Mindig előítélettel veszem kézbe azokat a könyveket, melyeket túl nagy hájpolás övez, melyet ebben az esetben Péterfy Gergely indított, akinek tanítványa, mentoráltja a szerző. Megfigyelhető ugyanis, hogy a népszerűnek kikiáltott könyvekről még a negatív olvasói kritikák is finoman vannak csomagolva, hiszen ki merne az árral szemben úszni? Havas Juli esetében viszont szerencsére nem kellett értetlen arccal félredobnom a kötetet a huszadik oldal után, hanem lendületesen és élvezettel olvastam végig, ami nálam elég ritka. Persze azért akadtak kifogásaim is, de kezdjük előbb a pozitívumokkal.
Ott van először is a cím, amit rögtön a regény elején megértünk, és végig a regény folyamán szembesülünk a motívummal: amiről nem tudok, az nincs is. Elég csak behunynom a szemem és volt, nincs covid, nárcisztikus szerető, mellékvágányon vesztegelő élet. Nagyszerűen kitalált premissza, melyet több rétegben is kifejt a szerző, ezáltal valódi mélységet adva a történetnek.
A regény másik hatalmas pozitívuma a karakterek. Hihetetlenül jól eltalált, és pár skiccel felvázolt mellékszereplők, a láncdohányos kikeresztelkedett nagyi a különböző nációjú szeretőivel, a szintén kissé narcisztikus és ostoba epizódszereplő Soma és jajdepicsa felesége, a vöröshajú laza srác, az indiai matekzseni tanár, stb. Kissé olyan érzésem volt, hogy ha egy hajszállal jobban megnyomta volna a billentyűzetet a szerző, akkor közhelyes karakterek lennének, de még éppen innen vannak a vonalon, finom egyensúllyal találta el Havas Juli az arányokat.
És akkor jöjjenek a negatívumok, az egyik a szerkesztői hanyagság, rengeteg elírás, hiba maradt a szövegben, egyszerűen szégyen, hogy ilyet egy nívós kiadó megengedhet magának, tiszteletlenség a szerzővel szemben. A másik a nézőpont koncepcionális váltogatása E/1 és E/3 között. Az első ötven oldalnál azt hittem, ez is szimplán szerkesztői hiba, nem vette észre a lektor és benne maradt. Jó sokáig tartott, míg megértettem, hogy itt tudatos dologról van szó, a szerző megpróbálta a kórházzal kapcsolatos részeket eltávolítani magától, és ezért kerültek azok E/3-ba. Ezzel csak két baj van: egyrészt néha teljesen esetlegesnek éreztem, mit tart a szerző orvosos és mit személyes résznek, néha kórházban játszódó jelenet is E/1-ben maradt, sőt, volt, hogy fejezeten, szinte mondaton belül váltott át, szóval abszolút nem éreztem jogosnak. A másik, hogy mivel közeli E/3-ba kerültek át, gyakorlatilag semmi különbséget nem tapasztal az olvasó. A közeli E/3 sajátossága ugyanis, hogy majdnem ugyanúgy viselkedik, mint az E/1, éppolyan közel lehet kerülni a karakterhez ebben a nézőpontban, éppúgy halljuk a belső monológokat, érezzük, amit ő. Ha már váltás, akkor lehetett volna dramatikus E/3, vagy mindentudó. Persze az író számára könnyebbség lehetett az orvosi részeket így írni, de az olvasó számára ez nagyjából tök mindegy, egyszerűen csak egy zavaró tényező maradt, hogy hol E/3, hol E/1-ben van a szöveg.
Mindezekkel együtt egy nagyon jó stílusban megírt könyvről van szó, enyhén gunyoros, letisztult hang, mindenféle pózok és melodráma nélkül, ami nem mellesleg hiteles korrajz a covid alatti életünkről, a napról-napra történő, észnélküli változtatásokról és rendeletekről, a tapsikoló otthonmaradókról és a frontvonalban küzdő egészségügyről. Olvassátok el Ti is!
(Pesti Kalligram, 2022)
“…akarunk-e azzal a … maradni, akinek az a … kell, aki mi nem akarunk lenni…”
A dolog gender (konzervatívoknak születési nem) független.
(Az ember nem nő vagy férfi hanem Ember.)