Feketéné Bencsik Julianna: Nélküled

Fekete József: Őszi séta a Mátrában

 

 

 

 

 

Nélküled 2.

Nélküled szomorúan kel fel a nap
örömtelenül áldoz le az égen
fakófényű csillagok a múltról mesélnek
mikor jövőnket tervezve néztük őket.
Messzire mentél élettelen fényed
hajnalban az ágyamra vetül
álmaimban simogatóan átölelsz
fülembe súgod vígaszod
vigyázol rám az elmúlt éveinkre
mely nélküled sivár és színtelen.
Fáj az ébredés az egyedüllét
az hogy nem látlak festeni
nem mosolyogsz rám nem vigasztalsz
nem fogod kezem nem szősz álmokat
csak képeidről a megfestett emlékeinkből
vigasztalóan rám nevetsz
mintha azt mondanád, itt vagyok veled.
Nézem ecsetvonásod piros narancsos színeit
a békét sugárzó tájat…
hol homályos szemem mindenhol téged keres.

3 hozzászólás a(z) “Feketéné Bencsik Julianna: Nélküled” bejegyzéshez

  1. Ó, de gyönyörű sorok az eltávozott hitveshez!!!
    Libabőrös lettem, amint olvastam s utána hosszasan elméláztam. Lélekben Veled vagyok, Julika!

  2. A fájdalmas búcsú szavait próbáltam megfogalmazni. A hiányát, hogy már nincs mellettem.
    Piroska, köszönöm soraid.

  3. Én is átéltem, méghozzá fiatalon, tudom mit jelent. Fogom a kezed, Julika!

Hozzászólás a(z) Feketéné Bencsik Julianna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *