Méz, méz, méz, termett méz, termett méznek áldottsága… Ez a gyerekdal motoszkál a fejemben, iskolai énekkarban azt hiszem én is énekeltem, de hiába erőltetem az agyam, a mézről egyetlen történet sem jut eszembe.

Mit is írhatnék róla? Mi a méz?

Vajon mi? Mi a manó???

Édesség? Cukros nyugdíjasnak a tilalmi lista eleje.

Csábítás? A medvének például. Nem is a fullánkok, inkább a villanypásztor miatt veszélyes csábítás.

Politikusnak, madzaggal összekombinálva: állampolgár ámítás.

Mézhamisítónak: csupa cukor, s dől a lé.

A méhecskének? – Élelem – a szorgalom(!) bére, amit aztán lenyúl a nagytesó.

Ifjú házasoknak, az utolsó, felelőtlen gondtalanságban töltött napok jelzője.

A vegyésznek: szénhidrátok, nitrogénvegyületek és bomlástermékek. Ebben a Google segített persze.

De mi a méz a Google – nak? – Nyolcszázhetvenezer találat!

Mi lehet még?

Éltető méz! Az írónak a szellemi táplálékot jelenti. Igaz, abszurdosoknak csak rovarokádék.

Rovarológusnak?  –  Mézelő méh mézgyomrában gyűjtött nektár. Rovarológusnak gyerekkori mesében: a kis méhecske elrepült nektárt gyűjteni, mézet főz belőle vacsira.

Valami egyéb? Gyógyító elixír az ősi legendák szerint, és valóban, gyógyír meghűlésre és a hidegtől felrepedt ajakra is.

A sütemény, a mézeskalács isteni alkotórésze, Karácsonynak jóízű kelléke.

A fogyókúrázónak? – Norbi update cukor karamellizálva. Régebbi alkimistáknak egyenesen a nap esszenciája!

Na, még! Italos szomszédomnak kedvenc, önigazoló mondása, miszerint: nehogy má’ a méz nyalja a Micimackót!

Mi még? Ötvenen felüli, vidéki állásnélkülinek, egy lehetőség. Kis rosszmájúsággal, az egyetlen.

Teának, húsnak, bornak, pálinkának ínycsiklandó ízesítője, de szappanokban akár gyengéd testápoló is.

Több ezer hazai gyermeknek ismeretlen ennivaló, ami a mesében sincs, mert mese nincs. A bibliában legalább ötvenötször szerepel, mert az ígéret szerint a Kánaánban tej és méz folyik kiapadhatatlanul.

Egy jó régi slágerben Harangozó Teri azt énekli, az élet még akkor sem nehéz, ha fele cukor fele méz.

Miért van az, hogy az újabb, modern sláger ma keserű mézről szól?

De ha már ilyen szépen eljutottam az édestől a keserűig, akkor nekem most a méz apropó az ünneprontásra, de nem öncélúan.

A méz van most porondon, az egészség és jólét szimbóluma, ám nem kizárólag ilyen formában vizsgálhatjuk. Gondoljunk a méhekre, és az ő társadalmukra. Vajon mit tanulhatunk tőlük? A mézelő méhek keményen dolgoznak, nektárt gyűjtenek, élelmet termelnek, raktároznak, eközben kisdedeket gondoznak és odaadóan szolgálják teremtő királynőjüket.

Zseniálisan együttműködnek, jól gazdálkodnak hellyel, építőanyaggal, energiával, élelemmel.

Azt is tudják, hogy ha nem megfelelők a körülmények, akkor nem a nagyobb szaporulat biztosítja a túlélést, hanem éppenséggel a sokkalta hatékonyabb gazdálkodás, pedig nincsenek közöttük gazdasági szakemberek és társadalomtudósok sem.

Ösztönösen tudják, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy több herét tartsanak el, mint amit érzékeny egyensúlyú életközösségük elbír, s ezért ilyenkor kíméletlenek: – a heréket, akiknek már nyűggé vált az etetése, kitoloncolják a kaptárból.

Ne feledjük, herék lehetnek a kaptáron belül, lenn és fenn egyaránt! De azt hiszem a méheknek azért kifinomultabb a herefelismerő képességük, mert jól kiszűrik, a kaptárban általában fölül megbújó fehérgalléros heréket is, és nem tévesztik őket össze azokkal a dolgozókkal, akiknek csak elfelejtettek munkát adni.

Csodálatraméltó a méhek társadalma, megosztják, amijük csak van, s jut mindenkinek elegendő.

Beléjük van kódolva egy isteni tanítás, amit sosem felednek: ha valahonnan kispórolják az életet jelentő táplálékot, azt a nagy egész, a család fogja megsínyleni.

Ebben hasonlítunk hozzájuk, mert a közös méz összeköt, ha úgy tetszik, összeragaszt bennünket is.

Ez tehát a méz. Ez mind. Ennyi minden, és még ezer más. Ősi és megújhodó, állati és isteni, alantas és fenséges, édes és keserű. Folyékony élet, s olyan, mint az élet.

Kár, hogy semmilyen történet nem jut eszembe róla!