Avagy tornácóra magyar módra. Hogyan támadtatik meg rossz népek által egy szerény magyar dalia.

Home Fogg Laló vitéz nyargalt lován zordan

Nyálkahártyája már fuldokolt a porban.

Feltűnt egy fogadó, hol jó muzsika szólt,

Kint egy frank egy hun nőt hun itt, hun ott faszolt.

A kidobó egy nagy se ki se besenyő,

De neki is jutott egy merkit beste nő.

Főhősünk elszántan lépett be az ajtón,

Bemutatkozom hát, a nevem nem Ajtony,

Hanem Laló, kinek nemzetsége magyar.

Erre felkurjantott egy félrészeg kabar,

Ám bolgár pukkasztás nyomta el halk szavát,

Na meg a zenebona, mit lantolt egy szavárd.

Furulyán kíséri egy barna szaracén,

De gé dúrban játszik, mert nagyon szar a cén.

A dalt énekelte egy rövid longobárd,

A ritmus szekciót adta egy bongós szárd.

A sarokban csendes, öregember, székely,

Szag alapján olyan, mint, aki beszékelt.

Egy ittas szláv éppen egy avart égetett,

De, egy füles után birkaként bégetett.

Hogy ezzel, vagy mással indult a haddelhadd,

Nem tudni, nem írja Ibn Dúl Hadd El Hadd.

Úgy mentek a népek a lovas vitézre,

Mint egy csapat moa egy nagy polinézre.

Először egy szkíta nézte ki e harcost,

Könyökkel kapott is egy irdatlan arcost.

Hiába küldött rá egy bazi nagy pártust,

Figuránk ennek is bevitt vagy kétpár tust.

Majd a már említett barátunk az avar,

Hadonászott egy sort, nem sok vizet zavart,

Úgy látszik, nem másén, hanem saját baján

Tanulja a mórest e nagyképű kagán.

Egy-két füles után egy víg dákó román,

bekómázva csücsült egy fadákó romján.

Támadásra lendült a kantinpult mögül,

Majd szablya által halt az aljas kultvogul.

Alánok, alánok, alánok angyalok,

Ettől függetlenül kaptak egy nagy balost.

Egy asztalnál ez állt: doni roxolánok,

Dárda szállt közéjük, egy se volt jó látnok.

Fülesért állt sorba a mazo cool varég,

Mivel nem verte el senki sem kurva rég.

A legnagyobbat tán a kis jázig kapta,

Pedig ő lett volna DJ házigazda.

Egy cigány fogai szanaszét hevertek,

Egy rőt skót homlokán a púpok McKeltek.

Olyan rúgást kapott a bátor teuton,

Hogy Göncöl szekérrel zötyög a tejúton.

Meghallotta Laló, hogy egy észt és osztják,

Okoskodik nagyon, épp a lettet osztják.

Nem hallgathatta ezt, rögtön odaugrott,

És ketté fejelte a mocskos finnugrot.

Ha már ott volt kéznél, olyat vert a kvádba,

Hogy az holtan rogyott bele egy fakádba.

Nem okoznak több bajt a bajszos kipcsákok,

Lovagló korbácstól pirult ki picsájok.

Az egyetlen ütést egy sovány kopt adta,

Ám torkát nemsoká késpenge koptatta.

Tiszta fejjel támadt a drogos markomán,

De félúton mégis kidőlt a narkomán.

Laló többet várt most az izmos vandáltól,

Simán kirántotta a juhbőr szandálból.

Lándzsával támadott egy szőrös vizigót,

Patarúgás törte ketté e víziót.

Besegített hát a magyarunk hű lova,

Meghajolt ez előtt egy migráns kajova.

Akkor még nem gondolt senki sem Viktorra,

Ne fussunk előre, most tört egy pikt orra.

Vitézünknek íja fél automata,

Átlőtt nyakkal hörgött egy szauromata.

Hadd mondjak néhány szót a gengszter örményről,

Pajzs éle kapta le mind a tíz körméről.

Az egyetlen élő egy beszari pun volt,

Bevégezte ő is, hasztalanul puncsolt.

Így fogyasztotta hát a népet barátunk,

Ily mészárlást talán csak moziban látunk.

Lalónak, ki beszól, azonnal szörnyet hal,

Itt ér véget ez a Tarantinódi dal.

 

 

Gödöllő, 2018. október, Kenéz Árpád ©