Nem ez volt az első próbálkozásom Kalapos Éva Veronikával, de végre biztosan kijelenthetem, hogy az utolsó. Olvastam (belekezdtem) már tőle ifjúsági regénybe, novellába, és mindenhol azt éreztem, hogy iszonyúan modoros. Nyelvezetében próbál flegmán laza lenni, tudatosan használja a szlenget és a káromkodásokat, és közben végig érzem mögötte az izzadságszagot. Ami leginkább a párbeszédeknél idegesít, főleg, hogy Kalapos hajlamos úgy írni a dialógusokat, amit kreatív írás órán negatív példaként tanítok: a szereplők pontosan arról beszélgetnek, amit mindketten tudnak, csak az olvasót valahogy tájékoztatni kell bizonyos információkról. Emlékszel arra, hogy…, ezt nem is mesélted még…, stb. És egyáltalán ki használ még olyan szavakat, hogy prosztó, meg mázli?

Az írói hang tehát továbbra is abszolút ellenszenves, de ettől még lehetne jó a regény, hiszen a téma meglehetősen újszerű, a válás és a gyerek eltávolodása, a család megszűnése egy apa szemszögéből. A történetet ketten narrálják, Alexa, a lány, aki a jelenben mesélteti el a többi szereplővel párbeszédben, milyen is volt neki az, amikor elváltak a szülei, illetve az apa, aki a tíz évvel ezelőtti idősíkban mondja el a saját érzéseit. Az apa narrálása kezdetben tetszik, eltekintve a raccsolásától, amire egyszerűen nem értem, miért volt szükség, nem tesz hozzá semmit a karakterhez, a sztorihoz, csak idegesít. A lány nézőpontja fárasztó, (köszönhetően a már említett rossz párbeszéd folyamnak), és bár fiatal élete nagy válságát éli épp át, pont nem tudok vele azonosulni.

A regényben egy ideig jól működik a dramaturgia, és talán ez a kíváncsiság hajt engem a tovább olvasásra. Szeretném tudni, mi miatt lett egyszer csak elege a feleségnek a férjből, miért akarja az apától teljesen megvonni a láthatást, holott úgy tűnik, teljesen tisztában van azzal, hogy jó apa, szereti a lányát. Nem értem az anya gyűlöletét, várom, hogy ennek az oka is kiderüljön. Mint ahogy arra is választ szeretnék kapni, hogy végül, miért szakadt meg az apa és lánya kapcsolata nem sokkal a válás után, mi volt az a pont, ami végleg kettészakította őket.

Sajnos a könyv ezekre nem ad választ, egy homályos és felejthető epizód csak, ami a szakítást megelőzi, nem tudjuk, miért volt szükség az anya ellenszenvére, a dramaturgiai ív a csúcsponton megtörik és a szálak a semmibe lógva lengedeznek a regény végén, ahol abszolút érthetetlen és előzmények nélkülinek tűnik a végkifejlet, vagyis a lány megbocsátása az apának. A katarzis elmaradt, a megkönnyebbülés viszont átjár, hogy végre nekiállhatok valami jobb regénynek.