illusztráció: Török Tamara Gödöllői Fotós Kör

Amikor Anna megszületett, sok-sok ajándékkal halmozták el a családtagok, barátok és az ismerősök. Kiságyában számtalan plüss és bárányszőrből készült állatka várta azt a pillanatot, amikor gazdájuk hozzájuk ér, megcibálja, esetleg meg is kóstolja őket. A hónapok teltek, a jó étvágyú Anna szépen gyarapodott, míg egy napon a szülők észrevették, hogy ágyában nem ott fekszik, ahová letették. Majdnem harminc centiméterrel arrébb, egy bárányszőrből készített Bari mellett szuszogott. Örültek, hogy gyermekük megkezdte a helyváltoztatást, de amikor már másodszor, sőt sokadszor is Annát ott találták, elgondolkoztak azon: vajon miért pont a Bari felé igyekezett?

– Biztosan az volt a látóterében, vagy csak ösztönösen kapálódzott és véletlenül közelítette meg – mondogatták többször.

Amikor Anna már mászni is tudott, akkor is a Bari felé indult el, sőt kis kezével többször megmarkolta a fülét, mert azon nagyon jó fogás volt, sőt húzni is lehetett. Szülei észrevették ragaszkodását kedvenc állatához, és amikor sírt, vagy éppen altatták, a Barit mindig a kezébe adták. Ilyenkor Anna megnyugodott és rövid időn belül el is aludt.

Hogy ez a kapcsolat miként alakult ki, s a rengeteg játék közül miért ez lett a kedvence, azon a szülők többször eltűnődtek.

– Talán a Bari addig bűvölte gomb szemével, amíg a kicsi lány tekintete rá nem talált, vagy neki tetszett meg a puha szőrrel borított gyapjas, melynek érintése igen kellemes volt. Kapcsolatuk napról napra erősödött, s a későbbiek során, amerre mentek, mindig magukkal vitték. Miután megszületett Zsombor, a kistestvér, hamar megértette, a Bari csak az Annáé, azt még neki sem adja oda. Nem is kérte tőle, hisz neki is lett kabalája, a Menyus, egy bársony anyag közepéből kiemelkedő macifej. Ő ezzel utazott, aludt, sőt ha fájt valamije, ezzel vigasztalódott.

A Bari szerette Anna közelségét, de amikor csöpp kezével a fülénél fogva a földön húzta, nem tetszett neki, mert féltette a bundáját. Amikor gazdája már nagyobbacska volt, élvezte, hogy együtt csúszdáznak, hintáznak, csak a homokozás váltott ki belőle némi ellenállást. Amikor bepiszkolódott, a mosógép kitisztította a bundáját, s az öblítőtől ismét jó illata lett. Anna ölelte, puszilgatta, simogatta, mígnem a Bari szőre teljesen lekopott, csak a szürke bőre volt látható. A szülők elhatározták, leselejtezik, és újat vesznek. Anna nem engedte, ő ragaszkodott a régihez.

Egy napon Nagyi segítségükre sietett, vett bárányszőrből készített anyagot, amit Anyával együtt a Bari méreteire szabtak és rávarrták. Anna szája fülig ért a boldogságtól, amikor meglátta új köntösében kedvenc játékát. Pont olyan volt, mint hajdanán, amikor először pillantotta meg a kiságya sarkában.

Amikor családi házba költöztek, Anna régi kívánsága is teljesült, szülei vásároltak egy négy hónapos, fekete, göndörödő szőrű, bokszos szemű uszkárt. Ő lett a Bari és a Menyus mellett a harmadik társ, akit mindenhova magukkal vittek. A kölyökkutya nagyon játékos volt, mindennel meg akart ismerkedni. Annáék ugyan tanítgatták, mit nem szabad, de Daisy ezt nem vette komolyan. Játékból széttépte a papucsokat, Apa pizsamáját, még a technika iránt is érdeklődést mutatott, mert kíváncsian megrágta Anya okos telefonját. Amikor észrevették, mit művelt, volt egy kis kioktatás, de Daisy csak folyamatosan vakkantgatott, mintha azt akarná elmondani: nem tudtam, hogy nem szabad, miért nem pakoltátok el.

Daisy éjszakánként sokszor felkelt az alvókosárban lévő párnájáról, felosont az emeletre, és meglátogatta a hálószobák lakóit. Egyik alakalommal az Anna mellett levő Barit – talán féltékenységből – lecibálta az ágyról, és ő feküdt Anna mellé. Sokáig szuszogott ott, majd szájába vette a Barit, levitte a nappaliba, és maga mellé fektette.

Amikor Anna felébredt, egyből a Bariért nyúlt, de nem találta. Hiába tapogatta az ágyat, még a paplan alá is benézett.

– Hol a Barim?! – Kiáltotta kiugorva az ágyából, és keresésére indult. A nappaliba érve megpillantotta kedvencét Daisy alvó kosarában. Amikor kiemelte onnan, észrevette a hasán tátongó lyukat, sőt a Bari gombszeme és az egyik füle is eltűnt, még a háta is meg volt tépázva. Zokogva kiabálta:

– Mit tettél, Daisy? – és szorosan ölelte magához Barikája maradványát.

A család tagjai a nappaliba szaladtak, és megdöbbenve nézték kedvenc kutyájuk újabb gaztettét. Mert ez már nem csínytevés volt, hanem megdöbbentő bűntett.

– Daisy, hogy tehettél ilyet? No, ezért meglakolsz! – szólt a családi kórus, és azon gondolkodtak, miként torolják meg e förtelmes cselekedetet. De Annára is gondolniuk kellett, hogyan vigasztalják meg őt. Anya ölébe vette, megsimogatta a fejét, és kijelentette:

– Megmentem a Barit, új ruhát varrok neki.

Anna siratta kedvencét, de Anya ígérete megnyugtatta. Amíg a gyerekek iskolában voltak, az immár tizenegy éves Bari ismét új köntöst kapott.

Amikor Anna meglátta a kicsit másként kinéző kedvencét, szája elkerekedett.

– Semmi baj, Barikám, én így is szeretlek – mondogatta, miközben magához ölelte, simogatta új bundáját. – Ezután jobban vigyázok rád, este becsukom a szobám ajtaját. Szeretném, hogy az esküvőmön is ott légy, és a gyerekeimnek is be tudjalak mutatni.