Talált mondat kategória bejegyzései

Szubjektív mondatértelmezés egy, a médiában “talált” mondat tartalmi kifejtése.

“Az önmegvalósítás igájába hajtjuk magunkat, és jóllehet, már nem parancsol nekünk senki, a szabadság álcája mögött a saját parancsainkkal éppen mi lökjük magunkat kényszerpályára.”

(mondatértelmezés)

A szabadság egyik lehetséges értelmezése, hogy saját urunk vagyunk, vagyis nem parancsol nekünk senki. Mivel a mai növekedés-kényszeres kapitalizmust a kreált tömeg igényeken alapuló tömegtermelése tartja fenn, eltűnik a természetes sokszínűség. A konformitásra késztetés indirekt, láthatatlan kényszerítő mechanizmusainak lényegesen nehezebb ellenállni, mint a közvetlen erőszaknak. Paradox módon éppen az sarkallja az egyént különbözni vágyó önmegvalósításra, hogy egyre több lesz a világban az uniformizált, a hasonló, az azonos. Így szolgálja az ösztönös lázadás a rendszerkompatibilitást. A fogyasztói társadalom lényege, hogy a vágyakat a termelt dolgokra irányítja. Ezért, ha szabadok akarunk lenni, a “piacon” nem elérhető, “ok nélküli”, “önmagukért való” dolgokra kell összpontosítanunk energiáinkat. Bár az “uralkodó közegben” nehéz belátni, a megoldás az alkotás. Az átlagos mindennapokban boldogulás. Nem saját személyünket kell megkülönböztetni másoktól, hanem valami olyat kell nyújtani a világnak, amit csak mi tudunk. Ehhez nem megvalósítani, hanem feltárni kell önmagunkat.

kiemelt kép: Almási Lajos alkotása

A nagy nyelvi modellek például nem értik sem a kérdést, sem a választ

(mondatértelmezés)

“A nagy nyelvi modellek például nem értik sem a kérdést, sem a választ, amit adnak. Egyszerű matematikai valószínűségek alapján generálják – nem pedig írják – a feleletet. A mesterséges intelligencia megnevezés helyett pontosabb lenne a „gépi tanuló algoritmus”, a „statisztikai alapú szöveggenerátor” vagy ezeknek valamilyen frappánsabb megfogalmazása.”

Sajátos jelenség, hogy a humán értelmiségiek sokkal “érzékenyebbek” a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hírekre, mint a témában valamennyire otthonos reál értelmiségiek. A létező “piacgazdaság” – politikai szándékokkal kiegészülve – sikeresen maszatolta szét az értelmiség fogalmát. Tudható, hogy régebben az értelmiségre használt általános kifejezés az “intelligencia” volt. Akkoriban a “dolgozók” nem lehettek részei e csoportnak. Ma már a magukat véleményformálóknak kinyilvánítók kerülik az értelmiségi jelzőt. Úgy tűnik, hogy a regnáló “politikai hatalmak” többsége sem igényli az értelmiségi hozzáállást. Különösen nem kedvelik a realiákon (a tényeken) alapuló megközelítést. A cím arra utal, hogy a mesterséges intelligencia csak egy szellemi munkára létrehozott speciális gép. Nem véletlen, hogy a reál világból elemi dolgokkal sem tisztában lévő humán “intelligencia” gerjed mesterséges druszájára.

kiemelt kép: pixabay.com

“A felhalmozás és a kisemmizés ugyanis egyazon érem két oldala.”

(mondatértelmezés)

Egy “földbarát” semmit sem magánosíthat. Élete során – jó gazda módján – használja a világot. De ha meghal, ugyanúgy távozik ahogy jött, semmit sem birtokolva. Materiális örökségként maradhat utána néhány (nem túl sok) utód. Csak szellemi alkotásait hagyhatja hátra korlátlanul. Anyagi javakat nem örökölhet és örökíthet tovább. Nem lehet a tulajdon nélküli dolgozók (munkások) és termelőeszköz tulajdonosok (tőkések) között elhelyezkedő középosztálybeli. Az, hogy ez a magát független innovátornak, önfoglalkoztató vállalkozónak, befektetőnek tartó középréteg dominálhat, csak illúzió. Aki bármilyen mértékben is hitelfelvételre és/vagy munkaereje értékesítésére szorulva tud csak megélni, mindenképpen valaki más profitját növeli. És az elidegenedett profit – a kapitalizmus lényegéből eredően – föléje kerekedik, tovább terhelve a Földet. Ha valaki bármit kisajátít magának és tőkévé teszi, megváltoztatja a többiek viszonyát ehhez a dologhoz. Ha egy földterület valakié lesz, azon az többiek már csak bérmunkások lehetnek. A felhalmozás kisemmizés, mert a célja nem más, mint javak elvonása ma másoktól azért, hogy az elvonót majd holnap szolgálják. A magánvagyon fenntarthatatlan teher a Földnek.

kiemelt kép: pixabay.com

“… a világbéke fenntartásához és az éghajlatváltozás kezeléséhez olyan globális kompetenciákat kell megtanítani a gyerekeknek, amik képesek az országok közötti együttműködéseket fenntartani.”

(mondatértelmezés)

Még nem hallottam, egy nemzeti politikustól sem, hogy nemzeti időjárást ígért volna. A meteorológia globális, és az sem vitatható, hogy sok ma használt eszköz termelése is az. Alig van olyan a mai élethez szükséges modern dolog, amit lokálisan elő lehet állítani. A modernitás értelmezése lokalizálható, az eszközök termelése kevésbé. Az energiaforrások, ritkaföldfémek, a technológiai tudás stb. nem egyenletesen elosztottak a világban. A globális termelés az élelmiszerekre is kiterjed, akkor is, ha ezeknél nem annyira szükségszerű, mint a technikai eszközök esetében. Az ételválaszték leszűkíthető helyi termékekre, de ahhoz életminőségre vonatkozó szemléletet kell váltani. A technológia fejlettségének mai szintjén a nemzeti határok közé zárkózás nem járható út. A világ különböző helyein élőknek mindenképpen együtt kell működniük. Ennek az közös tevékenységnek kell olyan módokat találni, ami figyelembe veszi a Föld szerves egészségét. Az embereknek – bárhol élnek – meg kell tárgyalniuk egymással közös dolgaikat. Az ezt elősegítő “nyelvet” mindenhol tanítani szükséges.

kiemelt kép: pixabay.com

“Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet…”

(mondatértelmezés)

Nincs igazságosabb “közjószág” megosztási mód, mint a természetes személyek egyenlő részesedése belőlük. Ennek megvalósítása mindaddig, amíg vannak, akik többet vesznek ki a közösből, mint amennyi jár nekik, többlet lehetőséget jelenthet az alul-részesedő többségnek. De nem ez a legfontosabb hatás, hanem az, hogy az egyenlően elosztás közvetlen viszonyt teremt az egyén és a köz gyarapodása között. Az egyenlő részesedés ugyanazokon az örök emberi alapelveken alapul, mint a “jog” maga. Belátható, hogy a jogrendszer tapasztalható eróziójának oka a természetes személyhez kötöttség háttérbe szorulása. Hiába nyilvánvaló, hogy szenvedni és szeretni csak élő emberek tudnak, ha más mesterséges entitások, olyanok, mint csoport, vállalat, vagyon(tárgy) stb. is szerephez jutnak a jogban és a javak elosztásában. Ezen szereplők “büntethetetlensége” aránytalan terhet ró a bűn-képes hús-vér emberekre. Az egyenlő juss csak az embernek biztosíthat a “jognak asztalánál” egyenrangú helyet. De az egyenlőséget nem csak deklarálni, hanem tudatosítani is szükséges, nem csak azokban, akik eddig nélkülözték, hanem azokban is, akik “felette” éltek. A Kánaán csak azután lehet majd közös, de teljesen soha el nem érhető cél.

kiemelt kép: pixabay.com

Jó lenne, ha mindenkinek jó lenne, de akkor mi lesz az inflációval meg az államháztartási hiánnyal.”

(mondatértelmezés)

Az állam működése a polgárok számára alapvetően zéró összegű “játék”. Nulla összegűnek azokat a közös működéseket nevezzük, amelyekben a résztvevők egymás rovására növelhetik a rendelkezésre álló javakból a nekik jutó részt. A társadalmi termelés nem zéró összegű játszma, hiszen a termelők nemcsak egymástól elvéve, hanem egymással együttműködve is teremthetnek javakat, és a természetből is meríthetnek. A döntő mértékben állam vezérelte társadalmi elosztás egyértelműen nulla összegű. Amit a központosított “jövedelemből” (ami a nemzeti termelés közel ötven százaléka) megkap “valaki”, az nem lesz a többieké. A zéró összegű játszmák szükségszerű feszültsége empátiával, a többi fél fejével való gondolkodással, a többiek preferenciáinak megismerésével oldható. (Ez a politika valódi tartalma). Három szempontot érdemes vizsgálni. Ténylegesen korlátosak-e az érintett, elosztandó javak? Indokolt-e a versengés, vagy többre lehet jutni az együttműködéssel? Milyen hasonlóságok, eltérések vannak az igénylők preferenciáiban, amelyekben egyezkedni lehet? Nyilvánvaló tapasztalat, hogy verseny helyett sokszor együttműködéssel lehet a kívánatos nyer-nyer állapot elérni.

kiemelt kép: pixabay.com

“Habár mindenhonnan szárazföld vesz minket körül, szigetország vagyunk.”

(mondatértelmezés)

“A sziget olyan szárazföld, amit víz vesz körül.” A nyelv elképzelhetetlenül rugalmas eszköz. A kommunikáción kívül, ami az alapfunkciója, sok mindenre jó. Egyaránt alkalmas a valóság és a nem valóság (álom, képzelet, lehetőség stb.) objektumainak rögzítésére, amelyek egyaránt lehetnek igazak és nem igazak (hamisak, tévesek, hazugok stb.). Az ember egy faj, a nyelvi különbözőség csak “időszakos probléma”, amit a technikai fejlődés idővel, fordítógép alkalmazásával, meg fog oldani, megszabadítva az egyéneket a nyelvtanulástól. Ám a nyelvi konstrukciók valósághoz való viszonya mindig megmarad. Attól, hogy valamit kimondunk, leírunk nem lesz valósággá, legfeljebb valamilyen mértékű tükrözése lesz a világnak. A valóságot csak a tettek alakítják, amelyek forrása persze lehet valamely létező szöveg. A szómágia lehetséges “bűbáj”, de eredménye nem teremtés, hanem butítás, ferdítés, félrevezetés. Lehet szigetországnak nevezni egy hegyek övezte medencét, de azt nem lehet nem tudomásul venni, hogy oda befelé is folynak a vizek, nem csak kifelé. Azt is le lehet írni, el lehet mondani, hogy megbűnhődte már (valaki) a jövendőt, de azt gondolni, hogy ezt valóban meg is lehet tenni, önveszélyes.

kiemelt kép: pixabay.com

“A lányok a rosszfiúkat szeretik.”

(mondatértelmezés)

Tapasztalat, hogy a férfiak sem vetik meg a rosszlányokat, sokszor még fizetni is hajlandók értük. A jó és a rossz az emberi elme nagyon nehezen meghaladhatónak mutatkozó konstrukciója, ami nem csak a bulvárban, hanem az élet minden területén használatos. Pedig nyilvánvaló, hogy az evolúciós életképesség olyan többdimenziós fogalom, ami nem egyszerűsíthető duálissá. A binaritás használható egyszerűsítés, de csak a gondolati modellek sajátossága, nem a valóságé. A “tradicionális” közhelyek, közmondások kitöltik a kommunikációt, és koptatják a felhasznált szavakat. Egyszerre tűnik fel, hogy az “ellentétek vonzzák egymást”, és a “hasonló a hasonlónak örül”. A jó lány és rossz fiú és vice versa mítosza a társadalom csinált, hamis jóját korrigálja a természetes, romlatlan rosszal. Ha jól állnak össze a párok, az utód olyan szép lesz, mint Marylin Monroe és olyan okos, mint Albert Einstein – vagy fordítva. A hétköznapi, földhözragadt tapasztalat azt mutatja, hogy az átlagos lányok/fiúk az átlagos fiúkat/lányokat szeretik. De az sem ritka, ha a fiúk fiúkat, a lányok lányokat választanak. Jók jókat, rosszak rosszakat, jók rosszakat és rosszak jókat. És bizony az is előfordult, hogy a jók elromlanak és a rosszak megjavulnak.

kiemelt kép: pixabay.com

“A mai „kényszerítő körülmények” (vagyis a valóság) arra sürgetnek bennünket, hogy mi is megálljunk, és megkérdőjelezzük mélyen rögzült feltételezéseinket, amelyek keretében tudjuk csak elképzelni az élhető és élni érdemes világunkat.”

(mondatértelmezés)

Az ember, ha nem manipulálják, racionális lény, aki rendre és egységre törekszik, akkor is, ha az őt körülvevő világ értelmetlennek, átláthatatlannak és ellenségesnek mutatkozik. Az ember lehetősége, hogy olyan személlyé legyen, aki istenek nélkül is vállalja tetteit, és nincs szüksége kívülről eredő etikai szabályokra, mert indíttatása belső. A tudatos ember akkor is képes elvégezni a magára vállalt feladatokat, ha tisztában van azzal, hogy létezése a világ számára közömbös. Nem hiszi, hogy élete eleve elrendelt, és azt sem, hogy szabadsága bármitől függne. Nem csak az anyagi világot nézi, hanem olyan célt is lát, amely táplálja a szellemét. A magának kijelölt utat önként járja. A maga számára megtalált létezésmód akarása tartja mozgásban. Saját harmóniára vágyik az ismeretlen világban, ezért igyekszik azt megérteni. Képes a megjelenő objektumokat, dolgokat megnevezni. Elviseli, hogy saját létezésének oka rejtély marad előtte. Tudomásul veszi, hogy bár a világ maga értelmetlen, az ember semmi az értelem akarása nélkül.

kiemelt kép: pixabay.com

“A magas intelligencia nem véd meg minket a rossz pénzügyi döntésekkel szemben, ellenkezőleg, még hátráltathatnak is bennünket.”

(mondatértelmezés)

Azt is olvasom, hogy “sokszor azok a döntések, amelyek a hétköznapokban jól működnek, nem lesznek megfelelőek a befektetések esetében.” A cikk, amiből a mondatot kiemeltem, arról szól, hogy a normális emberi psziché nem alkalmas befektetésre, ezért módosítani kell. De ha így van, akkor ki hajt szemben a forgalommal? A “befektetés” abnormális vagy az emberek? A befektetés “értelme” azon a vélekedésen alapul, hogy a jövőbeli jövedelmünk nem lesz elég szükségleteink fedezésére. Ha elég lenne, nem mondanánk le “önként” aktuális bevételünk egy részéről. Vagy nem végeznénk több “munkát”, mint ami fedezi szükségletünket, hiszen már tudjuk, hogy azzal többlet erőforrást vonunk el a természettől és önmagunktól. A megtakarítás tulajdonképpen egy olyan felesleg, amire az adott pillanatban valójában nincs szükség. Az pedig, hogy a jövőben egyáltalán felhasználható lesz-e, nem a megtakarítótól függ. A megtakarítás tipikus hamis tudat. Ha az elvont többlet jövedelem természetbeni járadékká lesz, biztonságot ad, ha puszta “pénz”, marad kamat haszon üzemanyag. A mondat egyébként egy nyugdíjmegtakarítást propagáló fizetett “szakcikkből” való.

kiemelt kép: pixabay.com