Jager Luca: A lebegő fiú

Didier Martin – A lebegő fiú c. könyv ajánlója

Illusztráció: pixabay.com
Illusztráció: pixabay.com

Nem tudhatom, hogy az, aki könyvajánlómat az irka honlapján olvassa, szokott­e repülni.

Nem repülőgépen, netán helikopteren vagy léghajón, és még sorolhatnék néhány, az embert levegőbe emelő alkalmatosságot. Nem erre a fajta, mesterséges vagy másodlagos repülésnek nevezhető emelkedésre gondolok, hanem arra, amikor az ember úgy repül, hogy egyszerűen rátámaszkodik a levegőre és elengedi magát. És repül.

Nos, erről szól ez a könyv. Erről a kérdésről, és a repülő emberekről, azon belül is elsősorban egyetlen repülő emberről, Raphaelről.

Nagy kérdés, hogy mi magunk tudunk­-e repülni. Az, hogy ez a kérdés a meg nem kerülhető kérdések sorába tartozik, abba, amibe a „Hiszek-­e a halál utáni életben?”, vagy a „Van-­e igazságosság a földön” és még sok más vitaindító, könyveket és könyvtárakat megtölteni képes kérdés is tartozik, számomra már a könyv elolvasása előtt nyilvánvaló volt.

És hogy mi is pontosan ez a repülés? A francia nemzetiségű író az első lapokon kifejti, hogy mit gondol arról, hogy a repülés vajon értelmezhető-­e metaforaként, sőt, fel is sorolja a lehetséges értelmezéseket és egyértelműen kijelenti, hogy könyvében csakis a repülésről van szó és nincs áthallás. A könyv szellemében pedig én ezt úgy értelmezem, hogy ránk, olvasókra bízza. Hiszen olyan sokfélék vagyunk! Legtöbben nemcsak hogy nem tudunk repülni, de ha meg is tapasztaljuk a repülő embert, nem az érzékszerveinknek hiszünk, hanem a kényelmesebbnek vélt elveink mentén meg sem látjuk ezt a jelenséget.

Martin egyes szám első személyben visz minket végig azon az úton, mely a repülésre való rácsodálkozástól annak elutasításán és elfogadásán át a végkifejletig vezet. A könyv bemutatja az emberek repüléshez való viszonyát, megismerhetjük a tagadókat, a repülésről önként lemondó egyéneket, és persze ott van Raphael, a főszereplő, a szemünk előtt kisgyermekből kamaszon át felelősségteljes fiatal férfivá érő ember, aki ragaszkodik a repülés okozta élményekhez, a repülés tudatához, a bizonyossághoz és a repülésbe vetett hitéhez.

Martin jó érzékkel kalauzolja az olvasót a lélek rejtelmei között, megjárat velünk minden útvesztőt, velünk töpreng és velünk szabadul fel. Egyik kedvencem a könyv háromnegyedénél található este a kaszálón játszódó, tehenes jelenet. Megismerhetjük a gondos, szerető családot, a gyermekkori barátok közül egyrészt a kissé kiábrándult és nyers fiúcskát, majd a légiességében egyszerre vonzó és fájdalmas másik fiút, a tengert, Párizs utcáit, a nagymama varázslatos kertjét, szilárd jellemű figurákat és erkölcsileg kétséges alakokat egyaránt.

Lélektanilag hiteles figurákat és helyzeteket kapunk, és azt hiszem nem meglepő, hogy a történet kontra elemzés mérlegen jócskán az elemzés, megfigyelés irányába billen a mutató. Rácsodálkozhatunk dolgokra, tapogatódzhatunk, megborzonghatunk, izgulhatunk, felizgulhatunk: kinek-­kinek tetszése és ízlése szerint. Nem állítom, hogy minden korosztálynak ajánlható ez a könyv, sőt, inkább a stabil érték­ és idegrendszerrel rendelkező olvasóknak való. Még így is előfordulhat, hogy helyenként érzelmileg elutasítjuk akár az adott helyzetet, akár magát a főhőst. Hogy aztán pár oldallal később ismét szívünkbe zárjuk, rácsodálkozzunk, és vele együtt bólogassunk. Vagy akár mellé álljunk az alkonyatban és ráfeküdjünk a levegőre. Majd újra kívülállóként szemléljük.

Érzelmi hullámvasút ez a javából – a metronóm zenéjére.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *