Kedves hallgatóság!

Történetemet részletes bemutatkozással kezdem, mivel valódi személyazonosságomra
– gyártóimon túl – nem jött rá senki. 1990-ben születtem, Csehszlovákiában. Fiatalságomat először a szlovén üzletek polcain, majd később a Jugoszláv piacok pokróccal letakart asztalain töltöttem, egészen 1993-ig. Hontalanságom akkor ért véget, amikor a szabadkai nejlonpiacról hazavittek és egy kedves fiatal pár kapott meg nászajándékként – a többi, harmincöt másik puncsostállal egyetemben. Szegények szekrénysorra, színes tévére, HiFi toronyra számítottak, nem rám és a megszámlálhatatlanul sok testvéremre. Az esküvő után pár napig csalódottan kerülgettek minket, majd időnként, amikor vendég járt a háznál, továbbajándékoztak.
            Én decemberben egy mackónadrágos, zsíros hajú fickóhoz kerültem, akit a barátai Lacinak, a felesége pedig egyszerűen csak Semmirekellőnek hívott. Mint később kiderült, Laci napszámosként dolgozott a fiatal párnál. A hiperinflációnak köszönhetően, a napi egymillió dinárosra duzzadt keresetéből sokszor még kenyérre sem futotta, így hatalmas mosoly ült ki kedves, de fogatlan arcán, amikor fizetség helyett megkapott engem. Mondhatjuk, hogy szerelem volt első látásra – igaz, az én részemről viszonzatlanul. Piszkos körmű, tömpe ujjú mancsával izgatottan szorított és úgy vitt engem hazáig, mint egy igazi kincset. Ezen a ponton meg kell vallanom, akármilyen rosszul is hangzik; én nem ilyen férfiról álmodtam!

Amikor Laci bemutatott a családjának, magas falú jénai tálnak nevezett. Nonszensz! Mintha az angol királynőt keverték volna össze a házvezetőnővel! Sajnos ez a félreértés hamar gyakorlati elképzelésekké sűrűsödött; arról beszéltek, hogy a háború után mindenféle tejszínes krémlevesek és szarvasgombás raguk kerülnek majd belém, de az álmodozások végeztével hamar felkerültem a kamrapolc tetejére, hogy mégse fájdítsam senki szívét. Két év múlva a déli határ mentén ismét lövöldözni kezdtek. Amikor Laci átvette a katonai behívót, azonnal hazaparancsolta a feleségét és kapkodva összepakolta a gyerekeket, meg a két utazótáskát. Az egyikbe a ruhák és az iratok kerültek, a másikba pedig minden, ami mozdítható volt. Így jutottam az éj leple alatt Magyarországra.

– Itt se lesz könnyebb az élet, de legalább nem lőnek! – mondta Laci, miközben begurult a soha nem látott rokonok udvarára.

Én még évekig álmodoztam a puncs andalító ízéről, a gazdáim meg a tejszínes krémlevesről, végül azonban engedtek a hétköznapok szorításának és azzal töltöttek meg, amit épp otthon találtak. Volt bennem tarhonya, grízes tészta, rakott krumpli, néha pedig – ha futotta rá – az esti film mellé pattogatott kukorica, vagy pudingtorta a gyerekeknek. Gondolom, mondanom sem kell; ha a kölykök ezekből a nyalánkságokból beettek, vagy az óvodából hazahoztak valamiféle hányós nyavalyát, ismét jó hasznomat vették a háznál!
            Hát, ilyen izgalmak közt telt el az elmúlt harminckét év! A gyerekek lassan kirepültek, de nem sokáig maradt csendes a lakás, mert Laci tavaly nyugdíjba ment, és azóta szüntelenül idegesíti a feleségét. Idén karácsonykor – ahogy minden évben – halászlé került az asztalra. Este a legfehérebb terítővel terítettek és még angyalkás szalvétát is tettek a kés meg a kanál mellé. Miután a híradóban bemondták, hogy új fókabébi született a Pécsi állatkertben, asztalhoz ültek. Ám ahelyett, hogy nekifogtak volna a vacsorának, Laci hosszan nézett engem és a gőzölgő halászlét. Pár másodperc múlva lágyan megfogta a felesége kezét és valami tőle teljesen idegen dolgot mondott:

– Látod, Piroska? Végül mindenünk meglett!

– Te vén marha! – szaladt ki nevetve az asszony száján, miközben tovább szorította a férje kezét.

Ahhoz képest, hogy üvegből vagyok, egészen ellágyultam ettől a jelenettől, mert akkor és ott értettem meg először a lényeget. Annak ellenére, hogy egész életemben felszínes dolgokról álmodoztam, végül mégis megkaptam azt, amire a szívem mélyén vágytam; idén már nemcsak az asztal díszévé, hanem egy család részévé is váltam.

Az írás az Irka 2025 december 19-ei karácsonyi felolvasóestjén hangzott el, az írókör karácsonyfájának megalkotása során.