Eddig hallgattak, most beszélnek

ilona

Mersdorf Ilonának, az Irka műhely tagjának 2017. augusztus 15-én mutatták be dokumentumregényét a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. A Kriterion Kiadó gondozásában megjelent: Erről nem beszéltünk című kötet társszerzője ifj. Horváth Pál.

Hogyan kapcsolódik egy család múltfeldolgozása a közösségi múlttal való szembenézéshez? Miről mesélnek a titkosított megfigyelési akták, és mi történik akkor, ha egy fiú az édesapja történetét igyekszik felkutatni? Ezekre és sok más kérdésre is választ kaptak mindazok, akik ellátogattak a Kolozsvári Magyar Napok kedd reggeli programpontjára, a Bocskai-házban szervezett könyvbemutatóra.

Mersdorf Ilona és ifj. Horváth Pál szerzők – valamint a kiadó képviseletében H. Szabó Gyula – a Horváth Pál besztercei magyartanárról szóló Erről nem beszéltünk című kötetet mutatták be. Amint az a beszélgetésen elhangzott, a könyv egy olyan „lámpásról” szól, aki igyekezett fényt vinni a kommunista diktatúra mindennapjaiba, és aki – meghurcoltatása ellenére is – fontos és jó gazdája volt közösségének: nem csak anyanyelvén tanított, de számos közösségi esemény mozgatórugója is volt.

A megjelent kötet hangsúlyozottan szubjektív összeállítás, melyben a fiú – ifj. Horváth Pál – megpróbálja felkutatni apja múltját, s így egyes szám első személyben számol be a közel 3000 oldalnyi megfigyelési dossziéban találtakról. A kommunizmus legsötétebb pillanatai elevenednek meg a beszámolóban: a félelem és hallgatás mozzanatai válnak újra valósággá, s kiderül, miként lehetett valakiből célszemély, vagy besúgó, hogyan működött az áldozatgyártás és kik mozgatták a háttérből a szálakat?

A Kriterion kiadó gondozásában megjelent kötet mindenképp hiánypótló: az erdélyi magyar történelmi múltfeldolgozás egy fontos adaléka, mely úgy meséli el egy családfő élettörténetét, hogy közben a besztercei, sőt az egész erdélyi magyarság kommunizmus alatti élethelyzete kirajzolódik.

Gratulálunk a szerzőknek és reméljük, hamarosan Gödöllőn is bemutatásra kerül a kötet!

3 hozzászólás a(z) “Eddig hallgattak, most beszélnek” bejegyzéshez

  1. A gödöllői könyvbemutatón szeretnék én is majd résztvenni. Hátha sikerül.

Hozzászólás a(z) Istók Anna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *