Almási Lajos:  Rezgés

51. Fürdőpélda. A mindennapokban az emberek nem rendszerekben, hanem hétköznapi szükségletekben éreznek és gondolkodnak. A változásokban résztvevő, magukat politikusoknak gondolóknak, ezt meg kellene érteniük. Nem teszik, ők maguk próbálnak mű-igényeket kelteni. Gödöllő község a huszadik század hatvanas éveiben több fürdőzésre alkalmas medencével is rendelkezett. Volt idő, amikor az egyetemen és a kastélyparkban lévő medencéken kívül két közstrand is működött, a Blaha és a Gizella. Mind eltűntek, vagy romosak. A kiépített helyeken túl, a Babati tavak, a Malom tavak, a Szent Jakab tó és az Úrréti tó is alkalmas volt a nyári vízbe merülésre. A fürdési és úszási lehetőség klasszikus jóléti (köz)szükséglet, ami mára közjóból – és sok közpénzből – „wellness business” lett. A rendszerváltás óta nem volt olyan hatalomért harcba szálló politikus Gödöllőn, aki meg ne ígérte volna egy új strand, uszoda építését. Mégsincs – ma sem – ilyen közintézmény. Az igény: egy rendszeres úszásra és nyári hűsölésre alkalmas medencékkel rendelkező, a lakosok számára elegendő kapacitású és elérhető árú fürdő és uszoda. A politika közben turisztikai vonzerejű, gyógyvizes látványfürdőről, nemzetközi rendezvényekre alkalmas versenyuszodáról, sőt vízilabda játszóhelyről ábrándozik. A szükséges létesítmény nem bevételtermelő, hanem közfinanszírozandó. A vegyes, iskolai- és sportigényeket is figyelembe vevő hasznosítás elképzelhető, de nem magától értetődő, mert ezek függetlenül kezelendő igények. Az úszás és az egyszerű szaunahasználat egyértelmű egészségmegőrző-, a strandolás és nyári hűsölés kimutathatóan a klímaváltozásra reflektáló tevékenység. Nincs létjogosultsága annak a közösségi stratégiának, amelyik ezeket az igényeket nem tudja kezelni.

52. Politikuspiac. Vannak olyan kiváló orvosok, akiket nem szeretnek a betegek, és vannak olyan mérsékelt tehetségűek, akik nagyon népszerűek pácienseik körében. Az előbbiek ellenszenvesen ugyan, de képesek az egészség reparálására, az utóbbiak nagyon kedvesen, de nem igazán gyógyítanak. Jó orvost sem könnyű találni, jó politikust még nehezebb. A rendszerváltáskor igény keletkezett új képességekkel rendelkező politikusokra. A régiek többségét a változás – egyéni sajátosságaik mérlegelése nélkül – kizárta. A politikusság újraértelmezése, fogalmi demokratizálása sajnos elmaradt. Helyette a marketing került be nagyon hamar a politika eszköztárába. A piac fogalma gyorsan kiterjedt a szavazópolgárokra is. A politikai marketing azt hirdeti, hogy világnézeteket ad el, de valójában a politikusokat és érdekcsoportjaikat értékesíti, amelyek olykor pártokban is megtestesülnek. Az alkalmazott modellek, módszerek, nem a demokratikusan, az érintetteket bevonva alakítandó közjó kezelésére törekszenek, hanem a potenciális választók szimpátiájának megnyerésére irányulnak. Ehhez alakult ki a politikai piackutatás, szegmentálás, célcsoport kijelölés, pozicionálás. A politikai stratégia mára nem közös alkotás, hanem cserefolyamat, amiben a szereplők a politikusok és a szavazók. Az előbbiek célzott politikai szolgáltatásokat ajánlanak szavazatokért cserébe. A fő termék valamiféle érzelem alapú identitásérzet. A látszatok vizuális hatékonysága lényegesebb lett a konkrét gyakorlati programpontoknál. A politika – a közszolgáltatási, közigazgatási szakértelem helyett – a szimpatikussá maszkolt, saját, relatív többségű véleménybuborékokat létrehozni, és az egyet nem értőket ellehetetleníteni képes személyekre épül.