Houellebecq idén megjelent könyve szenzáció lett, mert a Charlie Hebdot elleni merénylet borzongató aktualitást adott a témájának. A könyv egy olyan 2022-es Franciaországról szól, amelyben az iszlám veszi át a hatalmat, egy hétköznapi, polgári választás után.
De ez csak a látszat, hogy a könyv az iszlámról szól. Még csak nem is a politikáról, bár sziporkázóan szellemes politikai eszmefuttatások vannak benne.
A könyv témája tulajdonképpen a kiégett ember, a fogyasztói társadalom terméke. Egy új szubkultúra képviselője: a „lumpen” értelmiségi. Aki már régen elfeledte, ha voltak is álmai. Akinek nincs hite, sem politikai, sem egyéb. Akit nem a létezés determinál, csak a birtoklás.
Csak úgy elvan, a maga gyökértelen és céltalan létezésében. Egyetemi tanárként megfizetik egy olyan munkáért, aminek saját maga szerint sincs semmi értelme. Szexuális igényeit még legjobban prostituáltakkal tudja kielégíteni, de már abban sem nagyon lát fantáziát. Az iszlám elfogadásával együtt járó poligámia is inkább kiszámíthatóan mennyiségi, mint minőségi ugrást jelent neki.
Kívülálló a saját életében. Halálos betegség sorvasztja: az unalom.
Houellebecq ebben a könyvében is mesterien használja azt a tárgyiasan egyszerű stílust, amit megszoktunk tőle. Nincs szüksége arra, hogy bűvészkedjen a szavakkal, hiszen a magához hasonlókhoz beszél. Mi is ebben a világban élünk, félszavakból is értjük egymást.
Ebben a világban, amit már régen nem a shakespeare-i „lenni, vagy nem lenni” determinál, hanem az eladni magunkat és megvenni, amit lehet.
Vásárolunk, és megfizetünk érte.
Már hét év van csak hátra a jövőnkig.

Kiemelt kép: Horváth Piroska miniatűrje