lábhiány. Ha ezt a feladatot nem látja el, felesleges. Egy egyszerű oltási könyv, ami elvileg ma is létezik – elektronikusan mindenképpen –, alkalmas arra, hogy a védettséget igazolja. Hiszen, ha aki ellenőriz rendelkezik az aktuális (!) védettség megállapító protokollal, az oltási adatokból meg tudja állapítani, fennáll-e a védettség. A mostani plasztikkártya legjobb esetben propaganda eszköz, a legrosszabban dilettáns pótcselekvés. Nincs köze a járványokat kezelni képes közegészségügyhöz.

illusztráció: Ujj Béla alkotása