Idén több változás is történt az írótáborozás terén. Először is, a naplófelelős Zsuzsa nem jött el, így kénytelen vagyok helyette beszámolni az eseményekről. A másik, hogy a gödöllői írókörösök kibővültek egy pesti szövegcincáló kiscsapattal, végül így lett teljes a létszám: 14 fő. Vagyis, ha hozzászámítjuk Szandráékat, akik szombat estére estek be, és tulajdonképpen csak a folyékony tartalomszolgáltatásból vették ki a részüket, akkor tizenhatan voltunk. Egész pontosan tizenheten, hiszen ott volt Roxi is, a néma kutyacsoda, aki a hétvége alatt egyetlen egyszer sem ugatott, gazdáját ellenben kikészítette azzal, hogy állandóan a biokukához osont egy kis bűnözésre.

A harmadik változás, hogy Lóri most nem tudott velünk jönni, a szakértő szerepét ezúttal Kiss Judit Ágnes vállalta, akinek szerencsére főznie nem kellett, hiszen mátrakeresztesi házigazdánk, Béla nem is engedte volna.

A pénteki kemény mag eléggé kitikkadt, mire a dugóból kikeveredve, már sötétedés után, megérkezett végre a nyaralóba. Nem is maradt idő sok mindenre, rögtön enni kellett Béla fantasztikusan pácolt csodáiból, aztán rögtön inni kellett, illetve a kettőt felváltva műveltük, mert a húsok, gombák folyamatosan sültek, a türelmetlenségből kifolyólag felfaltuk a másnapra hozott padlizsánkrémemet, és kiittuk Béla pálinkakészletének egy részét. (A finomabbikat.) Ahogy kezdtünk megtelni, már jutott idő másra is: a fázósabbak elvonultak Béla finn szaunájába a kertben, mely tavaly Évi alvóhelye volt, de ő most még nem volt velünk. A hideg zuhany után ismét egy kis pálinka jött, majd kezdődött a Dixitezés és Schwarz bácsizás, szigorúan a szex és irodalom témakörénél maradva, valamint megszületett a tábori divat Zsófi és Zsuzsi jóvoltából: a párosujjú irodalmár felszerelését az alábbi kép illusztrálja:

A szombat nagyon komoly munkával indult, befutottak a többiek is, és futószalagon keztük gyártani Judit útmutatásai alapján a jambikus és adoniszi sorokat. Voltak visszatérő témák, a szalonképesebb darabokból álljon itt néhány mutatóba:

Jambikus nyolcsoros versek

Varákony égetett a fúsz alatt

Ha égetett, hát kapj elő fokost

Belé, de menne ám, de nyekhida

Melléfeküdni denge pancsila

Alátolatni kéjes érzetű

És tápolony, ha majd olajra lép

Bizsong, rapály, nyikra bitor virá

Heré, ki nyalná mellikét, bizony!

 

Kolompos békanyál az üstbe száll

A néne imbolyog komótosan

Üveg kezében nem vízzel folyó

A méreg éjjel leghatékonyabb

Halált hozó a főzet, jöjj igyál!

Nekünk sosem kellé ilyen király!

A sors betelt, ne küzdj, ha szembenéz

Hátsódat ékesítve vért igyál!

 

A szentfazék nem érti végzetét

Nyalákony ásta meg, pucolt a víz

A szentfazék csak nézi, nézi, míg

Szemét a düh sötéte futja el

Uzit ragadva reggelig tüzel

A szentfazék túlontúl rég baszott

De forr a vére, már habzik, kifút

Pocsék baszás után kemény fasz áll.

 

Adoniszi sorok

Vedlem az ingem

Vedlik a nyár is

Hullik az alma

Kell a fenének

Dobd ki a faszba

Megrohad úgyis

Rágd le a héját

Őrzöd az ízét.

 

Hullik az alma

Néztem a fáját

Láttam a törzsét

Érzed a fényét

Túl sok a líra

Ordas az odva

Enne a banda

Ez biza próza!

 

Prózarovatban

Tiltva a rímek

Seggfej a szerki

Bassza az anyját

Hogyha lecseszném

Kérne egy újat

Hexameterben

Hullalepelben.

 

Minden szerkesztőtől ezúton is elnézést kérünk, viszont a jambusok költése alatt legalább megszületett a tábor két aranyköpése:

“A picsám egy jambus. Igen, és képzeld, a faszom is!”

“Hímet és nőt nem rakunk össze. Ezek a görögök.” (Mármint a rímeknél).

A kemény munka után jól esett Béla vegyes és vegánpörije, bár só nélkül főzött, meglepő módon, alig hiányzott az ételből, annyira fűszeres volt. Szerencsére Julika és Márta is készült sütivel, Julika kókuszos csodáját az érdeklődőt a Miújság Van? könyvtári kávézóban szeptembertől megkóstolhatják, mert Andi azon nyomban lecsapott a receptre. A délután prózával folytatódott, vitaindító szövegeket olvastam fel Keménytől, Kun Árpádtól, Roddy Doyle-tól, Háy Jánostól, Kiss Csabától és Nádasdy Ádámtól a trágársággal kapcsolatban.

Abban nagyjából minden szerző egyetért, hogy a csúnya szavak használata megengedett a szépirodalomban, de mint mindennek a világon, ennek is vannak szabályai, illetve fajtái. Kiss Csaba felosztása szerint az olvasók által leginkább megengedett az érzelmi indíttatású káromkodás, illetve a szociotrágárság egy irodalmi szövegben, míg a de facto keménykedést nehezen viselik. Létezik még költői trágárság és képzeletbeli trágárság is, Háy János viszont azt a meglepő kijelentést tette egy esszéjében, miszerint trágárság a művészetben az, mikor az alkotó nem tartja be a távolságot, ebből a szempontból pedig bizony a legtrágárabb az az amatőr szöveg, amelyből gáttalan ömlik az olvasóra a privát érzelmi trutty. A felvezetés után a feladat nem volt meglepő, háromféle rövid szöveget kellett mindenkinek alkotni: egy nem trágár szöveget, mely mégis tartalmaz bizonyos, előre meghatározott csúnya szavakat, egy szociotrágár szöveget, és egy sikamlós szöveget, melyben semmi obszcén kifejezés nem szerepelhetett, mégis trágárnak kellett hasson. A pálmát valószínűleg Orsi vitte el makkos történetével, melyet ezúton is kérünk tőle begépelve közzétenni.

A délutánt hamar befejeztük, legalábbis irodalmi szempontból, és maradt elég idő a kötetlen beszélgetésre, iszogatásra, pihenésre, kutyasétáltatásra is. Ki hamarabb, ki tovább maradt fenn, az biztos, hogy az este koncert nélkül nem telhetett el, Balázs és Zsófi jóvoltából az érdeklődők végigélvezhették a korai zsoltárokkal tarkított, eklektikus techno-alter-történelmi rock zenei örökségünket. (A gecigecizés most elmaradt).

Vasárnapra néhányan megfutamodtak a munka elől, de aki maradt, az komoly vitában találhatta magát arról, mit is nevez a szakirodalom szabadversnek. Zsófi előadása szerint minden olyan vers, mely nem a klasszikus képletekben íródott, legyen kötött, rímes akár, az szabadvers. Végülis, legalább gondolati ritmust tartalmazó versírás volt a feladat, jelentem, fél év után végre nekem is sikerült valamit összehoznom, de az eredményt még inkább nem mutatom meg. A nap fénypontja Márta verse volt, Azt kérte a Zsófi című szabadversét kéretik közzétenni az illetékesnek!

Ismét ebéd, ezúttal lecsó következett, azt hiszem, ez már hagyomány, hogy ezzel fejezzük be a 2-3 napi habzsidőzsit, és aztán erőltetett menetben az utolsó feladat következett: fényképeket osztottam ki, amiből mindenki választott magának egy karaktert és egy helyszínt, valamint egy első mondatot is. Én ezt már nem írtam meg, helyette a verseimet javítgattam, amire végre megfelelően nyugis környezetet találtam.

A tábort négykor zártuk, az egyenleg: minden sör elfogyott, mindent megettünk, készültek szövegek, köttettek új ismeretségek, és még a kutya is túlélte. Köszönöm, hogy jöttetek!