Ez nem is igazán regény, csak egy történet, ami elmondja önmagát.

Egy történet, amit másképpen elfelejtettünk volna, hiszen aki megélte, az is elfelejtette, egyszerűen azért, mert továbbélt. Hagyta, hogy a tegnapokra mindig rárakodjanak a mák, hogy végleg eltemessék a holnapok.

*

Ez a könyv a mában élés története. A mában, amelyben nincs más cél, csak megélni a holnapot.

Amíg csak ez van, addig minden egyszerű. Elfogadod, hogy veled együtt kel fel minden reggel a hajnali láz, a halál. Hogy a hőmérőzés a halállal való mérkőzés.

Ez az egyenlőtlen mérkőzés aztán lassan determinálja az ént, aki küzd, szembenéz a halállal, tehát ismét van.

Előbb csak elbújik a halál elől. Talán, ha nem törődik vele, akkor majd megfeledkezik róla és más áldozat után néz. Van miben válogatnia.

Aztán már megpróbál elfutni előle. Más életet mesélni magának. Amiben van jövő és szerelem.

És ez sikerül is neki. Legyőzi a halált.

A happy end utáni történetet már szerencsére nem mondja el az író, aki csak szülei megtalált levelezését olvasva döbben rá, mekkora szerelem hozta őket össze. Talán nem is az egymás iránti, hanem az élet szerelme.

*

Gárdos Péter könyve akkor és abban jó nagyon, amikor semmit sem akar hozzátenni ehhez a végtelenül egyszerű történethez.

Minden, ami túl van azon a mán, amire a történet hősei felébrednek, csak gyengíti a mondanivalót. Hiszen már hallottuk a háború, a koncentrációs táborok történetét. De ezt – hogy milyen volt utána minden reggel felébredni – még nem mesélte el így senki nekünk.

Jó, hogy Gárdos Péter megosztotta velünk szülei történetét. Az, hogy annyian szerették ezt a könyvet, azt mutatja, hogy szükségünk van az ilyen erőt adó, szép történetekre.