azután

évekig nem hordtam

azt a fekete bőrkesztyűt

amivel lehúzhattam

aznap este a vacsoránál,

az étterem félhomályában

elgurulhatott messzire

az asztalok alatt

nem láttam, mondta a pincér,

s tovább pakolta a poharakat,

családi ékszer volt

apró briliánsok, középen

kerek kéktopázzal,

átöleltél, veszünk másikat,

mondtad, s nem értetted,

miért csóváltam a fejem,

s miért néztem minduntalan a szemed,

ami oly kéken csillogott,

mint a legszebb gyűrűm topáza,

amit akkor veszítettem el

veled örökre