Láss! (CCLV…CCLVIIII.)
Álomkór gyilkol
Afrikában – semmi ez
tévéhez képest.
Korunk bujtató
homokja: bambuláda
– bűvölten nézzük.
Kertünk gyom veri,
rest agyunkat sűrű gyep
– szellemünk foszlik.
Önállóságunk
köldökzsinóron, tespedt
éltünk tova száll.
Észre se vesszük:
jó Csönd Herceg tiprásra
emelte talpát…
Jól megaszontad, Pétër!
Szükség van még a gondolkodásunkra és az ilyen “kávékra”, amikkel ébren maradhatunk.
Kösz! Keményen és töményen. Lehet türelmetlen vagyok. Meg önmagamnak is (látszólag) ellentmondok, amikor — szerintem — következetlenségeket, sőt butaságokat észlelek s így intézem el: ezzel neki, nem nekem kell elszámolnom. De ha valós a remény a szóvátétel foganatjára, akkor vétkes-cinkos lennék, ha nem szólnék. Szólni pedi — ilyen ügyekben — csak molto espressivo érdemes. Áldás!
Ezzel én is pont így vagyok.
🙂