Végre kinyújtóztathattam elgémberedett tagjaimat. Az állandó fekvés, heverés, láblógatás – he ez nem lenne képzavar – már az idegeimre ment. Kezdtem elveszíteni a fényes jövőbe vetett hitemet is. De ma végre szabad levegőt szívhatok. Eljött ez a nap is.

Azt mondják, mindenkinek jár 10 perc hírnév. Nekem egy teljes nap jut. Minden évben. Ezen a napon mindenhol én vagyok a főszereplő. Munkahelyi csapatok, osztályközösségek, baráti társaságok készítenek velem szelfit, a közösségi médiában mindenhol engem lehet látni. A celebek minimum három Tiktok videóban villognak – velem. A nevemben versenyeket hirdetnek ahol minden a külsőségeken múlik és engem valóban csak a külsőm határoz meg.  

Egy nagy fájdalmamról is be kell számolnom. Rengeteg filmben szerepeltem és úgy érzem, az egyetemes filmművészet legalulértékeltebb szereplője vagyok. Rendben van, hogy a nagy egészet nézve csak epizódszerepeim vannak. De abban a néhány jelenetben, ahol feltűnök, ott enyém a főszerep, én viszem a prímet. Hát hol lenne ma Bridget Jones és Mark Darcy első találkozása, ha én nem vagyok ott? Emlékezne rá bárki is? És kaptam ezért én egy Oscart? Vagy bármilyen elismerést? Mármint azon túl, hogy egy napot neveztek el rólam?

Mindenkit szeretnék emlékeztetni, hogy december haramdik péntekén van ez a nap. Ez az én kiteljesedésem ünnepe, lehetőség arra, hogy csodálhassanak.

Aztán persze a következő napra megfeledkeznek rólam. Ismét mehetek vissza a semmittevésbe. Ha szerencsém van, a családi karácsonyra még beugorhatok, de sajnos a csillogó napom után a sötétség az osztályrészem. Az még csak hagyján, ha a szekrény hátsó falához lapulva hallgathatom a haspóló dicsekvését arról, milyen partin járt az előző hétvégén. De vannak helyek, ahol nagy műanyag tartókba gyömöszölnek, sőt, még a levegőt is kiszívják, mert így kiesebb helyen elférünk. És vannak, akik levendulát tesznek a tárolóba. Vagy szappant, mert már az anyukájuk is így szokta. És vannak, akik naftalint tesznek mellénk. Nem is tudtam, hogy lehet még naftalint beszerezni. A legrosszabb, ha a büdösben a sízoknival simulunk egymáshoz és egész nyáron azt hallgathatom, hogy ugyan nekem valóban van egy teljes napom, de őt bezzeg hányszor vették fel: korcsolyázáshoz, kiránduláshoz, természetesen síeléshez, vagy csak úgy.

Hát, így telnek napjaim, egy nap fény,  és 364 nap sötét unalom. Aztán végre kinyújtóztathatom elgémberedett tagjaimat…

Az írás az Irka 2025 december 19-ei karácsonyi felolvasóestjén hangzott el, az írókör karácsonyfájának megalkotása során.