Meglehetősen nehéz megmondani, hogyan határozza meg valaki emberi minőségét az, hogy mi van a lába között. Gyerekkoromban az iskolai nyári – akkor úttörőtábornak nevezett – üdülés alatt lábszépségversenyt tartottunk. Úgy zajlott, hogy combközép felett egy függöny takarta az elvonuló versenyzőket. Az eredmény a zsűri pontszámai alapján alakult ki. Az első helyezett egy fiú osztálytársam lett, aki viccből vett részt a „megmérettetésen”. A mit sem sejtő zsűri jelentős előnnyel őt hozta ki győztesnek. Úgy emlékszem nem volt feltétel, hogy csak lányok indulhatnak, mégis mindenki meglepett az eredmény. Sokáig az sem fordulhatott elő, hogy férfi sakkversenyen nő induljon, mégis megtörtént és nyert is. A középiskolát lezáró bálban, a téltemető, felszabadulást szimbolizáló tavaszi mulatságok tradíciói szerint a résztvevők szimpátiája alapján választanak királyt és királynőt, összetartozásukat is díjazva. Ha a királyi pár nem hercegek előállítására szövetkezik, nem világos, mi a jelentősége genitáliáik milyenségének. A szokásoknak akkor, mikor kialakultak, racionális okuk volt, de ha közben változott a világ lehet, hogy meg kell változzanak a hagyományok is.

illusztrációk: pixabay.com

Medve, sicc! Na éppen ez az, amit nem szabad mondani, ha egy bármekkora maci jön szembe velünk. Ahogy az sem használ, ha azt mondjuk, lopás, sicc, ha egy jól észrevehető lenyúlással találkozunk. Megint medvét láttak a speciális éjszakai leleplező kamerák – az adó egy százalékával tudja támogatni ezt a tevékenységet – most a Börzsönyben. Éppen ideje tehát megtanulni a medvével találkozás szabályait. Én már többször találkoztam medvével, de azért jóval kevesebbet láttam belőlük, mint korrupcióból, aminek kezeléséhez még nem találkoztam nyilvánosan közzétett szabályokkal. Legutóbb a Bucsin-hágón autózva éjszaka kellett megállnom, amíg egy medvemama bocsaival komótosan átkelt a fényszórók csóvájában az úton. A család nem nagyon izgatta magát a jelenlétünktől. Igaz, utólag megismerve a jó tanácsokat arra az esetre, ha medve kerülne a közelembe, ösztönösen betartottam az “Autós találkozás esetén ne hagyjuk el a járművet!” szabályt. A Mátra egyik falujának végén piros tábla figyelmeztet a medveveszélyre. Mélyen meg vagyok hatva, hogy mennyire óvnak engem a “hatóságok” a medvé(k)től. De, ha bármilyen akkurátus kockázatelemzést végzek a rám leselkedő valós veszélyekkel kapcsolatban, én medvét a fasorban sem látok.

illusztráció: Ujj Béla: MedveÜzenet

Mindenki valamilyen valaki akar lenni. Ez a törekvés nem jó vagy rossz, hanem megfigyelhető tény. Az igazi kérdés, hogy ez mit jelent. Egyet biztosan, valamilyen értelmű megkülönböztethetőséget, ami feltételezi a határt a saját és a más között. Az immunrendszer olyan védekező mechanizmus, aminek célja az immunitás: védettség, mentesség, képesség a behatoló veszélyes idegen eltávolítására, megsemmisítésére. A kultúra, a magyar is, a társadalom azon képességeinek tárháza, amelyek az együtt élők összetartozását és együttes fennmaradását biztosítják. A fontos értékek és normák összessége. A szervezetünkben lévő nem saját sejtek száma meghaladja a sajátokét. Nehezen elképzelhetően gazdag élővilágot alkot. A legkülönbözőbb baktériumok, archeák, gombák, vírusok és állati egysejtűek alkotta mikrobiom egy olyan belső mikrokozmoszt formál, aminek jelentősége jócskán alulbecsült. Az idegennek nyilvánítás tehát a valóságban gondos mérlegelést jelent, képességet a hasznos és az ellenséges másság megkülönböztetésére. A valamilyenség nemcsak elkülönülés, hanem illeszkedés és összekapcsolódás is. A kultúra nem harc, hanem kifinomult, mérlegelésen alapuló folyamatos viszonyulás önmagunkhoz és másokhoz, kívül és belül egyaránt.

Bár a bölcsesség, miszerint “nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” elég régen ismert, minden korban akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy léteztek és feltámaszthatók az “elmúlt szép idők”. A fenti kijelentés azt a gondosan elrejtett üzenetet is hordozza, hogy megfogalmazója vissza szeretné kapni a “régi életét”. Amiből a “józan paraszti ész” birtokában lévő olvasó arra következtet, hogy az biztosan kívánatosan megfelelő volt. A nyelv már csak ilyen, nem tud védekezni, különösen akkor, ha “ügyes” kommunikátorok formálják meg segítségével jól kifundáltan csalárd manipulációs üzeneteiket. Ez a mondat ennek állatorvosi lova. Most nem jó, de nyárra, ami a boldog évszak, jó lesz. Akár, mert mi nem ígérünk felelőtlenül. Nem mondunk konkrétan semmit arról, mi lesz. Ami a miénk volt már, jó volt, csak a külső gonosz erők – az ellenség – elvette. De mi – akik egyek vagyunk veletek a ránk rótt szenvedésben – visszaszerezzük, ami a miénk, a tegnapi boldogságot. Talán nem véletlen, hogy nekem az ilyen fajta gondosan kimódolt közlésről egy kicsit borostás, de találó vicc jut eszembe. “Jean, szerezzen örömet a macskának. Hogyan, uram? Fogja be a farkát a satuba, jól szorítsa meg, aztán eressze el.”

Nem cáfolta a személy, akinek e mondatot tulajdonítják, hogy ezt mondta. De azt hozzátette, hogy – a nagy gyógyszercégek munkájára gondolva – viccnek szánta. És kijelentette, hogy aki mondását közzétette, nagyon felelőtlen volt. Nem tudom kacagott-e bárki is, aki hallotta a megállapítását. Kevesen vannak, akik nem tudják, hogy a termékek jó részének eladhatósága a kapitalizmusban a marketingnek köszönhető. Ez nem tréfa, hanem a valóság. A legtöbb dolgot nem azok veszik meg, akiknek szükségesek, igényük van rájuk, hanem azok, akiknek eladják őket. Aminek nincs reklámja, annak esélye sincs a piacon. Ez fokozottan igaz a gyógyszerekre. Kevéssé ismert tény, hogy az egészségipar – aminek vezetője a gyógyszergyártás – piaci részesedése a fejlett gazdaságokban vetekszik a hadiiparéval. A koronavírusnál nem nagyon kell jobb marketing a vakcináknak. A vakcinákra olyan korlátlan ma a kereslet, hogy bármilyenből, bármennyit, bármennyiért el lehet adni. A “piac” nem ár-, de nem is minőség érzékeny. A mondat Boris Johnson angol miniszterelnök száját hagyta el. Ő, mint vevő, már csak “ismeri a dürgést”, a lakosság átoltottsága ma az Egyesült Királyságban az egyik legmagasabb a világon.

Kiemelt kép: Ujj Béla: FöldBeoltás

Igyekszem korlátozni a mozgásomat, megfogadva a már klasszikus “maradjon otthon” szlogent. Nem bátorodtam fel azon, hogy már rendelkezek védettségi igazolvánnyal. Mondhatja valaki, hogy nekem könnyű, mert munkámat, ha éppen a kovid miatt nem szünetel, korábban is nagyrészt távmunkában végeztem. Igazolványra általában akkor van szükség, ha olyan dolgot bizonyít, ami nem nyilvánvaló. Akinek nincs lába, annak egy normális országban ennek igazolására nincs szüksége bizonyító okiratra. Ha mégis, sokat elárul a helyi hatóságok polgárbarátiságáról. A védettségi igazolványnak nem lehet más célja, mint tulajdonosa védettségének igazolása, mert a védettség nem látszik úgy, mint a lábhiány. Ha ezt a feladatot nem látja el, felesleges. Egy egyszerű oltási könyv, ami elvileg ma is létezik – elektronikusan mindenképpen –, alkalmas arra, hogy a védettséget igazolja. Hiszen, ha aki ellenőriz rendelkezik az aktuális (!) védettség megállapító protokollal, az oltási adatokból meg tudja állapítani, fennáll-e a védettség. A mostani plasztikkártya legjobb esetben propaganda eszköz, a legrosszabban dilettáns pótcselekvés. Nincs köze a járványokat kezelni képes közegészségügyhöz.

illusztráció: Ujj Béla alkotása

illusztráció:Ausburgi polgári család 1680 (wiki)

A „polgár” egy olyan szó, ami a közelmúltban sokféle szándékkal és tartalommal került elő, anélkül, hogy közösen elfogadott értelmezést nyert volna. A polgár fogalma a vár/kastély és város viszonylatában keletkezett. A vár/kastély a hűbérurat és jobbágyait jelképezte, város lett az a hely, melynek lakói – a polgárok –, jogaikat és kötelezettségeiket illetően egyenlővé váltak. Sajátos, hogy nálunk az emberek máig felnéznek az „fenséges várakra/kastélyokra” és lenézik a „romlott városokat”. Ennek nem csak az az oka, hogy a várost ismerik, a várat/kastélyt csak elképzelik. Ez a viszonyuk önmagában jellemzi polgáriságuk érettségét. Odáig mindenki eljut, hogy legyen neki legalább ugyanolyan joga, mint másnak, de azzal már sokkal kevesebben tudnak megbékélni, hogy másoknak is annyi joguk van, mint nekik. A polgárság lényege az egyén aktív részvétele a társadalomban, egyszerre jog és kötelesség hatást gyakorolni a politikára. A polgárság társadalmi szerep. A vár/kastély körül nem épül város, csak (ki)szolgáló település. Ideje belátni, hogy a várak/kastélyok kiváltsága és a mindenkinek járó szabadság nem összeegyeztethető. A polgárnak lenni folyamatos, békés cselekvés.

Az ember tökéletességre vágyik. Ez az igény gyakran megihleti a gyártókat is, akik szívesen hirdetik úgy portékájukat, hogy az rendkívüli tulajdonságokkal bír. Nehéz elfelejteni a mosószert, amit úgy kínáltak, hogy az fogmosásra, mosakodásra, mosásra és felmosásra egyaránt alkalmas. A különböző igényekre piaci környezetben többnyire eltérő hatékonyságnövelő megoldások születnek. Egyik az eldobhatóság, ami tömérdek szemetet termel. Másik nyereségnövelő gondolat a kombájn termékek, amelyek egyben több funkciót kínálnak. Az otthoni lomtárak és a bolhapiacok tele vannak minden képességükben soha nem használt konyhai robotgépekkel. Közben mára az egy-egy célra sokáig használhatóság nosztalgia tárgya lett. De az évente cserére szánt technikai kütyüknél nem tud érvényesülni. Más termékfajtákat keres, amelyeknél megvalósulhat. A tiszta fehérnemű kulturális vívmány. Ha természetes anyagokból van, újrahasznosítható, nem különösebben szeméttermelő. Cseréje a testi higiéniához kötött. Az öntisztító alsónemű feltételezhetően nem mosakodás helyett van és remélhetően barna színben is kapható lesz, hogy a rosszul kitörölt fenék következményei ne látsszanak meg rajta.

illusztráció: pixabay.com

illusztráció: Rigó József

A fenti mondatból úgy tűnik, mintha egy működő állam működő egészségügye várna az egészségproblémáit megoldani kívánó polgárra. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az akut esetben jelentkezőknek időpontot kell kérniük ahhoz, hogy majd időpontot kaphassanak a szakrendelőkbe. De jelenleg a „normál” procedúra is akadályozott. Ellátás gyakorlatilag nincs. Egy egyszerű laborvizsgálat esetében az időpont kéréstől a vizsgálathoz jutásig, a pandémia előtti békeidőben is, több hét kellett. De az is csak akkor volt lehetséges, ha előtte a háziorvos már ellátott beutalóval. Az orvoshoz fordulásra buzdító nyilatkozó azt is mondta, hogy a kivizsgálás a sportolóknak különösen ajánlott, mielőtt folytatnák a további edzéseket. Megnyugtató, hogy a hivatásos sportolók, a lezárások ellenére is zavartalanul folytathatják a felkészülést és – ha covidosok lesznek – kivizsgálja őket a (sport)egészségügy. Hallom, hogy ők fontosak, mert idén olimpia lesz(?). Jó lenne, ha a profi élsport, nem a rendes ellátás rovására lenne prioritás. Arra mindenképpen szükségem lenne, hogy ha új kivizsgálásra nem is, de a kötelező éves szakorvosi kontrollra ne csak fél évvel(?) később mehessek.