Elsőként a medve állt fel. Ezen minden erdei állat meglepődött, mert a medve inkább volt magányos farkas, időnként ijedős nyúl, mint bátor oroszlán. Pisztrángfogást tanított az erdőszéli, suhanó vizek mellett. Kevesen jártak az óráira. A farkas volt a legkitartóbb. Néhányan jöttek újak is, de azok néhány alkalom után elmaradoztak. Csak azok jöttek, akiknek muszáj volt. Először a pisztráng fogyott el, nem küldtek odafentről. Aztán már suhanó víz sem volt, csak tócsa. De azt mondta, nem ezért hagyja abba, hanem az érdektelenség miatt.

Ezt a szót használta. Meglepően sokat beszélt, azon a napon, mikor a tisztásra vonult.  Az erdei állatok máskor alig hallották őt beszélni, de ezen a délutánon olyan sok szó áradt ki a száján, hogy egy egész tavat meg lehetett volna tölteni velük, na meg a könnyeivel. De a legmeglepőbb az volt, hogy beszéde végén lehajolt a hangyákhoz. Tőlük is bocsánatot kért, hogy el kell ballagnia. Más munkát fog ezután keresni. Akkor érezték először úgy az erdei állatok, hogy talán jobban meg kellett volna ismerni a medvét, talán többet kellett volna az óráira járni, mert nagy medvét vesztettek most el. Olyat, aki a hangyákhoz is lehajol.

Másnap a hangyák vonultak ki. Cseppet sem szabályos sorokban, hanem összevissza. Már a vonuláskor sokat eltapostak közöttük. A dolgozók azt mondták, nem dolgoznak többet, még ha ez a kolónia vesztét jelenti is. Innentől kezdve boldogul, ki ahogy tud. Nem tanítják többet a lárvákat. Farkastörvények lépnek életbe a hangyák között, aki erős, az túlél. Az erdei állatok csak hónapokkal később vették észre, micsoda munkát végeztek a hangyák az erdőben. Tömegesen elpusztultak és közben tömegesen megszaporodtak egyes kártékony rovarok, a méhek munkája sokszoros lett, pedig már így sem bírták a beporzást, annyira kevesen voltak. Nem volt jó ez senkinek.

A sünök úgy döntöttek, nem ragadoznak éjszaka. Végre aludnának egy jót. Felhagynak a táplálékkereséssel, bevándorolnak az emberek otthonaihoz, a kidobott ételből bőven jut nekik. Nem tanítják többet a kicsiket vadászatra. Jöjjenek rá maguk. A sünök a farkasok hátán lovagoltak ki az erdőből.

A tisztásra vonult majd minden állat. Ki több nyulat követelt, ki több méhet, ki a hangyák visszatérését, ki a vízért fohászkodott, miközben a fák mozdulatlan lélegzéssel figyelték az erdő pusztulását.

– Talán jobban kellett volna becsülnünk egymást! Az erdőt, ahol élünk! Talán meg kellett volna hallgatni, amit a másik mond! – mondta a bevándorolt hiéna. De addigra már a Nap is elvonult, és a kiszáradt folyó medrében már senki sem látta eltorzult arcképét.