Nem véletlenül kezdem régi képpel ezt a visszaemlékezésemet, hiszen most gondolatban visszamegyünk a múltba és megnézzük, hogyan éltek a 19.században a kreol családok. Nem kell mást tennünk, mint végigsétálni a város fő utcáján, a Rue de Paris-n. Illik rá ez a név, hisz Reunion sziget hivatalos fővárosa Párizs, de a régi nevei Grande, Royale és Imperiale rue is tetszenek. Idegenvezetőnk egy fiatal, kreol, mindig mosolygó férfi, aki lelkesen adja át ismereteit nekünk, az érdeklődő turistáknak. Ilyen élményben sem volt még ezidáig részünk, hogy csak hármunknak legyen külön idegenvezetője.
Kérem jöjjenek velem egy rendhagyó történelemórára!
Ismerkedésünket a kreol történelemmel a régi városháza melletti parkban kezdjük, egy kellemes, szeptemberi, verőfényes délelőtt. Könnyű szellő lengedez, szemben velünk a nap sugarai aranysárgára színezik a Bois de Senteur, (illatos fa) leveleit. A szél rezgésétől olyan hangzást adnak a levelek, mint amikor a nők folyamatosan beszélnek egymással, ezért a népi neve „lanque de femme”, francia tudás nélkül is érthető: nő nyelve. Máris tanultunk valami érdekeset.
A Városházát 1846-ban kezdték el építeni, és csak 1860-ban készült el. Impozáns épület a gyönyörű oszlopaival és az Óratoronnyal. A restaurálása 2001-ben történt. Ma ancien Hotel de Ville-nek, régi Városházának hívják.
A 11. századba nyúlik vissza felfedezése, arab hajósok Dina Morgabin, Nyugat-szigetnek nevezik.
Azt a portugál hajóst, aki 1507-ben megpillantotta, ismerjük név szerint, Diego Fernandez Pereira. Mivel ez a nap február 9-e, Apollónia napja volt, ezért lett a sziget neve Ilha Santa Apollonia.
Mascarin, English Forest és Pearl Island nevek után jöttek a franciák, 1638 körül, ekkor lett
Ile Bourbon, a hatalmon lévő Bourbon dinasztia után. Lakatlan volt ekkoriban. Annak kipróbálására, hogy élhető-e a sziget 12 francia rabot hoztak ide, és évekre itt hagyták őket. (Soha rosszabb száműzetést.)
1663-ban 15 önkéntesről szól a fáma, akik közül ketten franciák, a többiek madagaszkáriak voltak, és még azt is tudják, hogy három nő volt közöttük. Ekkorra datálják az első gyerek megszületését a szigeten.
1665-ben Étienne Regnault kormányzóval érkezik húsz telepes, Pál napján, ezért nevezték el a megérkezésük helyszínét Saint Paul-nak, s ezért ez a város lett utána száz évig a sziget fővárosa.
A forradalom idején, 1794 körül keresztelik Ile de la Reunion-ra, ami szó szerinti fordításban egyesítést, összegyűlést jelent, ezzel is kifejezve a sok nemzet, etnikum és vallás együttélését.
1806-tól pár évig viselte a Bonaparte nevet, majd ismét Ile Bourbon lett. A rabszolgák felszabadításához kötik a Reunion név deklarálását, 1848. december 20-at, amit azóta is megünnepelnek. Gyönyörű 17-18.századi térképeket mutatok most Önöknek, és remélem ötöst adtak nekem a fenti összefoglalásért.
A városháza épülete kívülről nagyon tetszik, most megnézzük belülről is. Már a bejárati oszlopcsarnoka láttán elmondhatom, hogy gyönyörű. Az előcsarnok és a folyosók kockás mozaikpadlója tipikusan réunioni jellegzetesség – ez ismerős látvány nekünk, hiszen a magyar verandákon, falusi konyhákban hasonló kövezet volt. Az emeleten megcsodálhatjuk a házasságkötő termet. A zászlón az emblematikus szalmafarkú madár, a paille en queue (pájenkö) látható.
A városháza nyugalmat sugároz az udvarban csordogáló bronz szökőkútjával, a velencei tükörrel díszített báltermével, és a portán kedélyesen beszélgető kreolokkal, akiknek ráérős mentalitásából nem lehet megállapítani, hogy itt dolgozók vagy ügyintézésre várók.
Az állandó kiállításon, ami a sziget történetéről, a város polgármestereiről és egyéb érdekességekről szól, sajnos a szó szoros értelmében végigfutunk. Hiába látom meg a fotót Belmondoról hófehér öltönyben, és Catherine Deneuve-ről menyasszonyi fátyolban, ennek tanulmányozására most nincs idő. Természetesen utánanéztem, hogyan kerülnek ők ide, a sziget hírességei közé. Francois Truffaut 1969-ben a La Siréne du Mississippi filmjét forgatta itt kettőjük főszereplésével.
Most látom, hogy a többiek itt hagytak engem, lemaradtam e kis kitérő miatt, siessünk, mert most kezdődik az igazi séta. A Rue de Paris egy jelkép, hiszen a kreol építészet gyöngyszemei közül tizennyolc palota található ezen az utcán. A CINOR ( Communauté Intercommunale du Nord Reunion) nevű szervezet mindet felújította, így manapság teljes szépségükben csodálhatjuk meg a kreol architektúra remekeit. Természetesen csak néhányat nézünk meg belülről is. Mindjárt az első egy nevezetes épület, a Déramont-Barre villa, ahol 1838-ban a múzeum névadója, a költő Léon Dierx, és 1924-ben Raymond Barre, a későbbi miniszterelnök született. A ház a francia forradalom idején épült, homlokzata szimmetrikus, hátul fedett zsindelyes. A kertben lévő három szökőkút szimbolizálja a gazdagságot, láthatjuk a fotókon a ház fa díszítőelemeinek jellegzetes csipkézettségét.
A 19. századi városi életformát egy nagypolgári család fotóin, és életnagyságú poszterein keresztül ismerjük meg a Carrére házban, ami jelenleg turisztikai irodaként működik.
Raphael Carrére, cukornád nagykereskedő 1905-ben vásárolta meg az 1820-ban fából épült földszintes házat, s mivel öt lánygyermeke született, ezért emeletet építtetett rá.
A módos kreol család eleganciáját tükrözi a szobák bútorzata, kárpitjai, az ablaküvegek szecessziós hangulata. A nagyméretű poszterek látványa olyan, mintha a múlt alakjai életre kelnének mellettünk.
A kert bejáratánál egy 1920-as meghökkentően nagy poszter fogad, mind az öt lánnyal. Érdekesség, hogy közülük csak a legkisebb ment férjhez. A házban a családi fényképek mellett az utca kreol házainak történetét, felújításuk folyamatát egy állandó kiállítás, a „Rue de Paris, kreol családok kertek és a hátsó udvarok” címmel látható. Céljuk, hogy helyreállítsák az eredeti utcaképet a felújított kreol házakkal és megőrizzék az utókornak. Egyedülállóan különleges ennyire belelátni egy család életébe, a fotókon látni a divat változását, visszatérését. Különösen tetszenek az anya, Amélie cipői, ruhái, akár manapság is hordhatnánk őket.
Az udvar pavilonjai, a konyha és a személyzet lakóhelyének bemutatása és a kert fűszernövényei és egzotikus virágai fokozzák csodálatunkat a kreol miliő iránt. Szívesen éltem volna itt, ebben a környezetben, a 19. században. A kert virágai közül a Hamupipőke virágot mutatom meg Önöknek. Azt, hogy hasonlít-e a híres cipellő alakjára, azt a képzelőerejükre bízom.
Megható érzés visszatérni a múltba a Maison Carrére kiállítás segítségével, és elképzelni a kreol életformát. Amikor a kijáratnál a család dédunokái futnak felém egy 1955 – ben megörökített fotó- poszteren, visszaintegetek nekik, mintha élőben látnám őket.
Bonne journée les enfants!
A harmadik palota amit megnézünk a Villa du Departement. A kertben látható a sziget legmagasabb Royal pálmafája. Az épület jelenleg a Conseil Général (Általános Tanács) székhelye. Idegenvezetőnk szerint ez a legszebb villa az utcában. Itt nézzük meg a kreol villák „leselkedőhelyét”, ahonnan észrevétlenül láthatóak a járókelők. Itt nem padon ültek az asszonyok kinn a ház előtt, mint a magyar falvakban, hanem a kert egyik sarkában épített fedett hely szolgálta ezt a célt. Ahány ház, annyi szokás.
A séta a befejezéséhez közeleg. Elfáradtak? Még megcsodáljuk az Artothéque (Művészeti Könyvtár) kertjében álló impozáns szökőkutat, és már csak az utcáról nézünk be a Léon Dierx Múzeum kertjébe.
Megérkezünk a Jardin de L’État -ba, az Állami Kertbe. Amikor elterveztem ennek a sétának az elmesélését, azt hittem unalmas, száraz ismeretanyag lesz a visszaemlékezés, és még azon is gondolkoztam, hogy egyáltalán nekifogjak-e. Nem bántam meg. Élveztem minden percét, amint írás közben újra sétáltam Önökkel Saint -Denis fő utcáján, a Rue de Paris-on, ami maga a megelevenedett kreol történelem. Pihenjünk most a kertben, és gyönyörködjünk a szökőkút tavirózsáiban.
http://www.mi-aime-a-ou.com/saint_denis_rue_de_paris.php
illusztrációk: a szerző fotói